Csak a fiatalok értékesek a magyar futballban

Hogy a magyar futball mennyit lépett előre, azt tökéletesen megmutatta már a szokás szerint igen kurtára sikeredett magyar kupanyár, valamint az NB I lassan már szintén megszokott nézőszáma, de erre még lehetett mondani, hogy a magyar válogatott az más, az egy külön sziget a magyar labdarúgásban (ami természetesen igaz), és ott majd minden újra szép lesz.

Hogy a nemzeti együttes játéka tényleg más-e, és hosszabb távon is fel tudunk-e nőni az Eb-n mutatott csodás teljesítményhez, arról kedden, a Feröer elleni nyitányon szerezhetünk első benyomásokat, de az átigazolási időszak azt már kristálytisztán megmutatta, hogy egy Eb csinálhat ugyan gyönyörű (futball)nyarat, de a magyar futballról kialakított nemzetközi képet nem tudja egy csapásra megváltoztatni.

Nem csak Dzsudzsák Balázsvolt csalódott, hogy nem kapkodtak a magyar játékosok után: sokan gondolták úgy – köztük én magam is –, hogy egy ilyen Eb után jelentősen megugrik a topligákban szereplő magyar játékosok száma, de ez nem következett be.

Egyértelműen kiderült: az Eb-kvalifikáció és a franciaországi szereplés arra elég volt, hogy a magyar labdarúgást feltegye az európai futball térképére (hiszen addig rajta sem volt), de annak csakis a legszélére – tovább már nem.

Voltak természetesen olyan játékosok, akiknek sikerült komoly előrelépést tenniük az elmúlt időszakban, de náluk nem az Eb-szereplés tűnik az elsődleges vezérlőelvnek.

Ha idevesszük a múlt téli átigazolási időszakot is, amely már a norvégok elleni pótselejtező után volt, vagyis amikor már a kvalifikáció miatt érzékelhetően megugrott a magyar futball nemzetközi elismertsége, akkor az alábbi játékosok tudtak komoly előrelépést tenni a karrierükben:Kleinheisler László,Balogh Norbert,Nagy Ádám,Sallai Roland,Bese BarnabásésNagy Dominik.

Mindegyik átigazolás egy külön történet, hiszen más és más utakon jutottak el új állomáshelyükre, de van bennük egy közös tényező...

...és látszólag nem az Eb az, hiszen többen közülük ott sem voltak Franciaországban vagy a selejtezőkön, sőt még a válogatottban sem játszottak érdemben.

A közös pont az életkoruk: egyikük sem több 22-nél (de ha idevesszük Lang Ádám e pillanatban mégmeg nem erősítettátigazolását, ő is még csak 23).

Vagyis a térkép szélén, ahol mi magyarok vagyunk, vannak értékes futballisták, de csakis a fiatalok.

Akik még alakíthatóak, van bennük kifutási lehetőség, és ezáltal üzleti potenciál.

Mondhatjuk azt is, hogy ez a belépési szint a topfutballba, ahol a 20 év körüli játékosok még érdekesek, a többiek viszont már nemigen.

Tehát az Eb meg tudja változtatni a magyar futballról kialakított nemzetközi képet, de csak felmenő rendszerben: mint amikor az iskolában csak az első osztályban vezetnek be egy változást, az idősebbeket már nem érinti.

Nagy Ádámékat még 10 év múlva is kereshetik a piacon, de most a náluk 10 évvel idősebbeket már nem keresik. Ez egyben annak is a megerősítése, hogy újabb generációk vesztek el végleg a magyar futballban abból a szempontból, hogy képesek leszünk-e kitermelni komoly topligás csapatban játszó labdarúgót – a 20-22 éveseknek erre még lehet esélye, de Dzsudzsák Balázsék korosztályának már nincs.

(Ez a hiány már gyakorlatilag Puskás Ferenc, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán óta tart, ők játszottak utoljára nyugat-európai élcsapatban, és a sors kegyetlensége, hogy ehhez nekik is fel kellett adni a magyar válogatottban való szereplést. A magyar nemzeti tizenegyben tehát még SOHA nem lépett pályára olyan labdarúgó, aki valódi európai topcsapatból érkezett volna – leszámítva persze azt a réges-régi kort, amikor a magyar klubok még Európa élmezőnyéhez tartoztak.)

Az, hogy mondjuk Dzsudzsák egy igazi nagycsapathoz igazoljon, csupán a mi vágyálmunk volt, de a realitások ezt soha nem tették lehetővé – nem feltétlenül az ő egyéni kvalitásai miatt, hanem a magyar futball marketingértéke miatt is. Az országimázsnak nagyon sok termék esetében hatalmas szerepe lehet; amikor például én autót vettem, nem a márkához ragaszkodtam, hanem csak ahhoz, hogy német gyártmányú legyen. A futballista ugyanilyen termék, és a klubvezetők, valamint a menedzserek ugyanígy gondolkodnak róla. Ha van két ugyanolyan képességű és korú futballista, de az egyik magyar, a másik pedig szerb (horvát, román, cseh stb.), akkor a magyar szignifikánsan kevesebbet ér, csak azért, mert – magyar. (Mellékszál: ez magyarázza részben azt is, hogy a magyar klubok miért igazolnak annyi légióst, ugyanis a szerb, horvát, román, cseh stb. játékosban sokkal nagyobb az üzleti potenciál, mint egy magyarban.)

Ebben a viszonylatban a magyar futball kétségkívül előrelépett az Eb-szereplés által, hiszen ilyen rövid idő alatt ennyi pozitív transzfer, mint a fent felsoroltak, szinte még soha nem volt. De ez egyelőre csupán egyetlen lépés, amely a fiataloknak adja még csak meg a lehetőséget a kiugrásra. És igen, ebben akkor is óriási szerepe van az Európa-bajnokságnak, ha az említett játékosok egy része csupán a tv-ben nézte azt, hiszen a magyar futball mint márka értékét növelte, és ez is segítette az ő szerződtetésüket, természetesen a saját képességeik és munkájuk mellett. Az nyilván nem lehet véletlen, hogy mondjuk egy Serie A-s futballklub éppen akkor gondolja úgy, hogy érdemes két magyart is foglalkoztatnia az első csapatában, amikor a magyar futball az elmúlt 30 év legnagyobb sikerét éri el. (Még ha tudjuk is, hogy Palermóban sem történik minden a józan ész szabályai szerint.)

De természetesen ez a felmenő rendszer csak akkor folytatódik a jövőben is, vagyis a most külföldre került játékosok és az őket követni vágyók csak akkor tudnak valóban komoly nyugat-európai karriert befutni, ha – a saját munkájukon kívül – a magyar futball is képes a maga márkanevét tovább fényesíteni, a válogatott által elért Eb-sikert továbbvinni. Ki kell jutni további vb-kre és Eb-kre, és leginkább a klubcsapatoknak is forogniuk kell az európai kupák főtábláján. Ha ez nem történik meg a következő néhány évben (vagyis a klubok továbbra is minden nyáron elszállnak, mint az idén, a válogatott pedig sem 2018-as vb-re, sem a 2020-as Eb-re nem jut ki), akkor a mostani szereplés csak egy lufi volt, amely nagyon gyorsan kipukkad, és ennek azok a játékosok is megihatják még a levét – akár önhibájukon kívül is –, akik most jó pozícióból indulnak új külföldi csapataiknál.

Ez is hát a tét Feröeren. Nem kicsi.

Hajrá, magyarok!