Vége a szünidőnek: Spurs-Espanyol 1-1

2367391 23673912367391 2367391
Vágólapra másolva!
2013.08.11. 14:08
Túl sokat nem tudhattunk meg az idei utolsó felkészülési meccsünkből sem. Az első félidő még úgy-ahogy szolgált tanulságokkal, de a szünet...

Túl sokat nem tudhattunk meg az idei utolsó felkészülési meccsünkből sem. Az első félidő még úgy-ahogy szolgált tanulságokkal, de a szünet után öt percenként jöttek a cserék, és ezzel a maradék ritmust is sikerült kiölni a játékból mindkét oldalon. Így mélyebben nem is tudom elemezni a történteket, egyénekre lebontva azonban van miről beszélni. Először is visszatért a két műtött ember, Kaboul és Sandro. Nagyon jó volt látni mindkettejüket, ugyan még nem sugárzott belőlük a tőlük megszokott őserő, de ezt betudom annak, hogy nem volt éles a meccs. Még van egy teljes hét a vasárnapi szezonkezdetig, remélem, hogy addigra mindketten készen lesznek arra, hogy kezdőként segítsék a csapatot. Így már Vertonghen esetleges hiányában sem lenne komoly baj a védelmünk közepével, hiszen Dawson kifejezetten jól mozgott tegnap is.Túl sokat nem tudhattunk meg az idei utolsó felkészülési meccsünkből sem. Az első félidő még úgy-ahogy szolgált tanulságokkal, de a szünet után öt percenként jöttek a cserék, és ezzel a maradék ritmust is sikerült kiölni a játékból mindkét oldalon. Így mélyebben nem is tudom elemezni a történteket, egyénekre lebontva azonban van miről beszélni. Először is visszatért a két műtött ember, Kaboul és Sandro. Nagyon jó volt látni mindkettejüket, ugyan még nem sugárzott belőlük a tőlük megszokott őserő, de ezt betudom annak, hogy nem volt éles a meccs. Még van egy teljes hét a vasárnapi szezonkezdetig, remélem, hogy addigra mindketten készen lesznek arra, hogy kezdőként segítsék a csapatot. Így már Vertonghen esetleges hiányában sem lenne komoly baj a védelmünk közepével, hiszen Dawson kifejezetten jól mozgott tegnap is.

BALFÉL

A baj a balhátvéd poszton ütheti majd fel a fejét. Benny hosszabb ideje tartó jegeléséből arra következtetek, hogy eladtuk, és sok szempontból is vérzik érte a szívem. Egyrészt elveszítjük a PL messze legfenségesebb hajkoronáját, másrészt egyértelműen ő a legjobb játékos a posztján a keretünkben. Rose nagyon sikeres szezont zárt a Sunderland-del, de a tegnapi meccsen is azt láthattuk tőle, mint a nyár folyamán végig: mind elől, mind hátul fegyelmezetlenebb és kevésbé hatékony, mint az (általam is) sokszor szidott kameruni. Amikor átlépte a félpályát minden második labdája ellenfélhez ment, védekezésben pedig sokszor került mögé az Espanyol szélsője. De ami talán mindennél zavaróbb, az a rengeteg szabálytalanság a játékában. Ha ennyire idegből focizik majd a PL-ben is, akkor jobb lesz, ha edzéseken az emberhátrányt is alaposan begyakoroljuk. AVB helyében semmiképp sem számolnék vele első számú balbekként - helyettesnek tökéletesen megfelel, de szükségünk van egy összeszedettebb játékosra a kezdőbe. Pozitívum azonban vele kapcsolatosan, hogy nagyon bátran rohangál előre, és Chadlival egész jól kiegészíthetik egymást.

Égimeszelő belga szélsőnk kifejezetten jó meccset játszott - múlt héten a Monaco ellen JD sérülése után középen kellett neki Kane mögött besegítenie, és ez láthatóan nem ízlett neki. Most azon a poszton vitézkedett, amelyiket igazán a magáénak vall, és ez meg is látszott. Sokkal bátrabb és magabiztosabb volt - még pár hasznos sarkazás is belefért a részéről. Problémaként említhető, hogy minden önbizalma ellenére nehezen szánja magát lövésre - de ez egyébként minden pályán lévőre igaz volt tegnap. Sigurdssonra különösen - az izlandi nem játszotta be magát a kezdőbe, az tuti. Pedig nagyon akar és látszik az is, hogy tehetségnek sincs híján. De pont azt nem láttuk tőle tegnap amit leginkább vártunk: kulcspasszokat és lövéseket. Többször is előfordult, hogy tisztára játszotta magát 20-25 méterre a kaputól, de lövés helyett kipasszolta valamelyik szélen helyezkedő társának. Persze még mindig jobb, mintha eladta volna, de egyben nagyon frusztráló is.

JOBBSZÁRNY

Lennon harcosabb volt, mint az eddigi felkészülési meccseken, és bízom abban, hogy a formája szempontjából a legjobbkor jön majd a Palace elleni találkozó. A sebessége még mindig a régi, jól méri fel az üres területeket és az elfutásai mindig adnak egy extra lehetőséget a labdás társnak, csak azok a fránya beadások lennének pontosabbak. Walker talán Lennonnál is jobban mozgott - volt pár olyan felfutása, amit szemmel is alig tudott követni az Espanyol védelme. Sokat vállalt, és elől-hátul hasznos volt, tőle is kiugróan jó szezont várok. Townsend új színt vitt a játékba - sokban hasonlít Lennonra, de neki van lövőereje is. Nagyon adekvát helyettese lehet Azzának, úgy tűnik a jobboldalunk kicsattanó egészségnek örvend, hála hármuknak. Csak nehogy elküldjük Andros-t is kölcsönbe, vagy eladjuk mint Caulkert.

KÖZÉPKÖZÉP

A középpálya közepén erősek vagyunk már most is - és ehhez jön még Capoue. Az igaz, hogy kreativitás szempontjából még van hova fejlődni, de elvileg Dembélé, Siggy és Holtby is rendelkezik azzal a bizonyos szikrával. Majd meglátjuk, mindhárman csak nem fognak megragadni az "ígéret" kategóriában. Mellesleg az előrekalandozó Paulinho is hozzáteheti a magáét, pár okos labdát láthattunk tőle is. Meg egy gólt is, amit a túlzottan lelkes partjelző elvett - nem konkluzív a visszajátszás sem, de nekem erősen egyvonalnak tűnt az eset. Egy barátságos meccsen az ilyet azért illik megadni.

Hálaadás.

Parker nem lépett pályára, ami megint előrebocsátja, hogy maga mögött tudhatja az utolsó Spurs-ben lejátszott meccsét. Huddlestone kapott húsz percet a meccs végén, de az ő napjai is meg lehetnek számlálva Capoue érezésével, különösen ha Livermore marad.

ELŐL

Soldado kifejezetten biztató hatvan percet mutatott. Erős, erőszakos, jól pozicionálja magát, és passzolni sem rest. Egy felkészülési meccs, ahol ráadásul számára ismerős ellenfél jött szembe nyilván nem ok a hurráoptimizmusra, de az biztos, hogy nem kell féltenünk a srácot. Fontos volt, hogy gólt szerezzen a bemutatkozásán és nagyon magabiztosan, védhetetlenül vágta a jobb sarokba a Rose által kiharcolt, kicsit jószívűen megítélt tizenegyest. JD-nek nem sok lehetőség jutott, de Kínában a jobb formát mutató játékosok közé tartozott, és mint ahogy szokásává vált az utóbbi években, most is dupla fitness programot csinál egy holland specialistával, tehát robbanó startot vehet a szezonja. Kezdőként is jó lesz, ha szükség lesz rá, de csodacsere szerepkörben látom leginkább. Adebayor szomorú okból nincs a kerettel - a héten meghalt a testvére és a gyász, ill. a temetés miatt a Klub természetesen kimenőt adott neki. Egy ilyen tragédia ki tud készíteni egy embert, remélem minden támogatást megkap most - emberileg is ez a minimum, amit a Klub és a társak megtehetnek, de futball-szempontból is szükség van rá. Mindettől függetlenül némileg kétséges a helyzete a Klubnál, hiszen Soldado érkezésével már egyértelműen nem ő az első számú csatár (bár AVB-nél nincsenek szent tehenek), és ez már a City-nél sem ízlett neki. Bár nem esélytelen, hogy egyszerre pályán legyen a spanyollal, hiszen már eddig is szeretett a szélen bóklászni.

A 007-ES TÁMADÓ

Na és persze itt azért szót kell, hogy ejtsünk Bale barátunkról is. Még mindig afelé tendálok, hogy idén nem adjuk el, de egyre több kétely férgelődik be a gondolataimba. Egyrészt korán vettünk nem aprópénzért jó játékosokat - ez minden tekintetben különleges, és arra enged spekulálni, hogy valami készülődik a háttérben, amiről nem tudhatunk. Mondjuk 80-100 millió fontnyi hamarosan befutó bevétel. De hangsúlyozom, ez spekuláció, hiszen idén megnövekedtek a tv-pénzek és ha minden igaz a tulajtól is kaptunk egy jókora csomagot. A gyors üzletelést pedig betudhatjuk Baldini áldásos munkájának. Szóval csak annyi biztos, hogy senki sem tud semmit. Levy-n kívül. De talán még ő sem döntötte el magában 100%-ra a dolgot. Én mindenesetre bízom abban, hogy nem lőjjük lábon magunkat azzal, hogy megválunk Bale-től. Már most is sok új arcot kell beépíteni a csapatba, és idő kell majd ahhoz, hogy összeérjen a játékunk. A City-nek is beletelt egy időbe, pedig ők egy magasabb polcról vásároltak be.

Időre van szükség az átalakításhoz. Minden csapatrészünkbe érkezett új játékos, így nagyon fontos, hogy legyenek állandó szereplők, akik horgonyként szolgálhatnak a bizonytalanabb időszakokban. Bale az egyik ilyen játékos. Hét éve velünk van, népszerű az öltözőben, mindemellett világklasszis, akinek a pozitív hatása nemcsak a fizikai teljesítményében mutatkozik meg, hanem a csapat lelkiállapotára is dopping-szerű hatást gyakorol. Nem mellesleg az idei igazolásaink jó része azért választott bennünket, mert szerettek volna együtt focizni a világ egyik legtehetségesebb és legjobb formát mutató klasszisával. Ha most azonnal eladjuk Bale-t, akkor nekik is adunk némi okot a csalódásra. Ezen túlmenően azért is lenne extra dühítő most elveszteni a wales-it, mert vele a csapatban nagyon jó eséllyel pályázhatnánk a negyedik helyre és egy kupára, sőt talán a dobogó nem lenne elérhetetlen ábránd. Ellenben, ha elmegy, akkor megint ott tartunk, hogy bravúr lenne a top4.

COME ON YOU SPUUUUURRRRSSSS!!!!!!!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik