Ritka jószág: Sunderland 1-2 Tottenham

2367391 23673912367391 2367391
Vágólapra másolva!
2012.12.31. 10:12
Szökőévente egyszer nyerünk meccset a Fekete Macskák otthonában. Az utóbbi három bajnokinkhoz hasonlóan most is szinte végig mi ültünk a kormánynál...

Szökőévente egyszer nyerünk meccset a Fekete Macskák otthonában. Az utóbbi három bajnokinkhoz hasonlóan most is szinte végig mi ültünk a kormánynál, általában mi alakítottuk ki a helyzeteket, túlnyomórészt mi helyeztük nyomás alá ellenfelünk játékosait, kapuját. Szerdát visszahangozva megint csodával határos módon maradtunk lőtt gól nélkül az első félidőben, sőt, a házigazdák első helyzetéből ügyesen hátrányba is kerültünk még a pihi előtt. Abban eléggé biztos voltam, hogy a második játékrészben egyszer legalább betalálunk majd, de a védelmünket figyelembe véve ez nem jelentette azt, hogy a pontszerzésben is reménykedtem... hátul borzalmasak voltunk (tisztelet a kivételnek - Naughton újfent kitűnt). A srácok viszont komoly tartásról tettek tanúbizonyságot azzal, ahogy kijöttek a szünet után - pár perc alatt megfordították a meccset, és a hazaiaknak már arra sem volt erejük, hogy istenigazából ránk ijesszenek.Szökőévente egyszer nyerünk meccset a Fekete Macskák otthonában. Az utóbbi három bajnokinkhoz hasonlóan most is szinte végig mi ültünk a kormánynál, általában mi alakítottuk ki a helyzeteket, túlnyomórészt mi helyeztük nyomás alá ellenfelünk játékosait, kapuját. Szerdát visszahangozva megint csodával határos módon maradtunk lőtt gól nélkül az első félidőben, sőt, a házigazdák első helyzetéből ügyesen hátrányba is kerültünk még a pihi előtt. Abban eléggé biztos voltam, hogy a második játékrészben egyszer legalább betalálunk majd, de a védelmünket figyelembe véve ez nem jelentette azt, hogy a pontszerzésben is reménykedtem... hátul borzalmasak voltunk (tisztelet a kivételnek - Naughton újfent kitűnt). A srácok viszont komoly tartásról tettek tanúbizonyságot azzal, ahogy kijöttek a szünet után - pár perc alatt megfordították a meccset, és a hazaiaknak már arra sem volt erejük, hogy istenigazából ránk ijesszenek.

SZERENCSE

Mindkét gólunk meg volt szórva mákkal, bőségesen. Viszont ne felejtsük el, hogy kidolgoztunk vagy három-négy ajtó-ablak ziccert is, amelyek viszont (részben a szerencsének is tulajdoníthatóan) kimaradtak. A győzelmünk 100%-ban megérdemelt volt, ezen kár lenne vitatkozni. Mi tettünk többet a sikerért, mi dolgoztuk ki a helyzeteket - no meg persze mi szereztünk több gólt, és ehhez nem kellett jótékony bírói tévedésekre támaszkodnunk.

BALE

Ha már bírói tévedések: hihetetlen amit Bale-lel művelnek. A kettős mérce amit a kárára alkalmaznak egészen radikális. Ha megnézünk tetszőleges PL-meccset, akkor féltucat olyan szitut biztosan fogunk találni, ahol egy játékos szabadrúgásért reklamál, a bíró pedig bőszen mutatja, hogy mehet tovább. Ezen alkalmak többségénél simán dönthetnének úgy a sporik, hogy sárgát adnak a hőzöngő játékosnak, hiszen végső soron úgy ítélték még, hogy nem történt szabálytalanság, tehát ebből következik, hogy az illető játékos meg akarja téveszteni a bírót - vagy azzal, hogy megállt/elesett, vagy azzal, hogy reklamál, vagy a kettő kombójával. Hány ilyen szituáció volt a szombati meccsünkön? (Defoe? Sessegnon?) És hány a mostani forduló egészében? Na és egy tetszőleges bajnoki fordulóban? Rengeteg. Mégis Bale az egyedüli, aki konzisztensen kapja a büntetéseket, holott a visszajátszásnak köszönhetően utólag a játékvezetők is tisztában kell, hogy legyenek azzal, hogy legalább annyira hajlamosak rosszindulatúan (és főleg: tévesen) megítélni a wales-i mozdulatait, mint amennyire a srác érzékeny a gravitációra. Sőt.

Gardner meg sem próbált a labdával törődni. Érzékelte, hogy Bale már túljutott rajta. Összekoccolta tehát a térdét, a karját pedig a mellkasa elé tette - egyik sem volt veszélyes, és egyik sem volt szabályos, még kevésbé labdára irányuló mozdulat. A sárga lapokat december 31-ével nullázzák. Bale szezonbeli négy lapját törölték volna, tehát még a legutolsó pillanatban sikerült eltiltani az ötödik kártyával az idióta bírónak.

Kár, hogy belerondítottak nekünk a meccsbe. Bale egyébként megint hatalmas király volt, elképesztően jól és dinamikusan focizott - már csak azért a 70 méteres sprintért is érdemes megnézni a MOTD-összefoglalót, aminek a végén Defoe kihagyta a tálcán felkínált ajtó-ablak ziccert. Ha elkezd futni, akkor cseleznie sem kell, a lendület eleve kilátástalan helyzetbe hozza védőket. (Csoda, hogy előbb-utóbb szabálytalanságra adják a fejüket? Pláne, hogy jó eséllyel még jutalmat is kapnak érte.) A Reading ellen pihennie kell, és bár elvileg egy ilyen meccsen nem szabadna, hogy nagyon megszenvedjük a hiányát, de simán előfordulhat, hogy pont a wales-i által képviselt extra szikra lesz az ami nélkül a többieknek sokkal inkább ki kell hajtaniuk magukat, mint egyébként tennék. Az biztos, hogy Pogrebnyakék hálát rebeghetnek Atkinsonnak és társainak.

TÖBBIEK

Lennon csodásan játszott, végig bátor és aktív volt. A góljánál villámgyorsan lereagálta a szerencsével elépattanó labdát, majd tökéletes döntést hozott a megkerülős csellel, hiba nélkül meg is csinálta és a befejezés is klasszis teljesítmény volt (a végig kiválóan védő Mignolet-t a rövid saroknál tudta mattolni). Támadásban és ahogy már megszokhattuk, ha kellett védekezésben is nagyon hasznos volt.

Naughton a védelmünk legjobb embere volt - oké, hogy most nem volt nehéz kiemelkedni a közegből, de a többiek teljesítményétől függetlenül is nagyon magabiztosan és hasznosan játszott. Lloris-ra sem lehet panasz, a bekapott gól előtt megint láthattunk tőle egy klasszis blokkot - az már nem az ő hibája, hogy O'Shea csehovi magányban malmozhatott az ötösünkön.

Sandro és Dembélé hozta a szokásost, Parker pedig bizonyítja, hogy középen reális alternatíva. Dempsey beállása után egyszerre volt gyors és kreatív - erre vártunk augusztus óta! A sarkazás amivel Adét ziccerbe hozta eszményi volt - a forduló egyik legszebb jelenete, nagy kár, hogy a befejezés nem jött össze Manunak.

És ezzel meg is érkeztünk a gyengébben teljesítőkhöz. A csatáraink hatalmas helyzeteket puskáztak el - Ade felső léces börleszkjénél sokkal inkább bántott Dempsey és Bale gólpasszainak elherdálása (egy a togói egy pedig ugye Defoe lelkén szárad). Szerencsére Cuellar és Lennon megmentette csatárainkat attól, hogy rajtuk ússzon el a három pont. Illetve Walker is fellélegezhetett, mert a kapott gólunk előtt előbb egy nevetséges labdavesztéssel, majd egy felesleges és nagyon buta szabálytalansággal egyengette a hazaiak útját. És ez már legalább a harmadik hasonló szituáció volt tőle abban a félidőben. Sokan emlegettétek a kommentekben, hogy a védőink rengeteg labdát adnak el - Walker most különösen rossz napot fogott ki ebből a szempontból. (Persze az egyenlítő gólunk az ő szögletéből született, ezt illik megjegyezni.) Kyle barátunk az utóbbi fordulókban mintha kevesebbet hibázott volna, de a Sunderland ellen bizony bőven szolgáltatott támadó felületet a kritikusoknak. Rajta kívül Dawson és Caulker is kifejezetten bizonytalanul és favágó üzemmódban robotolt - bár Michaelre inkább csak a szünet után volt ez jellemző. A kapott gólnál mindketten a rövid sarok felé zúdultak és így sem tudták megakadályozni, hogy Fletcherhez jusson Larsson labdája, mint ahogy a kapura lövést sem tudták blokkolni - mindeközben O'Shea-t teljesen egyedül hagyták (ez utóbbi mondjuk nem csak az ő saruk, többen is ember nélkül álldogáltak a mieink közül). Caulker együgyű stílusa még mindig ki tud akasztani. Soha nem próbálja meg játékban tartani a labdát, ha lehetősége van kibikázni a nézőtérre. Talán jobb, hogy nem kockáztatja meg a passzt, vagy a támadó lerázását - de azért sokkoló, hogy mennyire minimalista hozzáállást képvisel. A magasságának hasznát vesszük, egy-két blokkot is láthattunk már tőle - de kábé ezzel be is fejezhetjük az eddigi teljesítményének a méltatását...

A taktikánk amúgy tökéletes volt, akadt ziccerünk dögivel, az ellenfél pedig a bizonytalanabb védelmünk ellenére is alig jutott helyzet-közelbe. AVB pihentette Jant és Gallas-t is - meglátszott a hiányuk (főleg a belgáé), de a nagy hajtásban alighanem nagyon jól jött a pihi. Nem tudom, hogy Walker teljesítményére mennyire van hatással az ami középen történik, de most látványosan bizonytalan volt. A Reading ellen minden bizonnyal újra Jant csodálhatjuk majd a védelem szívében, és talán, talán, talán már Assou-Ekotto is kaphat majd egy negyedórát a meccs vége felé.

NÉGY

A naptáron kívül semmi okunk nincs arra, hogy épp most tartsunk számvetést, de annyit azért leszögezhetünk, hogy alighanem legtöbbünk elvárásit túlteljesítette azzal a csapat, hogy a negyedik helyen kezdi az új évet. A játék még sokszor nem az amit látni szeretnénk, az eredmények nem minden meccsen alakulnak úgy ahogy illene, de egy átalakított, új edzővel startoló csapat számára mindig nehéz a kezdet. Brendon Rodgers tudna mesélni erről bőven. Azt nyilvánvalóvá tettük a bottom17 számára, hogy a negyedik helyért folyó harcot komolyan vesszük, minden esélyünk megvan a BL-selejtezős hely elérésére. Az EL-ben pedig megértük a tavaszt (tavalyhoz képest minőségbeli előrelépés). Ahhoz képest milyen rosszul haladt és végződött a tavaszunk, egész elfogadhatóan alakult az őszi szezon.

BOLDOG ÚJ ÉVET!

COME ON YOU SPURS!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik