Şpürş - Beşiktaş

Vágólapra másolva!
2014.10.02. 20:10
A Partizán-meccs után nem túlságosan meglepő, hogy a ma esti találkozónkat sem tűzte műsorára egyetlen hazai sportcsatorna sem. (SZERK: A Facebook-on...

A Partizán-meccs után nem túlságosan meglepő, hogy a ma esti találkozónkat sem tűzte műsorára egyetlen hazai sportcsatorna sem. (SZERK: A Facebook-on felhívta valaki a figyelmemet, hogy a Story4 adja a meccset!) Harry és AVB legrosszabb EL-pillanatait idézte az a találkozó - most annyival jobb a kiinduló helyzet, hogy otthon lépünk pályára, tehát a szurkolók minden bizonnyal megpróbálják majd valamiféle erőkifejtésre rábírni aranylábú fiainkat. Meg aztán olyan komoly motiváció ne kelljen már nekik, elvégre meg akarjuk nyerni ezt a sorozatot, vagy mi. A törököknél egyébként számomra csak egy ismerős arc lesz, mégpedig Demba Ba, aki ha csak egy hajszálnyival jobb napot fog ki, kiejthette volna az Arse-ot a Bajnokok Ligájából a pár héttel ezelőtti play-off visszavágón. Rajta kívül törökök dominálják a keretet - van köztük egy egykori Wenger-fióka is, Özyakup személyében. Manapság már a török csapatokra sem jellemző az, hogy ennyire a hazaiakra építenek - pláne nem azon csapatoknál, akik rendszeresen kijutnak a nemzetközi kupákba.A Partizán-meccs után nem túlságosan meglepő, hogy a ma esti találkozónkat sem tűzte műsorára egyetlen hazai sportcsatorna sem. (SZERK: A Facebook-on felhívta valaki a figyelmemet, hogy a Story4 adja a meccset!) Harry és AVB legrosszabb EL-pillanatait idézte az a találkozó - most annyival jobb a kiinduló helyzet, hogy otthon lépünk pályára, tehát a szurkolók minden bizonnyal megpróbálják majd valamiféle erőkifejtésre rábírni aranylábú fiainkat. Meg aztán olyan komoly motiváció ne kelljen már nekik, elvégre meg akarjuk nyerni ezt a sorozatot, vagy mi. A törököknél egyébként számomra csak egy ismerős arc lesz, mégpedig Demba Ba, aki ha csak egy hajszálnyival jobb napot fog ki, kiejthette volna az Arse-ot a Bajnokok Ligájából a pár héttel ezelőtti play-off visszavágón. Rajta kívül törökök dominálják a keretet - van köztük egy egykori Wenger-fióka is, Özyakup személyében. Manapság már a török csapatokra sem jellemző az, hogy ennyire a hazaiakra építenek - pláne nem azon csapatoknál, akik rendszeresen kijutnak a nemzetközi kupákba.

CSAPATHÍREK

Rose lesérült a North London Derby-n, de szerintem így is úgy is Davies kezdett volna ma. Rajta kívül csak Walker nem áll Pochettino rendelkezésére. Hozzávetőlegesen valami ilyen kezdőt várok:

Lloris

Dier - Fazio - Chiriches - Davies

Paulinho - Bentaleb

Lennon - Kane - Eriksen/Townsend

Soldado.

A támadószekció lehet, hogy nem bírna el három angolt, így egyikük (ha lehet választani: Townsend) helyén szívesen látnám valamelyik kreatívabb emberünket. Nem vagyok benne biztos, hogy tetszik a fenti tizenegy - a Beşiktaş nagyon izmos csapat, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a BL-play off meccsein otthon és Londonban is teljesen egyenrangú (sőt!) ellenfelei voltak Wenger bandájának. Tehát igencsak benne van a kalapban egy komoly maflás. Nem haragudnék meg Pochettinóra, ha a lehető legerősebb kezdőt pakolná pályára.

NOSZTALGIA

Egyszer már találkoztunk ebben a sorozatban a Fekete Sasokkal. A 2006-2007-es sorozatban futottunk össze az akkor még ötcsapatos csoportkörben (minden két csapat csak egyszer meccselt ekkor egymással), a törökökkel éppen idegenbeli randevút dobott a gép. Ledley King azóta is az egyik leghangulatosabb idegenbeli meccseként emlékszik arra a kilencven percre. 2-0-ra nyertünk - az első gólt Hossam Ghaly szerezte (egyiptomi középpályás, aki egyszer földhöz vágta a mezét, miután Jol lecserélte, aminek következtében rövid úton ki lett paterolva a csapatból) a másodikat pedig az isteni Berba, akinek csodás találatát az egész stadion állva tapsolta.

Mellettünk a Beşiktaş sem kezdte ideálisan a sorozatot: otthon ikszeltek a csoport elvileg leggyengébb tagjával, a görög Aszterasszal. Mindkét csapatnak jól jönne tehát a három pont, de őszintén szólva, bármi is történjen ma, én még mindig ennek a két klubnak a továbbjutását fogom várni.

COME ON YOU SPUUUUURRRRRRRSSSSSSSSSSSSS!!!!!!!!!!!!!!!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik