Pool - Spurs

2367391 23673912367391 2367391
Vágólapra másolva!
2015.02.10. 20:02
A szezon legnehezebb meccsei közül kettőt most három nap alatt kell letudnunk - nem éppen optimális helyzet, de nem jelenti feltétlenül azt sem...

A szezon legnehezebb meccsei közül kettőt most három nap alatt kell letudnunk - nem éppen optimális helyzet, de nem jelenti feltétlenül azt sem, hogy feltétlenül rosszul fog végződni a csapatnak a ma este. A Spurs utóbbi éveinek egyik legcsodálatosabb bajnoki hete azután kezdődött, hogy 2010 tavaszának egyik esős vasárnapján kikaptunk a bűnrossz, kieső Pompey-tól egy hosszabbításos FA-kupa elődöntőben az akkor meglepően borzalmas talajú Wembley-ben. 120 perc extra fárasztó és végül nagyon lehangoló kimenetelű sárdagasztás vasárnap. Aztán két nap után szerdán jött látogatóba az Arse, akik végigpihenték a hétvégét. Szombaton pedig a Chelsea volt a vendégünk. Ráadásul úgy álltunk a bajnokságban, hogy mindkét meccset meg kellett volna nyernünk, ha az akkor még az olajozás korai szakaszában álló City elé akartunk kerülni a negyedik helyért folytatott versenyfutásban. Senki sem adott volna egy fabatkát sem azért, hogy sikerülni fog. Aztán mégis. Wengeréket és Ancelottiékat is sikerült kifektetni (mindkét meccs a kedvenc gólarányunkkal dőlt el a javunkra - 2-1). Most az öt évvel ezelőttihez képest sokkal jobbak a körülményeink - nem kell három meccset játszanunk hat nap alatt, ráadásul a mai ellenfelünk is derby-n lépett pályára a hétvégén.A szezon legnehezebb meccsei közül kettőt most három nap alatt kell letudnunk - nem éppen optimális helyzet, de nem jelenti feltétlenül azt sem, hogy feltétlenül rosszul fog végződni a csapatnak a ma este. A Spurs utóbbi éveinek egyik legcsodálatosabb bajnoki hete azután kezdődött, hogy 2010 tavaszának egyik esős vasárnapján kikaptunk a bűnrossz, kieső Pompey-tól egy hosszabbításos FA-kupa elődöntőben az akkor meglepően borzalmas talajú Wembley-ben. 120 perc extra fárasztó és végül nagyon lehangoló kimenetelű sárdagasztás vasárnap. Aztán két nap után szerdán jött látogatóba az Arse, akik végigpihenték a hétvégét. Szombaton pedig a Chelsea volt a vendégünk. Ráadásul úgy álltunk a bajnokságban, hogy mindkét meccset meg kellett volna nyernünk, ha az akkor még az olajozás korai szakaszában álló City elé akartunk kerülni a negyedik helyért folytatott versenyfutásban. Senki sem adott volna egy fabatkát sem azért, hogy sikerülni fog. Aztán mégis. Wengeréket és Ancelottiékat is sikerült kifektetni (mindkét meccs a kedvenc gólarányunkkal dőlt el a javunkra - 2-1). Most az öt évvel ezelőttihez képest sokkal jobbak a körülményeink - nem kell három meccset játszanunk hat nap alatt, ráadásul a mai ellenfelünk is derby-n lépett pályára a hétvégén.

CSAPATHÍREK

Nincs változás az Arse elleni kezdőhöz képest. Az üzenet elég egyértelmű: így tovább.

Lloris

Walker - Dier - Vertonghen - Rose

Bentaleb - Mason

Lamela - Eriksen - Dembélé

Kane.

Ugyanaz a kezdő - de a mérkőzés alighanem összehasonlíthatatlan lesz a szombatival. A Liverpool hazai pályán nem fogja megtenni azt a szívességet, mint az Arse - vagyis, hogy a támadások vezetésének a gondolatát sem engedik felmerülni a játékukban. Gerrardék alighanem nekünk fognak esni - Gerrarddal vagy nélküle. A szezon végén leköszönő veres veterán nem biztos, hogy ott lesz a kezdőben. Egészen biztosan nem számíthat Rodgers Sterlingre, ami első ránézésre kábé akkora érvágásnak tűnik, mint Alexis hiánya Wengernek. Ott lesz viszont Sturridge, aki a nyár végi bajnokin jórészt egymaga vert meg bennünket a Lane-en.

A legutóbbi három meccsünk mérlege egészen szégyenletes a mi szempontunkból - egy kis szégyenérzet sosem árt, úgyhogy írjuk csak le, hogy a tavalyi szezon első Pool elleni meccsétől kezdve egy Grimm-mesébe illő 0-5, 0-4, 0-3-as sorozatba kezdtünk bele. Nagyon remélem, hogy ma nem folytatjuk, és nem lesz igaza Mark Lawrensonnak (2-0-ás Pool-sikert prognosztizált). Leginkább Sturridge-tól tartok, aki még azon az őszi meccsen lépett utoljára pályára 2014-ben, és nemrég tért vissza. Talán még nincs csúcsformában, de így is 10 perc kellett neki a gólhoz az első tavaszi becserélése alkalmával. Rajta kívül az annak idején Benítez általunk fenyített Interében a köztudatba robbant Coutinhóra lesz majd ildomos különösen figyelni. (Ibe nagyon jó kis szélső lesz/lehet.)

A mieinknél Lamela és Eriksen viszonylag csendes meccset játszottak az Arse ellen - belőlük talán most jöhet majd ki az a kis extra, ami a jó eredményhez kell ma este. Dembélénél kicsit féltem, hogy elfogy majd a formája a NLD-re, de megint nagyon jól tolta (annak ellenére, hogy párszor tudatosította bennünk, hogy a sebessége már-már huddlestone-i mélységekben jár). A védelmünket olyan nagyon nem helyezték nyomás alá Cazorláék, de azért néhány ideges pillanatot így is szereztek nekünk (elsősorban Koscielny totál zavartalan fejesére gondolok a Welbeck tekerése utáni szögletből). A clean sheet-ben ma annyira sem bízom, mint hétvégén bíztam, de ha sikerül átmentenünk a NLD lendületességét és harciasságát, akkor egy 2-1-es győzelem összejöhet a srácoknak.

Ha nyerünk, akkor a harmadik (3.!!!) helyig is előreugorhatunk! Más kérdés, hogy egyelőre valószínűleg csak holnap estig maradnánk dobogón, de lélektanilag nagyon fontos epizód lehetne ez a szezonunk végkimenetele szempontjából. Ráadásul hét ponttal elléphetnénk a Vörösöktől... vereséggel teljesen magunkra húzzuk őket. Az iksz nem lenne tragédia, de ha ikszre játszunk, akkor garantált a vereség.

A kommentek között légyszi egészítsétek ki az újfent kommentfogó jellegű beharangot.

COME ON YOU SPUUUUUUUURRRRRRRSSSSSSSSSS!!!!!!!!!!!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik