Olajválság

2583175 25831752583175 2583175
Vágólapra másolva!
2015.09.26. 12:09
Mindössze egy vereséget szenvedtünk el az idei bajnokságban, igaz azt pont manchesteri csapat ellen. Azóta öt meccsen három döntetlen és két...

Mindössze egy vereséget szenvedtünk el az idei bajnokságban, igaz azt pont manchesteri csapat ellen. Azóta öt meccsen három döntetlen és két győzelem a mérleg, lehetne jobb is, de sokkal rosszabb is. Az elmúlt két hétben indultunk be igazán a pontszerzést tekintve, a Sunderland ellen gyenge játékkal szereztük meg a győzelmet, a Palace ellen pedig eddigi legjobb teljesítményünket nyújtva nyertünk.

A hétközi derbihangulat a részemről elmaradt, ettől függetlenül nem magyaráznék bele semmit abba hogy fájó vereséget szenvedtünk észak-londoni riválisainktól. Persze Pochettino nem tudom mire számított egy ilyen tartalékos védelemmel, előttük pedig Carrollal, de most már ez teljesen mindegy is. Betudható annak, hogy neki fontosabb ez a mai rangadó, mint a Mickey egér Kupa. Ha folytatni tudjuk a jó bajnoki formánkat, akkor könnyebben el tudjuk felejteni a szerdai zakót.

MAN CITY

A múlt héten a West Ham idegenben fogta meg Pellegrini együttesét, 2-1 arányban nyertek. Ezt megelőzően 100 százalékosak voltak a kékek, gólt sem kapva vezették a bajnokságot. Nagyon koncentrálnunk kell hátul, hiszen jól ismerjük Sterlinget, Agüerot, és Navast is. Számunkra jó hír, hogy David Silva biztosan nem játszik, cserébe Kevin de Bruyne irányíthat majd. A francia Mangala helyét Otamendi veheti át, és biztosan kihagyja a meccset Bony, Clichy, Delph, illetve Iheanacho is. Tegyük hozzá - a City keretét elnézve a hiányzókat nem hinném hogy megérzik majd, maximum elöl lehetnek vékonyak, Agüero az egyetlen ép csatáruk.

A kezdőcsapatuk

Caballero - Sagna, Demichelis, Otamendi, Kolarov - Fernandinho, Fernando - Sterling, Yaya Touré, de Bruyne - Agüero

CSAK EGY VÁLTOZTATÁS

Mindössze egy helyen változtatott Pochettino a múlt heti hazai győzelemhez képest. A kissé formán kívül játszó Chadli helyén Eriksen játszik majd. Nem is volt indokolt úgy érzem, hogy több helyen is belenyúljon a csapatba az argentin mester. Hátul Davies egyelőre magabiztosan játszik, és ez most kifizetődőbb lehet mint Rose előretörései.

Lloris

Walker Alderweireld Vertonghen Davies

Dier Alli

Son Lamela Eriksen

Kane

Kezdés háromnegyed kettőkor, ha nem is várjuk el az újabb clean sheetet, azért reméljük hátul nem lesznek nagyobb problémák mint az elmúlt hetekben.

Most már tényleg nyerjünk 2-1-re. Mivel eddig szinte mindig Kane gólra tippeltem és sose jött be, ezért ma Eriksen és Alderweireld szerzik a szűk győzelmet jelentő találatainkat.

COOOOOOOYS!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik