Lekaszáltuk a lóherét: Spurs-Shamrock 3-1

Vágólapra másolva!
2011.10.01. 13:10
A holnapi ünnepnap előtt engedjetek még meg egy megkésett és rövidke posztot a csütörtöki meccs apropóján. Nem mondhatjuk, hogy végig minden...

A holnapi ünnepnap előtt engedjetek még meg egy megkésett és rövidke posztot a csütörtöki meccs apropóján. Nem mondhatjuk, hogy végig minden a tervek szerint alakult, de azért olyan nagyon abban a tíz percben sem kellett aggódnunk amikor az ágrólszakadt koboldoknál volt a vezetés. Livermore és (főleg) Carroll világűrbe illően súlytalan játékát is figyelembe véve kifejezetten olajozottan alakítottuk ki a jobbnál jobb gólhelyzeteket. Dos Santos végre újra úgy játszott mint két éve a Shakhtar ellen, Pav és Defoe pedig nem tudtak annyira töketlenek lenni, hogy egy tucat ziccerből meg ne szerezzék a maguk egy-egy gólját. A Shamrock körülbelül azt hozta mint a Hearts, csak mi most egy cseppet erősebb csapatot küldtünk pályára mint akkor - no meg ennek a találkozónak valódi tétje volt.A holnapi ünnepnap előtt engedjetek még meg egy megkésett és rövidke posztot a csütörtöki meccs apropóján. Nem mondhatjuk, hogy végig minden a tervek szerint alakult, de azért olyan nagyon abban a tíz percben sem kellett aggódnunk amikor az ágrólszakadt koboldoknál volt a vezetés. Livermore és (főleg) Carroll világűrbe illően súlytalan játékát is figyelembe véve kifejezetten olajozottan alakítottuk ki a jobbnál jobb gólhelyzeteket. Dos Santos végre újra úgy játszott mint két éve a Shakhtar ellen, Pav és Defoe pedig nem tudtak annyira töketlenek lenni, hogy egy tucat ziccerből meg ne szerezzék a maguk egy-egy gólját. A Shamrock körülbelül azt hozta mint a Hearts, csak mi most egy cseppet erősebb csapatot küldtünk pályára mint akkor - no meg ennek a találkozónak valódi tétje volt.

Mindig szimpatikus amikor egy valóban kicsi kiscsapat brusztolva, de durvaságok nélkül védi hősiesen a kapuját - a Shamrock meg még ráadásul gólt is tudott szerezni, sőt 0-0-nál tette ezt. Így utólag, bármilyen csúfságnak is tűnt akkor, de szinte örülök, hogy annak a párezer csodálatos vendégszurkolónak okot adtak arra, hogy annál is messzebb menjen el az eszük mint ahol a kezdősípszó óta tartózkodott. (A PAOK drukkerek után megint jár a kalaplengetés az ellentábornak. Hazai részről sem volt persze gond a buzdítással, de mindig szomorú üres székeket látni, csütörtökön pedig volt belőlük szép [csúnya] számmal.)

Nem volt különösebb baj az első félidei játékunkkal sem - a tavalyi probléma köszönt vissza a helyzetkihasználással. Ziccerek alapján lehetett volna 4-0 már a szünet előtt, de mindent el tudtunk rontani - illetve a vendégek második számú kapusa is nagyon jó napot fogott ki. (Szünet után mondjuk foghatott volna a háromból kettőt is.) Dos Santos játéka emelkedett ki talán legegyértelműbben a mezőnyből. A legtisztább, legszebb helyzeteket az ő kreativitásának és pontos passzainak köszönhettük (Defoe még így is le tudta ordítani a fejét egy beadása után - amikor egyébként nem a labda ment rossz helyre, hanem JD késett le róla pár ütemmel.)

A szünet utáni első tíz percet elég lötyögősre vette a csapat - és nagyon helyesen jött is a büntetés a sorstól - egy kicsit szerencsés ír gól képében. A gól előtt Livermore csinált egy buta, felesleges szabálytalanságot nagyon veszélyes pozícióban - nem ez volt az egyetlen ilyen akciója a meccsen, ami az ellenfél képességeit figyelembe véve nem jelent túl sok jót a srác PL-karrierje szempontjából. Persze lehet, hogy egyszerűen csak bal lábbal kelt fel, hiszen volt már neki sokkal jobb meccse is a felnőttek között.

Maga a gól idegesítő volt abból a szempontból, hogy Gomes alighanem vagy oldalra/szögletre üti a labdát, vagy egyszerűen lenyeli. Nem volt ez olyan jó lövés, amilyennek Carlo reakciójából tűnhet. A visszalőtt labdánál aztán a védőink voltak ólomlábúak és onside tartották a labdát egyébként nagyon ügyesen kapuba pöccintő keltát.

A gól után volt egy pár perces periódus amikor az íreket vitte picit előre az adrenalin, de elég hamar visszazökkent a játék a szokásos mederbe, és újra csak idő kérdésének tűnt a hazai fordítás. Gio továbbra is pompásan focizott, és végül az ő nagyszerű baloldali beadásából egyenlítettünk - Pav ezúttal nagyon határozott volt a befejezésnél, nem hagyott esélyt a kapunak a fejesével. Ez volt egyébként az első gólunk hazai európai kupameccsen a Bréma elleni 3-0 óta. Azóta ugye 0-0 a Milan, 0-1 a Real és 0-0 a Hearts ellen. Sőt, közben volt még egy madridi és egy szaloniki szerzett gól nélküli meccsünk is Európában. Szóval ideje volt már, hogy adjon a csapat valamit a népnek. A következő gólra egy percet kellett várni csupán - ezúttal Defoe volt a befejező (fejes!), a kapus kicsit benne volt érzésem szerint. A gópasszt most a szünetben Lennon helyére beállt Townsend adta - aki szintén egészen kiváló teljesítményt nyújtott. A harmadik gól it megszületett öt percen belül - ezúttal Defoe-t kell főleg dícsérni, mert vagy 60 méteren át vezette a labdát, védők között szlalomozva és mégis volt szíve a tizenhatos vonalánál az első félidőben általa alaposan lehordott Giovani-hoz passzolni (nem mellesleg, tökéletes ütemben). A mehikánó olyan svunggal vágta a kapus szeme közé a labdát mint amilyen határozott volt eddigi egyetlen spurs-ös gólja alkalmával még a Shakhtar ellen szintén az EL-ben.

A hátralévő időre megint kicsit visszaálltunk, de a negyedik gól még könnyen összejöhetett volna így is. Nem lett volna szép dolog ezt a pöttöm ír csapatot bucira verni - ezért most nem is ekézem a csapatot a könyörtelenség hiánya miatt (ami a PL-ben nagy gond lenne).

A legnagyobb pozitívum dos Santos és Townsend játéka volt, valamint a két csatárgól is kellemes. Lennon is futott egyet, akár még jó edzés is lehetett vasárnapra. Livermore és főként Carroll viszont szerintem rászolgált arra, hogy Luongo vagy Pritchard valamelyikük helyett esélyt kapjon a továbbiakban. (A padról pedig továbbra is hiányolom Coulibaly-t.) Hátul nem voltunk igazán nyomás alatt, egy gólt így is sikerült kapnunk, de teljes lesz a sorcsere holnapra, úgyhogy emiatt éppen ne aggódjunk. Aggódnivalóra ad épp elég okot Kaboul duettje Diaméval múlt hétvégén.

No, de ne szaladjunk előre. Holnap North London Derby. Poszt reggel.

Most pedig szurkoljunk az Evertonnak és a Blackburn-nek.

COYS!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik