Ködlik a Mátra: City-Spurs

2367391 23673912367391 2367391
Vágólapra másolva!
2013.11.24. 12:11
Ahogy megérkeztek az ősz végi ködök, úgy a blog is beleveszett a szürkésfehér pangásba. Egyrészt elnézést, másrészt segítséget is kérnék...

Ahogy megérkeztek az ősz végi ködök, úgy a blog is beleveszett a szürkésfehér pangásba. Egyrészt elnézést, másrészt segítséget is kérnék, mert jó lenne egy kis friss vér a posztírók között (én már nagyon unom a társaságomat). Van emellett egy fura, tőlem független körülmény is, ami nem tudom, hogy mennyiben univerzális probléma: sokszor nem töltődik be a blog, vagy épp csak a szerkesztő-felület nem működik - jelenleg nekem egyetlen kép sem töltődik be amikor megnyitom az oldalt. Ez is csökkenti a blog működési kapacitását, de persze ettől még lehetett volna posztolni a válogatott szünetben, vagy a 'Castle meccs után (csak több türelem kellett volna a szabotőr blogmotor támadásaival szemben). Mindegy no, alább pár szó a csapattal szembeni elvárásokról, a legutóbbi bajnokinkról és a City-ről.Ahogy megérkeztek az ősz végi ködök, úgy a blog is beleveszett a szürkésfehér pangásba. Egyrészt elnézést, másrészt segítséget is kérnék, mert jó lenne egy kis friss vér a posztírók között (én már nagyon unom a társaságomat). Van emellett egy fura, tőlem független körülmény is, ami nem tudom, hogy mennyiben univerzális probléma: sokszor nem töltődik be a blog, vagy épp csak a szerkesztő-felület nem működik - jelenleg nekem egyetlen kép sem töltődik be amikor megnyitom az oldalt. Ez is csökkenti a blog működési kapacitását, de persze ettől még lehetett volna posztolni a válogatott szünetben, vagy a 'Castle meccs után (csak több türelem kellett volna a szabotőr blogmotor támadásaival szemben). Mindegy no, alább pár szó a csapattal szembeni elvárásokról, a legutóbbi bajnokinkról és a City-ről.

REALITÁS?

Azért is emlegettem a ködöt fentebb, mert igazság szerint egyre nehezebb rájönnünk, hogy mit is várhatunk el a csapattól idén. Az átigazolási időszak végén úgy éreztem, hogy simán megfogható a negyedik hely - még úgy is, hogy a messze legjobb játékosunk elvesztése mellett rengeteg új embert kell beépíteni. Ezt arra alapozva gondolhattam, és gondolhattuk sokan, hogy a United elvesztette Fergie-t, a Pool nem tűnt tavaly sem acélosnak és papíron idén sem erősödött, az Arse-szal pedig két éve mindig teljesen partiban voltunk (1 pont különbség év végén). Így talán megbocsátható módon úgy gondolkodhattunk, hogy a City és a Chelsea valszeg megfoghatatlan lesz, a Pool megy az EL-ért, az Arse és a United közül pedig egyet csak meg tudunk fogni. Erre az Arse és a Pool szárnyal, a Chelsea akadozva de tartja a lépést, a City meglepően lassan indul (de velük kapcsolatban ne legyenek illúzióink hosszabb távon), a United valóban megzakkant egy kicsit, de már előttünk vannak, de még az Everton és a Soton sem tűnik gyengébb csapatnak, mint a miénk. Ja, és tegnap a Newcastle is beért bennünket.

Nem rózsás a helyzet - de nem is könnyű AVB dolga. Tényleg nehéz összerakni egy új csapatot. És az is idegesítő lehet, hogy az első évében King és Modric elvesztését kellett lereagálnia, most pedig Bale-ét. Oké, hogy a Real Madridtól érkezett 120 millió font a számlánkra, de két ilyen játékost nem lehet csak úgy pótolni. Persze AVB az első számú felelős minden eredményünkért, akár aranybarnán, akár szénnéégve sül ki a pite. Örülök, hogy minden kupát komolyan veszünk, de abból már kicsit nekem is elegem van, hogy Lamela szinte semmi szerepet nem kap a bajnokságban. Ez csak egy példa, nyilván van még bőven amin fenn lehet akadni.

NEWCASTLE

A legutóbbi hajtépően frusztráló bajnoki vereségünk már egy-két óra távlatából is inkább tűnt biztatónak, mint mondjuk a Hull elleni győzelem. Oké, kikaptunk, ráadásul otthon, egy messze nem világverő csapattól. De végre voltak helyzeteink - mit helyzetek, ordító ziccerek. Egymás után. Az utóbbi fordulókban nem arról volt híres a játékunk, hogy záporoztak az ellenfél kapujára a prezentálhatóbbnál prezentálhatóbb helyzetek. Némelyik esetleges volt ugyan, de akadt jó pár szépen felépített akció is. Az, hogy mindet sikerült kihagynunk (és ezzel megajándékoznunk Krult egy szezonrekordot jelentő védési mutatóval) elég komoly tragédia még így is. De legalább nem úgy kaptunk ki, hogy az ellenfél meg tudta fojtani a játékunkat. Ebben már van valami amibe lehet kapaszkodni, amire lehet építeni. Az utóbbi fordulók után már az is fejlődés, hogy a helyzetkihasználásunkat kell szidni. Legalább voltak helyzeteink, volt támadójátékunk.

A meccs, a maga 30 Spurs-helyzetével, Krul-bravúrokkal, kapufával akár balszerencsésnek is nevezhető - de azért tartsuk észben, hogy idén nem állunk rosszul a malac-faktorral. Tehát ne óbégassunk nagyon emiatt.

LLORIS

Nagyon fura volt, hogy a 'Castle ellen Friedelt láthattuk a kapuban. 100%-ig megbízok a Spurs orvosi stábjában, így elfogadom, hogy óvatosságból pihentetni kellett Hugót. De ezzel nagyon érdekes színben tüntetik fel az Everton elleni meccsen hozott döntésüket. Mindegy, Lloris rendben van és a válogatott szünetben kapitányként vezette ki a franciákat a VB-re. Ha a 'Castle elleni pihenőnek köszönhetően Hugo-nak semmi komplikáció nem keseríti majd a londoni karrierjét, akkor nagyon boldog leszek. Másrészt a gólszerzésben ő sem tudott volna segíteni, max. a vereséget kerülhettük volna el (de ez sem olyan egyértelmű), a 0-0-lal pedig - bár potenciálisan minden pont aranyat érhet - olyan sokkal nem lennénk beljebb.

VÁLOGATOTTAK

Vlad és Siggy kisírhatja magát a másik vállán. Tulajdonképp egyiküknek sem volt olyan sok esélye - Izlandtól már a pótselejtező is bravúr volt, a románok pedig már ellenünk bemutatták, hogy semmi keresnivalójuk a VB-n (a görögök legalábbis felszabadult latinokként varázsolták körbe őket). Lloris-nak jutott sikerélmény, az angoljaink pedig két felesleges de legalább lehangoló meccsen vannak túl. A legfontosabb esemény azonban egy norvég-dán barátságos meccsen történt: Eriksenünk körülbelül négy hétre kidőlt - és még örülhetünk is, ha valóban csak eddig tart a kihagyás. Remélhetőleg erősebben tér majd vissza. Jobbulást, Christian!

MANCI

Mióta Etihad a City of Manchester Stadium elvétve veszít hazai meccset a sejk csapata. Idén például 100%-os az otthoni mérlegük (idegenben arcpirítóan balfaszok). Így, ha nem is az esélytelenek nyugalmával lépünk ma pályára, azért nem lenne meglepetés a vereség. Hogy ez egy langyos 2-0-ás zakó képében csapódik-e le, vagy egy felszabadult 2-0-ás győzelemben, arról lövésem sincs: a köd a kristálygömbre is leereszkedett. Mindenesetre az jelenthet némi könnyebbséget, hogy a hazaiak nem számíthatnak David Silva játékára. Emellett Kompany továbbra is sérült, illetve Jovetic is maródi. Nálunk Eriksen mellett csak Rose nem bevethető - mondjuk ő eléggé komoly hiányzó, egyetlen echte balbekkünk lévén. (Vladnak is akad egy törött orra, kérdés, hogy ez távol tarthatja-e a meccstől.)

A győzelmi kényszer mindkét csapatnál adott: megmagyarázhatatlan pontvesztések sora itt is, ott is. A City egy vereséggel nyolc ponttal lesz az Arse mögött, mi pedig négy ponttal leszünk lemaradva a Pool-Chelsea kettőstől, és potenciálisan három pont lesz velünk szemben a United előnye is. A Soton miatt még nem aggódom komolyabban (ahhoz Borucot fel kellene tenniük az első Bialysztok-ba induló gépre). Az Evertonnak pedig nincs meg a játékosanyaga ahhoz, hogy a top4-be beférjen (ha az ötödik helyet veszik el előlünk, az meg nem fog annyira feldúlni). (Azt azért hozzátenném, hogy mindezzel együtt Martinezzel máris sokkal gördülékenyebben fociznak, mint mi.)

HASRAPACSI

Talán minden eddigi idei meccsünk közül ezen van a legcsekélyebb esélyünk a pontszerzésre, a győzelemről nem is beszélve. Egy hazai pályán atombiztos, győzelmi kényszerben lévő, bajnoki címre áhítozó csapat az ellenfelünk. Ellenben a legutóbbi meccsünkön legalább kialakítottunk egy rahedli helyzetet. Nem írnám le magunkat alapból. Meglepne a három pont, de szeretem a meglepetéseket. 2-1 ide. Soldado végre visszajön a még október elején kivett szabijáról, Lamela pedig meghálálja a bizalmat. A többit Sandro és Lloris megoldja. Vertonghen pedig szemmel ver.

COME ON YOU SPUUUURRRRRSSSS!!!!!!!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik