Újabb rangadó: Tottenham-Newcastle

2367391 23673912367391 2367391
Vágólapra másolva!
2012.02.11. 13:02
A Pool ellen megkezdett nagyon kemény februári sorozat újabb állomásához érkeztünk. A közeljövőben megyünk még az Emirates-be, fogadjuk a...

A Pool ellen megkezdett nagyon kemény februári sorozat újabb állomásához érkeztünk. A közeljövőben megyünk még az Emirates-be, fogadjuk a ManU-t, ellátogatunk a Goodison Park-ba és a Stamford Bridge-re is. Aztán április-május a középcsapatokról és a kiesés ellen oroszlánként küzdő páriákról szól majd. A viszonylag könnyű szezonvégi sorsolás árát fizetjük tehát mostanában. A brutális sorozat egyik elvileg kevésbé nehéz meccse következik ma a 'Castle ellen - főleg azért mert mi leszünk a házigazdák. Az igaz, hogy Pardew-ék idén idegenben is nagyon jók (a hatodik legjobb mutató az övék a bajnokságban), mi viszont egészen kiválóak vagyunk a Lane-en: csak Manszúrék tudtak több pontot összegereblyézni hazai pályán mint áldottlábú fiaink. Ma délután mindkét csapatban lesznek fontos hiányzók, de a szurkolók buzdítása, valamint Harry visszatérése a kispadra elegendő extra erőt kell hogy adjon a mieinknek a három pont begyűjtésére.A Pool ellen megkezdett nagyon kemény februári sorozat újabb állomásához érkeztünk. A közeljövőben megyünk még az Emirates-be, fogadjuk a ManU-t, ellátogatunk a Goodison Park-ba és a Stamford Bridge-re is. Aztán április-május a középcsapatokról és a kiesés ellen oroszlánként küzdő páriákról szól majd. A viszonylag könnyű szezonvégi sorsolás árát fizetjük tehát mostanában. A brutális sorozat egyik elvileg kevésbé nehéz meccse következik ma a 'Castle ellen - főleg azért mert mi leszünk a házigazdák. Az igaz, hogy Pardew-ék idén idegenben is nagyon jók (a hatodik legjobb mutató az övék a bajnokságban), mi viszont egészen kiválóak vagyunk a Lane-en: csak Manszúrék tudtak több pontot összegereblyézni hazai pályán mint áldottlábú fiaink. Ma délután mindkét csapatban lesznek fontos hiányzók, de a szurkolók buzdítása, valamint Harry visszatérése a kispadra elegendő extra erőt kell hogy adjon a mieinknek a három pont begyűjtésére.

CSAPATHÍREK

Legfontosabb hiányzónk még mindig van der Vaart (boldog 29. szülinapot, Rafa...). Elvileg már a Pool ellen vissza kellett volna térnie, de még mindig nem jött rendbe a vádlija. Remélhetőleg az Észak-Londoni Derby-re már harcra kész állapotba hozzák, mert az Arse ellen lubickolni szokott. Rajta kívül Sandro és Kaboul játéka kérdéses, de ők Kinggel együtt potenciálisan felépülhettek mára (csak meccs előtt pár perccel fogunk biztosat tudni). Huddlestone és Gallas rehabilitációja jól halad, sőt pár héten belül elvileg Bentley-vel is számolhatna Harry. Az örömhírt a végére hagytam: Lennon és Defoe is egészséges és játékra kész.

Az Anfield Road-on láthattuk mennyire kinyírja a támadójátékunkat Rafa és Azza együttes hiánya. Adebayor teljesen elszigetelve kedvetlenkedett Skrtelék között, Bale-re pedig mindig jutott két-három védő, mivel a másik szélen semmi veszélyt nem jelentettünk. (Niko brilliáns volt védekezésben, de az előre játékra nem maradt energiája - bár így is osztott egy klasszis kvázi-gólpasszt Gareth-nek.) Most, hogy legalább Lennon visszatér kissé csökkenhet a nyomás a wales-in, ha pedig esetleg az Ade-Defoe párossal kezdünk, akkor a togóit is jobban integrálhatjuk a játékba. De ha JD mégsem kezd, a Lennon-Bale kettős együttes jelenléte akkor is jó hír Adebayor szempontjából.

A kezdő tehát valahogy így festhet:

Friedel

Walker - Kaboul/Dawson - King/Nelsen - Assou-Ekotto

Lennon - Parker - Modric - Bale

Defoe - Adebayor.

Egy Dawson-Nelsen középső védőpáros mondjuk eléggé húzós lenne... reméljük odáig nem fajul a helyzet. Defoe helyett talán Livermore is kezdhet - de ez szokatlanul defenzív húzás lenne hazai pályán, esetleg Kranjcar próbálkozhatna még Rafa szerepkörének átvételével. A legvalószínűbb azonban Ade és Defoe kettőse.

Tavaly ugyanebben a leosztásban éppen két villámlábú szélsőnk góljaival vertük az akkor még Carroll-lal felálló északiakat. Ráadásul a második találatot emberhátrányban szerezte Lennon. Azóta sokminden megváltozott a vendégek háza táján (edző, Carroll, Barton, a stadionjuk neve, Ba, Cissé, Cabaye, ben Arfa rosszcsontja beforrt), szóval kábé felismerhetetlen a mostani csapat. Megmaradt viszont Coloccini és Krul - gólt lőni tehát piszok nehéz lesz. Tioté a vasárnapi Chipolopolo elleni ANK-döntőre készül, tehát ha Kaboul felépül eggyel kevesebb provokációra hajlamos ellenfele lesz a pályán. (Bár Guthrie sem egy nyugodt gyerek.) Az elefánton kívül még három nagyon fontos hiányzója van a vendégeknek: az eltiltását töltő Cabaye, a rövid távú sérült Ryan Taylor és a nyárig pihenni kényszerülő Steven Taylor. (De ez nem zavarta a Szarkákat abban, hogy az utolsó öt bajnokijukból négyet megnyerjenek...)

MILESZ?

Alapvetően a szokásos felállást várom: mi támadunk, ők védekeznek. A kontráikra jó lesz vigyázni, hiszen ben Arfa trükkös és gyors (bár talán kissé önző), a szenegáliakra pedig minden PL-edző csorgatja a nyálát. A még mindig önmagát kereső Obertan legfőbb erénye is talán a sebessége, míg a másik oldalon Jonas Gutierrez meglepően magas hatásfokkal szokott előrenyomakodni. (Lusta mozgással és elvileg kiismerhetően cselez, de mégis sokszor átverekszi magát két-három védőn is.) Amire még ezeken felül oda kell figyelni az a Krul hosszú kirúgásaira épülő taktika - nem ez a Newcastle kedvenc fegyvere, de a ManU kibelezésekor láthattuk, hogy ha kell ezt is tökéletesen tudják kivitelezni.

Hmm... minél többet agyalok a meccsen annál nehezebbnek tűnik a srácok dolga. De azért nagy meglepetés lenne, ha Modric, Bale, Lennon, Ade és Defoe nem hoznának össze legalább két gólt. Igen, Coloccini nagy isten, de most hiányozni fog mellőle a megszokott partner, és a Cabaye-Tioté kettős hiányát minden csapat megérezné. Ha Bale és Lennon kicsit jobban ragaszkodnak a szélekhez szerintem megnyerjük a meccset - szét kell húzni a Szarkák védelmét. Ha ez sikerül Ade és Defoe is meglövi a maga gólját (és megint fájhat a feje Harry-nek, hogy az Arse ellen padoztatni kényszerül JD-t). Ha Bale megmarad a balszélen (vagy ha a wales-i elkalandozásai alkalmával Lennon mindig átvált ide), akkor Assou-Ekotto is sokkal kevesebb labdát fog elszórni kecsegtető pozíciókból, hiszen lesz kinek passzolnia. Persze Lennon visszatértével még akár az is beleférhet, hogy Bale újra kötetlenül száguldozzon a támadóharmadban.

Összességében a tavalyihoz hasonló, többé-kevésbé magabiztos győzelmet várok, azonos gólaránnyal: 2-0 ide. Adebayorra nagyon ráférne a gól - Defoe pedig egy újabb eredményes szerepléssel nagyban megnövelheti annak az esélyét, hogy elfoglalja Rooney helyét az EB első két csoportmeccsén. A clean sheet kissé túlzás kategória lehet, ha King mégsem tudja vállalni a játékot, de a győzelmet ebben az esetben is elvárhatjuk a csapattól. Annál is inkább mert a közeljövőben (a Stoke fogadásától eltekintve) ennél csak nehezebb meccseink lesznek - mondom ezt úgy, hogy tisztában vagyok a Newcastle erejével és szakértőket cáfoló formájával. Ősszel egy szórakoztató ikszet hoztunk össze a Tyneside-on - de megvoltak a lehetőségeink a győzelem megszerzésére. Persze Ameobi egyenlítő gólja után már a Newcastle is ugyanolyan közel állt a sikerhez. Kétszer is kiengedtük a vezetést a kezünkből (ami az utóbbi időben egészen szokatlan tőlünk), most végképp nem engedhetünk meg magunknak ilyen könnyelműséget.

NAPI BENNY

Aki el akar lazulni meccs előtt annak ajánlom figyelmébe a legújabb BBC-s Assou-Ekotto interjút. Imádnivaló ez a gyerek! Mostanában kissé koncentrálatlannak tűnik olykor-olykor, de még mindig a liga egyik legfaszább balbekkje. Van egy kiemelkedő bekezdés az interjúban amikor Benny azzal kapcsolatban értetlenkedik, hogy mennyire bevett szokás Angliában az, hogy ha egy hátvéd a saját kapuja felé kényszerül vezetni a labdát egy ellenféllel a nyomában akkor az illető simán kirúgja a labdát bedobásra. BAE szerint ennél azért többet kellene, hogy elvárjunk egy profi focistától - csel, lefordulás, passz. Néha Benny túl sokat is próbál kezdeni a labdával - minden meccsen van legalább egy jelenet amitől égnek áll a hajunk, de most már legalább tudjuk, hogy a srác futball-idealizmusa áll a dolog mögött.

NAPI HARRY

Semmi újság.

COME ON YOU SPUUUUUUURRRRRRRRSSSSSSSSS!!!!!!!!!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik