Győzelmi kényszer: Tottenham-PAOK

2367391 23673912367391 2367391
Vágólapra másolva!
2011.11.30. 10:11
Igen, a kazanyi vereség után nem nagyon maradt más választásunk, mint megnyerni ezt a meccset. Persze az iksz is elég lehet, de a legutolsó fordulóra...

Igen, a kazanyi vereség után nem nagyon maradt más választásunk, mint megnyerni ezt a meccset. Persze az iksz is elég lehet, de a legutolsó fordulóra hagyni a továbbjutást mégis kényelmetlen lenne. No meg az sem elhanyagolandó szempont, hogy két, egészséges gólkülönbségű győzelemmel a csoport első helyét is bebiztosíthatjuk - ezzel elkerülhetjük a BL csoportköréből érkezőket, mint a Chelsea, a Shitty és a ManU. Menjenek inkább Kazanyba! Harry szokásához híven most is le akarta cserélni az egész csapatot, de könnyen lehet, hogy 1-2 ember szerepet kap majd a WBA elleni kezdőből is. Ennek nem az az oka, hogy muszáj nyernünk, hanem az, hogy Pavljucsenkó és Giovani is újkeletű sérüléssel bajlódik. A mexikóinak a lovaglóizmával van problémája, Pavlju pedig egy tragikomédiába illő jelenet után került az orvosiba. A hétfői edzésen Townsenddel együtt startoltak egy labdáért, a fiatal angol pedig elvesztette az egyensúlyát és a feje telibetalálta Pav térdét. A kontaktus valahogy épp olyanra sikerült, hogy Townsendnek (hála az égnek) kutya baja, Roman barátunknak viszont King-módra bedagadt a térde. Redknapp nem mondta 100%-ig biztosra, hogy nem játszik, de több mint valószínű, hogy az orosz és a mexikói is ki kell, hogy hagyja a meccset.Igen, a kazanyi vereség után nem nagyon maradt más választásunk, mint megnyerni ezt a meccset. Persze az iksz is elég lehet, de a legutolsó fordulóra hagyni a továbbjutást mégis kényelmetlen lenne. No meg az sem elhanyagolandó szempont, hogy két, egészséges gólkülönbségű győzelemmel a csoport első helyét is bebiztosíthatjuk - ezzel elkerülhetjük a BL csoportköréből érkezőket, mint a Chelsea, a Shitty és a ManU. Menjenek inkább Kazanyba! Harry szokásához híven most is le akarta cserélni az egész csapatot, de könnyen lehet, hogy 1-2 ember szerepet kap majd a WBA elleni kezdőből is. Ennek nem az az oka, hogy muszáj nyernünk, hanem az, hogy Pavljucsenkó és Giovani is újkeletű sérüléssel bajlódik. A mexikóinak a lovaglóizmával van problémája, Pavlju pedig egy tragikomédiába illő jelenet után került az orvosiba. A hétfői edzésen Townsenddel együtt startoltak egy labdáért, a fiatal angol pedig elvesztette az egyensúlyát és a feje telibetalálta Pav térdét. A kontaktus valahogy épp olyanra sikerült, hogy Townsendnek (hála az égnek) kutya baja, Roman barátunknak viszont King-módra bedagadt a térde. Redknapp nem mondta 100%-ig biztosra, hogy nem játszik, de több mint valószínű, hogy az orosz és a mexikói is ki kell, hogy hagyja a meccset.

Két támadónk lesérülése akár erősítést is jelenthet a csapatnak, hiszen egyiküket alighanem Defoe fogja pótolni, aki a WBA-meccs második félidejében nagyon jó formát mutatott (szünet előtt azért valljuk be eléggé láthatatlan volt). Ami érdekessé teheti JD játékát az van der Vaart sérülése, hiszen könnyen lehet, hogy az orvosok csak a Stoke elleni meccsre tartják majd ildomosnak a visszatérését és ebben az esetben Defoe-nak egy héten belül három meccset kell majd lenyomnia. Dehát ez van, ha eddig az volt a baja, hogy nem kapott elég lehetőséget, akkor most igazán dúskálhat benne. Meg aztán háromszor kilencven perc 168 óra alatt mégsem a világ vége. Hogy ki lehet a másik, szombat után újra kezdő játékos azt nem tudom. Talán Sandro - ő nem játszotta végig a Hawthorns-beli meccset.

Egyébként a már-már szokásosnak mondható erős, tapasztalt védelem és vékonyabb, fiatal középpálya kombója az esélyes.

Cudicini

Charlie - Bassong - Gallas - Fredericks

Falqué - Livermore - Carroll - Townsend

Kane - Defoe

Ez egy eléggé valószínű összeállítás, esetleg Sandro-t vagy Pienaart el tudom képzelni, hogy Harry beteszi a fiatal spanyol helyére. Nem kifejezetten bizalomgerjesztő ez a középpálya és Redknapp is tudja, hogy kell a három pont. Ha én lennék a helyében nem eszközölnék ennyi változtatást az EL-ben - persze akkor lehet, hogy nem szerzünk 28 pontot az utóbbi tíz bajnokinkon... meg fontos az is, hogy a fiatalok megízleljék a tétmeccsek ízét. No és ha Kranjcar, Huddlestone és Rose nem lennének sérültek, akkor kicsit izmosabb lenne ez a teljesen felforgatott csapat is.

Annyi bizonyos, hogy nem lesz egyszerű a meccs. Szalonikiben is megizzadtunk és Cudicininek köszönhettük a pontszerzést. Most remélhetőleg a hazai közeg ad majd egy extra lökést a csapatnak - van fantázia a fiatalokban és a kellő buzdítással ki is jöhet belőlük egy nagyon jó teljesítmény. Livermore eléggé szilárd védekező középpályás, Carroll elvileg nagyon teheséges irányító és az egyérintős gyors játék különösen fekszik neki, Townsend villámléptű, jól ad be és a lövőerejével sincs semmi gond. Tehát egyetértek Harry-vel abban, hogy otthon ennek a csapatnak is megvan minden esélye a PAOK legyűrésére. Csak könnyebb lenne legalább egy tapasztaltabb figurával a pálya közepén. Ugye a védelemben nincsenek ilyen problémák, amiatt nem is aggódom. És a csatároknál is ott lesz Defoe, hogy Kane-t pátyolgassa (meg egyébként is ott lett volna a szintén rutinos Pavlju).

Ha jól tudom Magyarországon nem adják a meccset (UPDATE: StoryTV adja a meccset - köszönet Palca4-nek!), de egészen biztosan lehet majd bővizű kristálytiszta patakokat találni a neten. Szóval jó túrázást, jó szurkolást és hazai győzelmet kívánok mindenkinek!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik