Goodisoni vendégszereplés

spurs | 2016.01.03. | 14:01

A karácsonyi időszakot hibátlanul teljesítette a Csapat, így a forduló előtt már 4-5 ponttal előztük meg a mögöttünk állókat, illetve a...


Hirdetés

A karácsonyi időszakot hibátlanul teljesítette a Csapat, így a forduló előtt már 4-5 ponttal előztük meg a mögöttünk állókat, illetve a City és a Leicester nyakára is sikerült feljönnünk. Tegnap nyolc meccset lejátszottak a tízből, a körülöttünk lévő együttesek felemás eredményeket produkáltak. Hosszú idő után nyert a ManUtd és ezzel két pontra megközelített minket, míg a West Ham három egységre van, miután otthon simán ütötte a Poolt. A Watford vezetett a City ellen de a kékek két perc alatt fordítottak a hajrában. Nem kiabálnám el, de a Leicester most formáján kívül van, tegnap ikszeltek a Bournemouth ellen otthon, és az elmúlt három meccsen nem tudtak nyerni, a következő fordulóban pedig hozzánk látogatnak majd (előtte jönnek az FA Kupában is). A forduló előtt közvetlen mögöttünk álló Palace ma városi derbit játszik a Chelsea-vel.

 

EVERTON FC

Jelenleg a 11. helyen tanyázik Martínez együttese, nyilván ő és a szurkolók is többet várnak a csapattól. Hasonló cipőben járnak mint mi tavaly - van egy kiváló formában lévő támadójuk aki ontja a gólokat, viszont hátul képtelenek jó teljesítményre a védők, ezért rengeteg gólt kapnak. Az előttük álló 10 csapat mindegyike kevesebb gólt kapott, igaz csak a ManCity és a Leicester rúgott többet.

Augusztus végén a szezon egyik leggyengébb meccsén gól nélküli döntetlent játszott a két csapat, ez most szinte elképzelhetetlennek tűnik. A Toffies az elmúlt öt meccséből mindössze egyet nyert meg, a Leicester és a Stoke elleni hazai meccseken összesen öt gólt szereztek, de mindkét mérkőzést elbukták.

A szezon egyik legkiegyensúlyozottabb csatárteljesítményét Romelu Lukaku nyújtja. A belga támadó a szezon minden meccsén pályára lépett, és 15 alkalommal mattolta az ellenfelek kapuját. Kulcskérdés lesz a mai meccsen, hogy mennyire hagyja őt majd érvényesülni két belga barátja a védelem tengelyében. A Barcelonától igazolt Gerard Deulofeu, és az angol válogatott Ross Barkley jeleskedik a hórihorgas center kiszolgálásában, ők is jó formában futballoznak.

Egy alapemberét biztosan nélkülöznie kell ma a spanyol mesternek. Az ír védekező középpályás James McCarthy nem bevethető a mai nap. A csapatkapitány Phil Jagielka, és Tom Cleverley játéka pedig erősen kérdéses. Angol lapok szerint a bosnyák exfradista Muhamed Besic ott lehet ma a liverpooliak kezdőjében.

A nyáron végleg leigazolt Aaron Lennon is keretben lesz, ám nagy kérdés, hogy Kevin Mirallas, Arouna Koné, vagy az angol sprinter kezd majd.

Először lehet kezdő ebben a szezonban Besic

Várható kezdőcsapat

Howard - Coleman, Stones, Funes Mori, Baines - Besic, Barry - Deulofeu, Barkley, Koné - Lukaku


EGY BELGÁVAL KEVESEBB

Az elmúlt három meccset behúztuk, a Watford ellen egy parádés egyéni villanás döntött a javunkra. Három gólt még nem kaptunk a szezonban, biztosan nehéz feladat elé fogjuk állítani az Everton támadóit. Hasonlóan szoros meccs várható mint a Darazsak ellen, reméljük a végkimenetel ugyanaz lesz.

Sajnos egy új sérültet felírhatunk Pritchard és N'Jié mellé. A hírek szerint már az előző meccsen sem volt százszázalékos Dembélé, le is kellett cserélni még az első félidőben. Állitólag körülbelül két hét kényszerpihenő vár rá. Nagy kérdés hogy ki játszik majd a helyén, van több alternatíva is.

A védelem két szélére visszakerülhet Walker és Davies, bár Trippier gólpasszal és jó játékkal vette ki a részét a Watford elleni győzelemből. Sajna Rose-ról ez nem mondható el, egyelőre tavalyi ígéretes formáját nem tudja megismételni.

Lloris

Walker    Alderweireld     Vertonghen   Davies

Dier      Alli

Son                    Lamela               Eriksen

Kane

Nálam ez lenne ma a nyerő ettől függetlenül nem hiszem, hogy így állnánk fel. Vélhetően a csatár mögötti hármasból kikerül valaki, Alli egy sorral előrébb tolódik, és Mason vagy Carroll játszik majd Dier mellett.

A forduló zárásaként délután ötkor kezdünk, a meccset a DigiSport1 élőben közvetíti. Kíváncsian várom, hogy három nyert meccs után mit nyújtunk a bajnokság egyik legjobban támadó együttese ellen. Tartani kell a lépést az előttünk lévőkkel, és a különbséget a mögöttünk elhelyezkedőkkel!

COOOOOOOOOYS!