Súlyos vádak – Touréék embertelenül bántak a 30 éves nővel

Vágólapra másolva!
2016.04.10. 14:57
null
Kolo Touré és felesége, Awo (Fotó: The Sun)
Alice Saywer, a Liverpoolban futballozó Kolo Touré és felesége házvezetőnője azt állítja, hogy munkaadói szolgaként bántak vele, napi 16 órát dolgoztatták, miközben a minimálbérnél kevesebb fizetést adtak neki – számolt be róla a The Sun.

 

 

A 30 éves házvezetőnő kifakadt, az angol bulvárlapnak nyilatkozott megpróbáltatásairól. Elmondása szerint a Touré család, elsősorban a futballista felesége, úgy dolgoztatta őt, mintha a szolgájuk lenne.

Egy alkalommal tizenhat napot kellett dolgoznia szünnap nélkül, miközben 'majd egy fonttal kevesebbet kapott óránként a kötelezően meghatározott minimálbérnél (Kolo Touré fizetése heti 90 ezer font).

Awo, a feleség terrorban tartotta a házvezetőnőt, szürreális feladatokat osztott ki. „Madamnak” kellett szólítani, volt olyan, hogy kivasaltatta a cipőfűzőjét, mielőtt étterembe indult. Alice Saywer időként sírásban tört ki a stressztől, ilyenkor Awo előkapta a mobilját és videóra vette, így megalázva alkalmazottját.

A feleség a házvezetőnő útlevelét is elkobozta. Kolo Touré állítólag tudott a bánásmódról, de nem tett ellene semmit.

Alice Saywer egy héttel ezelőtt testvérének panaszkodott a körülményekről. Nővére a beszélgetést követően rendőröket hívott az elefántcsontparti hátvéd otthonához. Ezt a házvezetőnő sem tudta mindaddig, míg meg nem látták a rendőröket a térfigyelő kamerák felvételén.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik