Öt perc alatt balhéztak össze a Twitteren a Neville testvérek

Vágólapra másolva!
2011.05.11. 19:17
null
Gary (balra) és Phil Neville: nem egy csapatban játszanak (Fotó: Action Images)
Ami nem megy, azt erőltetni kell, gondolják az angol focisták, így aztán rendre bepróbálkoznak a közösségi oldalon, aminek aztán rendre rossz vége lesz. Most Phil és Gary Neville tartott bemutatót.

A Manchester Unitedtől idény közben visszavonult (és május 24-i, Juventus elleni búcsúmeccsére készülő) veterán védő, Gary Neville határozta el, hogy hirtelen megnőtt szabadidejében közösségi énjét fogja fejleszteni. Be is regisztrált a rövid szöveges üzenetek megosztására kitalált közösségi oldalra, de váratlan és kellemetlen meglepetés érte.

Még annyi ideje sem volt, hogy kiderüljön, tud-e helyesen írni, vagy kitegyen egy saját készítésű péniszfotót (ennek elsősorban technikai akadálya volt, ugyanis Gary profilképet sem tudott feltölteni), amikor megjelent öccse, Phil, akivel tíz éven át játszott együtt a Manchester Unitedben, egészen addig, amíg az öcsköst 2005-ben el nem adta az MU az Evertonnak.

Philnek vagy ez böki az oldalát, vagy alapból rühelli a bátyját (ami Manchesterben szinte standardnak számít híres testvérpárok esetében), lényeg, hogy egyből elkezdte osztani. A legszebb bejegyzése így szólt:

„Szép munka volt, Becks (David Beckham – a szerk.) tíz éven át ott volt előtted, könnyű volt az élet a háta mögött, igaz?"

Ennek ellenére azért a május 24-én rendezendő búcsúmérkőzésen Phil is felhúzza az United vörös mezét, csakúgy, mint az 1992-ben bemutatkozó későbbi nagy generáció többi tagja: Beckham, Nicky Butt vagy éppen Ryan Giggs.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik