Obama elnök a Fehér Házban fogadta Beckhaméket - videó

2012.05.16. 11:29
Címkék
Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke a Fehér Házban fogadta kedden az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságot (MLS) megnyerő, többek között David Beckhamet is foglalkoztató Los Angeles Galaxy gárdáját.
BARACK OBAMA FOGADTA A LOS ANGELES GALAXY CSAPATÁT
BARACK OBAMA FOGADTA A LOS ANGELES GALAXY CSAPATÁT

Az államfő ötperces beszéddel köszöntötte a futballistákat, akiknek novemberi diadalát „hatalmas teljesítményként″ jellemezte.

„Megfeleltek az előzetes elvárásoknak – fogalmazott Obama, aki kiemelte Beckham, valamint az ír Robbie Keane és az amerikai Landon Donovan szerepét. – A sztárjátékosaik kiemelkedő képességeit és a kemény munkát sikerült ötvözniük, ennek pedig meglett a gyümölcse.″

Az elnök külön dicsérte a 37 éves Beckhamet, aki számos sérülése ellenére egyik legjobb idényét produkálta:

„Szívós egy fickó. Mindemellett egyike azon keveseknek, akik kemények a pályán, de közben saját alsónadrág-kollekciójuk is van.″

Obama hivatalba lépése óta mindig fogadást ad a profi és egyetemi ligák bajnokainak. Az idei év elején a tavaly a kosárlabda-bajnokságban (NBA) győztes Dallas Mavericks, valamint a jégkorongligában (NHL) diadalmaskodó Boston Bruins együtteseit is vendégül látta.

Legfrissebb hírek

Már nem Arbeloa a Real Madrid vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 perce

Távozik az ETO FC sportigazgatója is – hivatalos

Labdarúgó NB I
25 perce

Kiderült, kiért ajánlott 150 millió eurót a Real Madrid – hiába...

Spanyol labdarúgás
42 perce

Szöglet után szerzett vezetést a kazah válogatott Debrecenben – videó

Magyar válogatott
57 perce

Fucsovics mérkőzése a második játszmában félbeszakadt 's-Hertogenboschban

Tenisz
1 órája

Ogonovszky Eszter hazatér, és a Vasasnál folytatja

Kézilabda
1 órája

Felkészülési mérkőzés: Magyarország–Kazahsztán

Magyar válogatott
1 órája

Haaland és Mbappé versenyez majd a vb-gólkirályi címért vagy más is beleszólhat?

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik