Neymar csak ne dobálgassa magát! – figyelmeztetnek az uruguayiak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.26. 18:46
null
Neymar és az időjárásjelentés: esik (forrás: nytimes.com)
Az uruguayi labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Diego Lugano a 21 órakor kezdődő, Brazília elleni Konföderációs Kupa-elődöntő előtt figyelmeztette a chilei játékvezetőt, hogy figyeljen oda a magát előszeretettel dobálgató Neymarra.

„Neymar igen könnyen elesik, szóval nagyon oda kell figyelni, nehogy valakit átverhessen" – mondta a PSG védője.

„Nagyon ügyesen tudja eljátszani, hogy szabálytalankodtak vele, ráadásul madárcsontú, szóval pillanatok alatt a földre kerül, ezzel megtéveszti a bírókat és az ellenfeleket is.”

Neymarnak eddig jól megy a tornán, és mi tagadás, szabálytalankodnak vele rendesen. Az olasz csapat játékosa, Maggio azonban azt állította, hogy a brazil csatárt túlságosan is védik a bírók.

Lugano szerint tévedés azt hinni, hogy a brazilok még mindig a „jogo bonitót" játsszák.

„A brazil válogatott már nem így játszik. Kemények és fizikálisan erősek. Játszottam Brazíliában, és a brazil futball fizikailag nagyon kemény, talán a legkeményebb egész Dél-Amerikában.”

A meccsen nemsokára kiderül, hogy hatottak-e Lugano szavai a játékvezetőre...

KONFÖDERÁCIÓS KUPA, ELŐDÖNTŐ
Brazília–Uruguay

Belo Horizonte, 21 óra (tv: m1, élő). Vezeti:Osses (chilei)

A mérkőzésről élő, szöveges tudósítást olvashat a Nemzeti Sport Online-on!
BEHARANGOZÓ:
Brazília Uruguayjal, a rendőrség százezer tüntetővel küzd

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik