Neymar barátnője nem terhes mástól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.17. 15:02
null
Bruna Marquezine (forrás: 5adaybets.blogspot.com)
Bruna Marquezine úgy érzi, hogy nyomás alatt tartja a sajtó. Főleg, amióta összejött Neymarral. Most egy interjúban mesélt arról, hogyan tanulta meg kezelni a közösségi médiát, és az onnan érkező jót és rosszat egyaránt.

„Azelőtt mindent kitettem a közösségi oldalra az életemről, de az emberek azt mondták: »Ne tedd ezt. Az emberek szeretnének rólad beszélni, és ezzel csak táptalajt adsz a pletykáknak.« Akármilyen keveset is írok, rögtön úgy értelmezik, hogy szakítottam Neymarral.”

„Senkit sem lehet rákényszeríteni arra, hogy szeressen valamit, de tisztelek mindenkit. Amikor azonban olyasmit olvasok, hogy szakítottam a párommal, amelyet múlt héten röppentettek fel, akkor az nagyon zavar. De nem tudok ellene tenni.”

Bruna elmesélte azt is, hogyan változott meg az élete attól, hogy megismerte Neymart.

„Eleinte kicsit kényelmetlenül éreztem magamat, de aztán az emberek látták, hogy még mindig együtt vagyunk, és kész.”

De vannak egészen furcsa dolgok is, például amikor az a pletyka röppent fel, hogy Bruna terhes lett valakitől. Aki nem Neymar.

„Felhívtak, és megkérdezték, tudom-e, hogy valaki mástól vagyok terhes (nevet). Nem szabad mindent elhinni, ami megjelenik a médiában. Ilyenkor jobb, ha inkább nevetünk egyet.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik