Négymillióra perelik egy kézilabda gála miatt az NBA-sztárt

Vágólapra másolva!
2011.04.11. 19:41
Glen Rice még 2009-ben szervezett kézilabda mérkőzést, és azóta is tartozik másfél tucat embernek, akik most már perre vitték a dolgot.

Rice két évvel ezelőtt a miami American Airlines Arénában akart tető alá hozni egy kézilabda gálát, amiről filmet is forgattak volna. A feladatra felkért három cég, és összesen 15 ember azonban azóta sem kapta meg az elvégzett munkáért járó 22320 dollárt (kb. 4,1 millió forint). Eddig vártak, de most már perre vitték a dolgot az egykori kiváló játékossal szemben. A mérkőzéseket nem rendezték meg végül, azt pedig csak találgathatjuk, hogy miért éppen az Egyesült Államokban gyakorlatilag nulla érdeklődést generáló sportágban látott fantáziát a visszavonult kosaras.

Rice egyébként sikerekben gazdag másfél évtized után 2004-ben hagyott fel a játékkal. 1989-ben a Miami Heat a 4. helyen draftolta (jócskán megelőzve olyan játékosokat, mint Shawn Kemp, BJ Armstrong, Tim Hardaway vagy Dana Barros). Pályafutása során Rice megfordult a Charlotte Hornets, a Los Angeles Lakers, a New York Knicks, a Houston Rockets és a Los Angeles Clippers csapatában is. A Lakersszel 2000-ben bajnokságot nyert, háromszoros All-Star válogatott, sőt 1997-ben, Clevelandben, a liga fennállásának 50. évfordulóján ő lett a gála legértékesebb játékosa (MVP) – nem éppen gyenge mezőnyben. A harmadik negyedben dobott 20, illetve a második félidőben elért összesen 24 pontja új rekord volt a gálák történetében.

A neve azonban nem csak a sporttörténeti kötetekben bukkan fel: 2008. január 11-én letartóztatták testi sértésért, miután elkalapált egy férfit, akit elbújva talált volt felesége fürdőszobájában.

GLEN RICE 56 PONTOS FRANCHISE REKORDJA A HEATBEN
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik