Mindenki lekophat, nincs mondanivalóm – Best of Kimi Räikkönen

Vágólapra másolva!
2012.12.31. 12:01
Kimi Räikkönen laza és húsba maróan őszinte stílusát különösképpen nem kell bemutatni annak, aki egy kicsit is ismerős a Formula-1 világában. A Lotus F1 Team 2007-ben világbajnoki címet nyert finn pilótája amellett, hogy vakmerőségével, kiszámíthatatlanságával és színes egyéniségével is kiemelkedik a száguldó cirkusz aktuális mezőnyéből, állandó aranyköpéseivel is gondoskodik a sajtótájékoztatók felhőtlen hangulatáról, nem kevésbé a sportág szerelmeseinek szórakoztatásáról. Szerencsére, ez a nagy visszatérés évében sem volt másképp.

Bár 2010-ben Kimi elhagyta a Forma–1-et, két év után egy sikerre éhes szezonnal tért vissza. Az összes idei versenyen célba ért, egyetlen futam kivételével minden nagydíjon pontszerző helyen végzett, 25 év után megszerezte a Lotus-istálló első futamgyőzelmét is, ráadásul csak Sebastian Vettel és Fernando Alonso állhatott nála többször a dobogón 2012-ben.

Räikkönnen az a fajta pilóta, aki nem követi a szabályokat, hanem alkotja. Nem játszik szerepet, csak önmagát adja – bizonyára ez állhat a Jégember hihetetlen népszerűségének hátterében.

A Lotusnál nem a makacs finn megnevelésén munkálkodtak, hanem Éric Boullier csapatfőnök vezetésével már a kezdetektől fogva engedték kibontakozni és érvényesülni Kimi tehetségét. Ez természetesen nem csak a kormány mögött, de számos sajtótájékoztatón, interjúban és egyéb megnyilvánulásaiban is visszaköszönt.

A szerethetően flegma finn „Jégkocka" idei és korábbi termésű aranyköpéseivel tekintünk vissza a Lotus pilótájának 2012-es esztendejére.

„A Formula–1-es versenyzés iránti szenvedélyem sohasem lankadt, csak a körítéssel volt gondom" – mondta Kimi még 2011 novemberében, mikor bejelentette visszatérését.

„Általában minden évben új autóval kell versenyezned, így ez nem jelent nagy újdonságot" – az Ausztrál Nagydíjon hetedikként célba érő finn a tőle megszokott, hűvös fricskával indította a szezont.

És mit üzennél a finn nézőknek? – hangzott el a kérdés a májusi Spanyol Nagydíj egyik sajtótájékoztatóján.

„Finnországban ma ünneplik az anyák napját."

Szóval, boldog anyák napját?

„Igen. Nincs más, amit mondanék a finn nézőknek."

„Kopjatok már le, tudom, mit kell csinálnom!" – böfögte a rádióba Kimi az Abu-dzabi Nagydíj közben, amit alig pár tízmillióan hallhattak a televíziós közvetítésnek hála.

Később a legendássá vált rádióüzenetet Kimi 500 darab pólóra nyomta, és elküldte csapatának.

„Eredmények szempontjából lehetne jobb, de sokkal rosszabb is. Összességében örülök."

A lényeg, hogy örül.

Igen, nevetni is tud! Kimi a csapattagoknak küldött karácsonyi üzenete nem csak a rajongókat, de magát a Jégembert is szokatlanul gyakori mosolygásra késztette.

„Sohasem szerettem túlságosan ezeket az eszközöket, képtelenség olyan élethűen megcsinálni őket, hogy valóban a pályán érezd magad. Arra jó lehet, hogy nagyjából megtanuld egy-egy pálya vonalvezetését, de nem hiszem, hogy ennek köszönhetően egy csapásra élcsapattá változunk" – bár a Lotus-istálló nagyon büszke az idén elkészített új szimulátorára, Kimi Räikkönen szerint nem sok hasznát fogják venni az F1-ben kulcsfontosságú eszköznek.

Ha esik az eső, akkor eső van. Minden pilóta számára ugyanaz a helyzet." – Räikkönen válasza a Brit Nagydíj előtt feltett „Az eső milyen mértékben befolyásolhatja majd a versenyt?" kérdésre.

„A csapatnak nincs szüksége arra, hogy lekössön engem, vagy zsarolni kezdjen egy fényképalbummal. Ezúttal nem volt szükség erre." – Räikkönen a 2013-as szerződéséről.

„Egyszer nyertem, háromszor voltam második a Hungaroringen, ahol rendszerint forró az idő, és csak az a pilóta nem szenved a körülményektől, aki megnyeri a versenyt. Remélem, ezúttal én leszek a szerencsés, hiszen a nyár eleje óta várunk egy igazán forró versenyre."

„A következő két hétben minden az olimpiáról szól majd, attól tartok, akkor sem tudnám elkerülni, hogy belenézzek, ha akarnám" – nyilatkozta a számára érdektelen londoni olimpia eseményeinek követéséről Räikkönen, akinek kedvenc sportága, a jégkorong a téli ötkarikás játékok programjában szerepel ugyebár.

2012-ben nem csak aranyköpéseinek tárát gazdagította, de énekhangját is megcsodálhattuk

„Nem érdekel, mi van a többiekkel!" – Räikkönent nem igazán hatotta meg, hogy a Japán Nagydíj harmadik szabadedzésén történt kicsúszása miatt riválisai utolsó gyors körében sárga zászlókat lengettek.

Kimi, ez volt az első győzelmed a 2009-es Belga Nagydíj óta. Mesélj nekünk egy kicsit arról a bizonyos érzelmekről.

„Nem tudok sokat mondani erről." – szintén Abu-Dzabi

„Legutóbb a srácok leba**tak, mert nem mosolyogtam sokat. Boldog vagyok, de nem fogok ugrálni." - így örül egy igazi Jégember egy világbajnoki futamgyőzelemnek.

Kimi, mennyire különleges számodra az, hogy Ayrton Senna 1987-es győzelme óta te vagy az első, aki nyerni tudott a Lotus színeiben?

„Ez egy hosszú időszak volt számukra, azt hiszem."

„Ma este biztosan nagyot bulizunk, és remélhetőleg a másnaposság kínzó óráiban is emlékezni fogunk arra, mit éreztünk akkor." – élni tudni kell, de azért emlékezni sem árt.

„Én nem törődöm azzal, hogy 2., 4. vagy a 10. vagyok-e. Azért vagyok itt, hogy győzzek, és számomra semmit sem jelent az, ha a harmadik, vagy a negyedik vagyok. Azért vagyok itt, hogy nyerjek. Ha valaki olyat kérdezel meg, aki már vagy öt éve a Formula-1-ben van és volt már második, vagy harmadik, ugyanezt fogja mondani. Ez nem jelent különbséget. Talán a papíron jobban mutat, de a valóságban ez semmit sem jelent"

Räikkönennek olykor még megszólalnia sem kell az első osztályú szórakoztatáshoz (Fotó: facebook.com/LotusF1Team)
Räikkönennek olykor még megszólalnia sem kell az első osztályú szórakoztatáshoz (Fotó: facebook.com/LotusF1Team)

Pár megunhatatlan, de korábbi évekből származó Kimi-aranyköpés

Van valami különleges szokásod a versenyek előtt, mielőtt felveszed a sisakodat? „Igen, megtisztítom, hogy jobban lássak."

„Ne beszélj hozzám a kanyar közepén!" (Kimi versenymérnöke rádión szólt a pilótához)

Mit ábrázol a tetoválás a csuklód felett?„Semmit."

„Talán még sosem szexelt." (Lewis Hamilton első győzelme után azt mondta, jobb volt a szexnél is.)

Mivel töltötted az időt, míg felkészültél a szezonra?„Azt általában az Önök újságait olvasgatva szoktam megtudni."

Kimi, mit tudsz mondani az ötödik rajthelyről? „Azt, hogy az az ötödik hely a rajtrácson."

Ron Dennis: „Bejössz kerékcserére?" Kimi: „Nem. Még valami?"

Mit csinálnak a finnek szabadidejükben?„Nos, nyáron lehet horgászni és szeretkezni. Télen pedig... a horgászat kiesik."

„Elegem lett a hokiból, otthagytam a fenébe, mert nagyon korán kellett kelni a reggeli edzésekhez."

„Nem vagyok alkoholista, csak elég idős ahhoz, hogy azt csináljak amit akarok!"

„Ahhoz, hogy a saját életed éld, nem szabad foglalkozni azzal, amit mások mondanak rólad."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik