Milyen Beckham? Az Arsenalé a Premier League új szupermodellje

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.31. 18:20
null
Aaron Ramsey modellnek állt (Forrás: vogue.co.uk)
Aaron Ramseyt leszerződtette egy modellügynökség, az Arsenal és a walesi válogatott fotogén középpályása az Elite Model Management igazoltja lett. A játékosnak még kissé idegen az új szerepkör, saját bevallása szerint labda nélkül egyelőre kényelmetlenül érzi magát a kamerák kereszttüzében, de sose tudhatjuk, lehet egyszer a nagy elődöt, David Beckhamet is utoléri a képzeletbeli kifutón.

„Az Elite tökéletes időzítéssel közeledett hozzám, számomra ez egy kiváló lehetőség. Régóta szerettem volna kipróbálni magam a futballtól távol. Persze ettől még a labdarúgás marad életem középpontja, semmiért sem adnám fel. Ez azt jelenti, hogy az időbeosztásom mostantól még nagyobb precizitást igényel, de megpróbálom kiaknázni azokat a nagyszerű lehetőségeket, amelyeket az Elite kínált nekem" – foglalta össze döntését az Arsenal élete szezonját futó középpályása, aki 2010-ben csúnya lábtörést szenvedett, de a súlyos sérülés nem volt komolyabb kihatással karrierjére.

„Nálam a ruhátlan fotózás szóba se jöhet, nem beszélve arról, hogy a menyasszonyom sem örülne túlzottan. Egyelőre bizonytalan vagyok a kamerák előtt, szoknom kell a pózolást. Én nem erre születtem, kissé elveszettnek érzem magam, ha nincs nálam futball-labda" – vallott őszintén a modellkedés kezdeti nehézségeiről és dilemmáiról Ramsey, akinek első, egész jól sikerült fotósorozatából szemezgettünk. (Mondjuk az a zöld szemeteszsákot annyira nem értjük, de ez nyilván a mi gondunk.)

Aaron Ramsey, a modell (Forrás: vogue.co.uk)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik