Sztriptíz a lelátón az első győzelem örömére

Vágólapra másolva!
2013.09.16. 22:47
A dán élvonalban szereplő Bröndby szurkolóinak pontosan nyolc fordulót kellett várnia a kedvencek első győzelmére, az OB elleni 2–1-es siker után pedig ennek megfelelő volt az eufória.

A vasárnapi találkozó lefújásának pillanataiban egy drukkernő annyira átadta magát a három pont okozta boldogságnak, hogy miközben Bröndby-mezét pörgette a magasba emelve, arról is megfeledkezett, hogy elfelejtett a mérkőzés előtt melltartót venni. Ezt a szemfüles operatőr azonnal kiszúrta, és meg is örökítette a lelátón félmeztelenkedő szurkoló korhatáros örömtáncát.korhatáros örömtáncát.




Igen, ez ugyanaz a stadion, ahol három héttel ezelőtt egy fiatal pár a Bröndby dögunalmas 0–0-ja utánbelopózott a kezdőkörbe, és szerelmeskedni kezdett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik