Messi-ábécé, avagy mindenféle extra Lionel Messiről betűrendben

Vágólapra másolva!
2012.01.09. 19:58
Címkék
Annyi mindent tudunk már Lionel Messiről... Most egy játékos összeállításban gyűjtöttük egybe a legtöbb róla keringő érdekességet, igaz vagy kevésbé igaz pletykát, mégpedig betűrendben.

A – ALBACATE. Lehetett volna Argentína, Aranylabda, Aranyláb, de inkább egy jelentős dátumhoz kapcsolódó ellenfelet választottunk. Lionel Messi 2005. május elsején mutatkozott be a Barcelona első csapatában. Samuel Eto'ót váltotta, és rögtön gólt is lőtt.A – ALBACATE. Lehetett volna Argentína, Aranylabda, Aranyláb, de inkább egy jelentős dátumhoz kapcsolódó ellenfelet választottunk. Lionel Messi 2005. május elsején mutatkozott be a Barcelona első csapatában. Samuel Eto'ót váltotta, és rögtön gólt is lőtt.

Az első meccs, az első gól

Á – Á, Ebből a gyerekből nem lesz futballista, olyan kicsi...

B – BOLHA. Messi egyik legismertebb beceneve (spanyolul: la pulga), amelyet testmagassága miatt kapott.

C – CUMBIA. Messi kedvenc zenei műfaja. Ebben a műfajban írt egyfajta Messi-himnuszt Tigre Ariel és együttese, amelyben megénekli Messi életét, és az argentinok vágyát, hogy az aranylábú segítségével újra világbajnokok legyenek.

El pie de oro llegó – Megjött az aranylábú
Lionel Messi és testvérei (forrás: lavozlibre.com)Lionel Messi és testvérei (forrás: lavozlibre.com)
Lionel Messi és testvérei (forrás: lavozlibre.com)Lionel Messi és testvérei (forrás: lavozlibre.com)

Cs – CSALÁD. Három testvére van, Matías, Rodrigo és María Sol.

D – DURMOLÁS. Messi egyik hasznos tulajdonsága, hogy minden körülmények között úgy tud aludni, mint a bunda.Sokak szerint ezért tud olyan koncentráltnak lenni a meccsen, de lehet, hogy kialvatlanul is varázsolna!

E –EBEK. A Bolha imádja a kutyákat. Még Rosarióban két labradoruk is volt, Zeusz és Pelusa. Most is van kutyája otthon, Castelldefelsben, a neve Facha (jelentése kb.: Pofi).

É – ÉTEL. Lionel Messi kedvenc étele a milanesa a la napolitana, vagyis rántott borjúszelet paradicsomszósszal, bazsalikommal, sonkával, kapribogyóval, parmezánnal a tetején. Anyukájának hetente háromszor ezt kellett főznie, amikor meglátogatta a fiát Barcelonában.

F – FOGADÁS. Egyszer, már a Barcelonába költözés után fogadott az apjával, hogy hat gólt fog lőni az egyik meccsen. Egy melegítőruha-garnitúrát kért Leo cserébe. Végül meglőtte a hatot, bár egyet a bíró érvénytelenített, de az apja így is megvette neki a mackóruhát.

G – GÓLOK. No comment. Még 25 éves sincs, és sorra dönti a gólrekordokat. Hol a vége?

Gy – GYENGESÉG. Messinek a saját bevallása szerint az a legnagyobb hibája, hogy elég félénk.

H – HORMONOK. 11 éves korában diagnosztizálták nála a növekedési hormon-betegséget, és a Barcelona vállalta, hogy állja a kezelése összes költségét, mivel a River Plate erre nem lett volna hajlandó.

Ilyen kicsi volt Messi. Jobbról a második az álló sorban... (forrás: dailymail.co.uk)
Ilyen kicsi volt Messi. Jobbról a második az álló sorban... (forrás: dailymail.co.uk)

I – INDIA. Lionel Messit annyira szeretik Indiában, hogy Kalikutban százhúszezer ember látogatott ki az Argentína–Venezuela meccsre. Itt vált híressé az az indiai partjelző, aki a kezdőkörben fotózta le a barátunkat.

Le vagy fényképezve! (forrás: Times)
Le vagy fényképezve! (forrás: Times)

J – JÓTÉKONYKODÁS. Messi egyszerű körülmények között nőtt fel, bár nem voltak igazán szegények. Nagyon fontosnak tartja a jótékonykodást, és mivel tudja, milyen nehéz lett volna kezelni a betegségét, ha nem fizeti a Barcelona, ezért hozta létre a Lionel Messi Alapítványt, amely a beteg gyerekeken igyekszik segíteni.

K – KERÉKPÁR. Első kupadöntőjéről a Newell's Old Boys gyerekcsapatában elkésett, mert bezárta magát a fürdőszobába. Kitörte az üveget és elszaladt a pályára. Amikor megérkezett az ellenfél 1–0-ra vezetett. Messi pályára lépett, és mesterhármast vágott. Övé is lett a legjobb játékosnak felajánlott díj, a bicikli. Néhány héttel később ellopták a cangát.

L – LÁBTENISZ. Kedves elfoglaltsága a lábtenisz. A legutóbbi karácsonyi szünetben is szívesen játszott a családjával. Ezen kívül egy tévéműsorban Carlos Tévezszel párban egyedül ők tudták legyőzni Maradonát és párját, Crespót.

Megy a lábtenisz is

M – MAGYARORSZÁG. Válogatott bemutatkozásán éppen 47 másodpercet tölthetett a pályán, amikor kiállították a Puskás Ferenc stadionban. Ezzel ő lett az argentin válogatottban a bemutatkozásán leghamarabb kiállított játékos.

Messi és Antonella Dani Alvessal a nyári vakáción (forrás: hola.com)
Messi és Antonella Dani Alvessal a nyári vakáción (forrás: hola.com)
N – NŐÜGYEK. Lionel Messi nagyon kényesen óvja a magánéletét, ezért semmi biztosat nem lehet arról tudni, hogyan is áll ezzel a kérdéssel. A legutóbbi hírek szerint a barátnője Antonella Roccuzzo, akivel sokszor látták együtt és akivel gyerekkoruk óta ismerik egymást. Bár már fölröppent a hír, hogy szakítottak, és ezt éppen Messi nagyapja árulta el, a futballista többször is cáfolta a hírt, de részeltekbe nem bocsátkozott. Nemrégiben azt kürtölte világgá az argentin sajtó, hogy nagy bulit tartott a lakásában ledér lányokkal is, de azt senki sem állította, hogy ő is benne lett volna a hancúrozásban, inkább a playstationnel játszott.

Ny – NYÁR. A kedvenc évszaka. Június 24-én van a születésnapja, de azért is kedveli, mert ilyenkor tud elmenni a tengerpartra lazítani.

O – OBAMA. Messi népszerűségére mi sem jellemző, mint hogy az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama, amikor a 2010-es bajnok egy 10-es mezt ajándékozott neki, örömmel viccelődött vele, hogy ezek szerint ő az amerikai Messi.

Ö – ÖTEZREDIK. Ő lőtte a Barcelona 5000. gólját spanyol ligában 2009. február 1-jén.

P – PLAYSTATION – Messi egyik legkedvesebb szabadidős elfoglaltsága a számítógépes foci, és csapattársai szerint ebben is szinte verhetetlen.

R – ROSARIO. Messi szülővárosa Argentínában, amely nemrég nagykövetévé választotta meg.

S – SAROK. Serdülőkorában az öltöző egyik sarkában öltözött, és olyan csöndes srác volt, hogy Cesc Fábregas elmondása szerint, azt hitték a Bolháról, hogy néma.

Sz – SZÁZ. Messi volt a legfiatalabb Barcelona-játékos, aki elérte a 100. gólt.

T – TANULÁS. Sohasem szeretett tanulni, igaz, rossz tanulónak sem lehetett nevezni. Meghúzódott csendesen az iskolában. Kedvenc tantárgya a rajz és a testnevelés volt.

U – UTÁNZÁS. Bár Leo meglehetősen visszahúzódó személyiség, az utóbbi időben már megmutatta poénos oldalát is. Legutóbb éppen Puyolt utánozta egy parókában az öltözőben, és elég hűségesen hozta „Tarzan" arckifiejezését és mozdulatait.


Ű –ŰBERGAGYI. Boldog-boldogtalan Messivel akar fotózkodni, mutatkozni, egy puszit, egy kézfogást, egy érintést igyekszenek belőle kicsalni, ahogy azt többször is megírtuk már. Nagyon zavaró lehet. Leo azonban sztoikus nyugalommal viseli ezeket a nyomulásokat, csak az arca árulkodó. A tiszteletet viszont mindenkinek megadja.

Egy rajongó még a nadrágjától is megvált Messiért

V – VILÁGBAJNOKSÁG. Bemutatkozó mérkőzésén 2006-ban Szerbia ellen a 6–0-ra megnyert meccsen gólt lőtt és gólpasszt adott.

Z – ZÖLDSÉG. Messi nem egy válogatós típus, mindent megeszik, a zöldséget is szereti.

Zs – ZSENI. Leginkább ezt a szót használják vele kapcsolatban. Maga az érintett rendszeresen elhárítja ezeket az istenítéseket, megmarad szerénynek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik