LeBron James 27 évesen többre vitte, mint annak idején Jordan

2012.05.17. 17:39
null
Térjünk vissza a dologra pár év múlva is (Forrás: tumblr)
Címkék
Vitán felül álló, hogy a kosárlabdázás történetének legnagyobb játékosa Michael Jordan volt. A chicagói 23-as nyert 6 bajnoki címe mellett seregnyi elismerést zsebelt be. De szinte mindet 27 éves kora után.

Egy érdekes infografika tűnt fel a Miami Heat legutóbbi mérkőzésén: a floridaiak sztárját, LeBron Jamest vetette össze Michael Jordannel, azzal az apropóval, hogy melyik kosaras mit tud felmutatni 27 éves korában.

Nos, miközben senki nem vitatja, hogy MJ a valaha volt legnagyobb, azt is el kell ismernünk, hogy a Heat sztárjának sincs szégyellnivalója. Az ábra ugyanis a következőt mutatta:

Jordan–James:

NBA bajnoki címek: 0–0

Nagydöntők: 0–2

MVP-címek: 1–3

Jordan 1991-ben, 28 évesen nyerte első bajnoki címét, igaz, utána azt még öt másik követte, és begyűjtött még négy alapszakasz MVP-címet. Ráadásul valamennyi nagydöntőnek (hatból hatot nyert) ő lett a legértékesebb játékosa.

Persze, csoda lenne, ha LeBron (vagy bárki más) meg tudná ismételni ezt a teljesítményt, de az is tény: James király egyelőre nem is áll olyan rosszul.

Legfrissebb hírek

Csak rossz hétvégéje volt a Győrnek, vagy ennél nagyobb a baj?

Kézilabda
9 perce

A spanyolok magabiztosan nyertek a magaslaton a világbajnokság főpróbáján

Foci vb 2026
26 perce

A Bernabéuban járt XIV. Leó pápa, a Real Madrid az ő nevével árul mezt

Spanyol labdarúgás
32 perce

A ZTE bejelentette középső védője távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
1 órája

MotoGP: Marc Márquez győzelme ellenére óvatos a folytatást illetően

Egyéb autó-motor
1 órája

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
8 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik