Kikapcsolták az áramot a szülővárosa ellen duplázó csatár házában

Vágólapra másolva!
2013.10.15. 16:24
null
Ahtam Hamrakulov - itt még örült korábbi csapata ellen szerzett góljának (Forrás: fcregartadaz.tj)
A bosszú bizony hidegen tálalva az igazi – ezt a saját kárán és bőrén tapasztalhatta meg egy tádzsik labdarúgó, Ahtam Hamrakulov, akinek elmélete szerint szülővárosának vezetősége azért záratta el a vizet és kapcsoltatta ki az áramot otthonában, mert pár órával korábban gólt szerzett a város első számú csapata ellen, méghozzá az ősi rivális mezében.

 

A csatár öt napig volt kénytelen víz és áram nélkül élni családjával, miután a Tádzsik Kupa elődöntőjében két góllal segítette győzelemhez a Regar-TadAZ együttesét a Vahs csapat ellen.

Az FK Vahs Tádzsikisztán harmadik legnagyobb városa, Kurgonteppa legkedveltebb futballklubja. Itt született, nevelkedett, vált profi labdarúgóvá és futballozott hosszú éveken át Ahtam Hamrakulov, egészen 2011-ig, amikor a szomszédos város rivális csapatához, a Regar-TadAZ-hoz szerződött. Hamrakulov lakhelye ennek ellenére és továbbra is szülővárosában maradt, de ezt a szóban forgó kupaelődöntő estéjén előfordulhat, hogy megbánta.

Miután társaival a pályán jegyet váltott a kupadöntőbe, Hamrakulov hazatért, ahol bizony kellemetlen vendégek várták. A csatár bevallása szerint a polgármesteri hivatal munkatársaiként bemutatkozó férfiak azzal vádolták meg őt, hogy hónapok óta nem fizette be közüzemi számláit, és több mint 600 dolláros (csaknem kétszázezer forintos) tartozása van a szolgáltatók felé. Hamrakulov ezt tagadta.

„Mindig befizetem a számláimat, sosincs elmaradásom, a csekkeket is megőrzöm – mesélte a csatár a Radio Libertynek. – Miután ezt bizonyítottam is, megkértem őket, hogy távozzanak.” Az intézők a kérésnek megfelelően távoztak is, de előbb elzárták a vizet és kikapcsolták az áramot, majd a mérőket is leszerelték.

A helyi víz és áramszolgáltató igazgatója természetesen tudott az esetről, de tagadta, hogy bármiféle összefüggés lenne a kupameccs és a csatár otthonának áramtalanítása között – bevallása szerint semmit nem mond neki a Hamrakulov név, így azt sem tudja, melyik csapatban játszik. „Minket csak az érdekel, hogy valaki fizet-e a szolgáltatásért, vagy sem” – nyilatkozta szintén a rádióállomásnak Mirzo Asurov.

Hamrokulov otthonának áram- és vízellátása öt keserves nap után tért vissza, azt követően, hogy a játékos személyesen tett panaszt a Tádzsik Labdarúgó-szövetség elnökénél, illetve – micsoda véletlen – a Regard-TadAZ vereséget szenvedett a Tádzsik Kupa fináléjában.

Ha továbbra is ilyen gólerősen futballozik Hamrakulov, még várhatnak rá nehéz napok a szezonban: a Regar-TadAZ november első hetében a bajnokságban is találkozik az FK Vahssal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik