„Kaká a nyártól a Chelsea-ben folytatja!”

Vágólapra másolva!
2011.05.10. 17:06
null
Ismét összeáll a Milannál sikereket arató Kaká, Ancelotti páros? (Fotó: Action Images)
Címkék
Bár, ahogy arról már a Nemzeti Sport Online is beszámolt, a Milan alelnöke, Adriano Galliani mindent megtenne, hogy visszacsábítsa csapatához a Real Madrid játékosát, Kakát, úgy tűnik minden igyekezete kevés, és a brazil sztár a Chelsea-ben folytatja nyártól pályafutását – legalábbis az aranylabdás édesanyja szerint.

 

A brazil sztár esetleges távozásáról többször is beszámoltak különböző lapok, és a mostani pletykák szerint Kaká a dúsgazdag Chelsea következő nagy igazolása lesz.

Legalábbis édesanyja, Simone Leite szerint: „A következő szezonban Londonba megyünk, ahol hirdetjük majd Isten igéjét – kezdi Twitter-üzenetében. – Augusztustól ott leszünk.”

Kakáról ismert, hogy mélyen vallásos, és hogy nagyon szoros kapcsolatot ápol családjával, akik követték Európába, amikor 2003 nyarán a Milanba igazolt.

A 29 éves játékost 2009 júliusában 65 millió euróért megvette a Real Madrid, de a spanyol klubnál nem találta meg egyelőre számításait – igaz, ebbe a sérülések is hátráltatták – így nem elképzelhetetlen, hogy a királyi gárda nem tart igényt további szolgálataira, pláne, hogy közben megszerezték Nuri Sahint 10 millióért a német bajnok Borussia Dortmundtól.

Amennyiben tényleg a Chelsea lenne a következő állomás Kaká számára, ismét együtt dolgozhatna nagy csodálójával, Carlo Ancelottival – persze, ha addig nem menesztik…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik