Ilyen lesz az angol foci új fellegvára

Vágólapra másolva!
2011.04.23. 13:21
Szent György napján bemutatták Angliában milyen lesz a szigetország labdarúgásának úgy tudományos központja. Ultra modern orvosi és továbbképzési központ az összes korosztály számára.
A ST. GEORGE'S PARK BEMUTATÁSA
A ST. GEORGE'S PARK BEMUTATÁSA

A St. George's Parkot a tervek szerint 2012 nyarán adják át, addig pedig gőzerővel folynak a munkálatok a közép-angliai Burton városa mellett kijelölt építési területen. A központban fogják képezni a jövő angol futballedzőit, játékvezetőit, és itt alakítanak ki egy minden igényt kielégítő orvosi központ is a legmodernebb csúcstechnológiával felszerelve.

Természetesen itt kap helyet a korosztályos válogatottak és a felnőtt nemzeti együttes (összesen 22 csapat) tréning központja is, de helye lesz mindennek és mindenkinek, aminek és akinek csak köze van az angol focihoz a gyerek korosztályoktól kezdve a nagyválogatottig.

A 133 hektár nagyságú területen 12 (közte egy műfüves) futballpálya, valamint egy teljes focipálya méretű fedett gyakorlócsarnok kap helyet. A játékosok és a vendégek elhelyezéséről is gondoskodnak: a pályák mellett felépül egy 150 ágyas négycsillagos és egy 80 ágyas háromcsillagos hotel is.

A tervezők gondolnak olyan kiegészítő létesítményekre is, mint a konditerem, a hidroterápiás helyiség, a 90 férőhelyes konferenciaterem, a kisebb létszámú szemináriumok tantermei, és, ismerve az angol futballisták szabadidős szokásait, a klubhelyiség is ki lesz használva. Ugyanezt a könyvtárról már nem mernénk állítani.

De lesz helyük a St. George's Parkban a futsalosoknak és a tollaslabdázóknak is, és az FA, az angol szövetség, évente 40 ezer hallgatót megmozgató képzési központja is itt talál otthonra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik