Akinek nem dán a neve, nem kap jegyet a Köbenhavn BL-meccseire

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.01. 11:57
null
Az FCK-nak a csoportból továbbjutni, szurkolóiknak pedig a stadionba bejutni lesz nehéz a BL-ben (Forrás: uefa.com)
A Bajnokok Ligája csoportkörének csütörtök esti sorsolásán a dán bajnok FC Köbenhavn brutálisan kőkemény csoportba került, mégis hiba lenne a balszerencsés jelzővel illetni a Real Madriddal, a Juventusszal és a Galatsarayjal összehúzott északiakat. Hogy miért? A negyedik kalapból indulva bizony kevés három olyan ellenfelet lehetett volna összekombinálni, amelyek mellől reális esély mutatkozott volna a dánok továbbjutásra. A megvalósult forgatókönyv legalább arra kiváló, hogy a három hazai meccset csurig telt stadion és elképesztő szurkolói érdeklődés mellett fogják megrendezni, ami egy Porto, Sahtar Doneck, Basel hármas esetében nehéz elképzelni, a kieséses szakasz pedig ebben az esetben is messze lenne az esélyestől.

 

Érthető módon, már órákkal a monte-carlói sorsolás után jegyigénylések tízezrei záporoztak a koppenhágai klubhoz, a régen látott érdeklődés pedig bizarr szabály bevezetésére késztette a vezetőket.

A dán bajnoki címvédőnél ugyanis visszautasítanak minden olyan jegyigénylést, amelynél a megrendelő neve nem dán hangzású. Elméletileg ezt biztonsági megfontolásból teszik, méghozzá azért, hogy a spanyol, az olasz és a török szurkolók véletlenül se keveredjenek a hazai szektorokban a hazai drukkerekkel.

A gondolattal csupán annyi a probléma, hogy ezáltal magukra haragították az FC Köbenhavn nem dán hangzású család- és keresztnévvel rendelkező szurkolóit, akiknek hárommeccses jegyigénylését egy biztonsági okokra hivatkozó e-mail a küldés gomb lenyomása után azonnal visszadobta.

A tájékoztatás szerint a pórul járt drukkereknek személyes megjelenéssel kell bizonyítaniuk lelátói hovatartozásukat a belépők megszerzéséhez. Feltéve, ha nem futnak ki az időből. De vajon hogy zajlik majd az eljárás?

Ajánlatos mezben és sálban érkezni? (Akinek nincs, a klubház melletti shopban vásárolhat egyet). Igazolványokkal kell igazolni a lakóhelyet, esetleg a klub közeli és távoli történelmével kapcsolatos kérdésekre kell válaszolni? Aki átment az írásbeli rostán, mehet a szóbelire? Vajon lesz olyan fanatikus Juve/Galata/Real-drukker, aki a rendszert átjátszva így próbál majd belépőt szerezni? Izgalmas kérdések ezek, csak nehogy az legyen a vége, hogy pár Köbenhavn-szurkoló inkább a vendégcsapat szektorába váltson jegyet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik