Gyerekek támadták meg a pályán az angol kapust

Vágólapra másolva!
2011.04.26. 09:19
null
Először csak mutogattak (Fotó: Thesun.co.uk)
Az angol negyedosztályú bajnokság rangadóján a Chesterfield tizenéves drukkerei berohantak a pályára, és megütötték a vendég Bury kapusát. Egy fiatalt már letartóztatott a rendőrség.

Hétfőn került sor az angol negyedik vonal (League Two) rangadójára, ahol a 24 csapatos tabella élén álló, és a feljutást a számára kedvező eredmények miatt már pénteken „kiharcoló" Chesterfield fogadta a táblázat második helyén álló Bury csapatát. A tét inkább a vendégek számára volt nagy, hiszen egy győzelemmel már ők is a harmadosztályban, a League One-ban tudhatták magukat.

Mégis a hazai csapat szimpatizánsai voltak, akik nem bírtak magukkal. A Bury 1–0-ra és 2–1-re is vezetett, de a Chesterfield kétszer is egyenlített. A második hazai találat után néhány tinédzser berohant a pályára és inzultálta a vendégek 22 éves kapusát, Cameron Belfordot. Trágárságokat kiabáltak neki, obszcén jeleket mutogattak, majd az egyik oldalról meg is ütötte. A támadók közül a legfiatalabb mindössze tízéves volt, és akadt köztük egy lány is.

Belford becsületére legyen mondva, hidegvérrel tűrte a kellemetlen helyzetet, és vett revánsot a támadásért, legalábbis nem pofon formájában. A Bury ugyanis a 87. percben lőtt góllal megnyerte a derbit, így az őket elkísérő 1900 szurkolójuk társaságában Chesterfield stadionjában ünnepelhették a feljutást. Sőt, miután két fordulóval a bajnokság vége előtt a Bury hátránya mindössze két pont a Chesterfield mögött, még akár a pontvadászatot is megnyerhetik.

A rendőrség hivatalból azonnal vizsgálatot indított az ügyben, és még hétfőn őrizetbe vették az egyik támadót. A nyomozás során meg fogják nézni a stadion kamerái által készített felvételeket, és borítékolható, hogy a támadók nem sok jóra számíthatnak.

A stadion igazgatója, Colin Nellist is próbálta menteni a még menthetőt: „9000 szurkoló volt kint a mérkőzésen, de néhány meggondolatlan alak mindnyájuk szórakozását tönkre tette." A szövetséget ez vélhetően nem fogja meghatni, és a Chesterfield is komoly büntetésre számíthat.

Aztán már ordibáltak is (Fotó: Thesun.co.uk)
Aztán már ordibáltak is (Fotó: Thesun.co.uk)
Végül már ütöttek is (Fotó: Thesun.co.uk)
Végül már ütöttek is (Fotó: Thesun.co.uk)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik