Diego Costa spanyol válogatott, de most Brazíliáért tett valami fontosat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.16. 21:46
null
Diego Costa valamit vissza szeretne adni abból, amit az élettől kapott (Fotó: Reuters)
A jelek szerint Diego Costa a pályán kívül sokkal szerethetőbb karakter, mint amit a zöld gyepen mutat magából.

 

A Chelsea 26 éves csatára számos balhét tudhat maga mögött, Sergio Ramos életét gyakran keserítette a madridi derbiken, a Chelsea-ben legutóbb azért tiltották el, mert kétszer is taposott a Liverpool elleni Ligakupa-elődöntőn.

A támadó ezúttal kedvesebb oldalát mutatta Brazíliában próbál jobb körülményeket teremteni a fiatalok számára. Sikerrel. Egy iskolát hozott létre Lagartóban, szülővárosában, amelyet 14 éves korában hagyott el. Az akadémia oktatási és sportolási lehetőséget is nyújt tanulóinak.

„Ügynököm segítségével vágtam bele ebbe a projektbe. Fő célom, hogy ajtót nyissak és ezáltal lehetőséget nyújtsak a gyerekeknek, olyat, amely nekem nem adatott meg.”

„Segíteni akarok nekik, hogy ne az utcán, a drogok között nőjenek fel. Valamit vissza akartam adni a városomnak. Lagarto nem nagy, de lépésről lépésre növekszik” – mondta Diego Costa a Chelsea hivatalos honlapjának.

„Profik dolgoznak az akadémián, kiválóak a körülmények. Van étel, van orvosi ellátás, minden jó minőségben. Nem lesz minden gyerekből profi futballista, de jobb emberek lesznek, az biztos. A fő cél, az oktatás, nem a futball. Szeretném, ha egyetlen óráról sem hiányoznának. Én ebből semmit sem profitálok, egyszerűen boldoggá tesz, hogy létrejött ez az iskola” – tette hozzá a brazil születésű csatár, aki 2014-ben a spanyol válogatottságot választotta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik