CR7 savazása után Zlatan a Twitter alapszabályát is átírná

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.10. 11:32
null
Az esélyeid ellenem? Mutatom! (Fotó: Action Images)
Ha a valakit úgy hívnak Zlatan Ibrahimovic, lehetetlen tényleg nem létezik. És most nem csak a fizika törvényeit hangosan kiröhögő gólokra, gólpasszokra és mezőnybeli finomságokra gondolunk, és nem is arra, hogy a svéd szótárban már igeként szerepel a „zlatanozás”, hanem arra a pörgős kungfu-rúgásra, amivel a svéd gólterminátor a közösségi médiát kínálta meg.

Ibra briliáns és rettentő szórakoztató Twitter-oldala (amit nyilván nem ő szerkeszt, de ő a múzsa) vasárnap egyszerűen felszólította a világ vezető mikroblog szolgáltatóját, hogy változtassa meg a bejegyzéseket 140 karakterben maximalizáló alaptörvényét, mert Zlatannak bizony több helyre van szüksége. Egy gondosan előkészített hétfői bejelentés vagy egy Guardiolát lejárató költemény miatt.

Az önmagát előszeretettel egyes szám harmadik személyben emlegető Ibra twitteres múltjának gyöngyszemeihez tartozik még Cristiano Ronaldo születésnapjára küldött Zlatan-pólója és a holland válogatott ellen pompás gólt szerző Matuidinak címzett szerény gratulációja is.

Mindeközben a pályán, a Bastia elleni szombati fellépésén megszerezte szezonbeli 23. bajnoki gólját a PSG mezében, mégis Lavezzinek kiosztott gólpasszáról beszélt mindenki. Nem véletlenül:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik