Búcsúzunk Michael Ballacktól, az „ezüst fiútól” - videó, képek

Vágólapra másolva!
2012.10.03. 19:58
null
Az első nagy siker: a 22 éves Ballack az 1997–1998-as idényben bajnoki címhez <br />segítette a Kaiserslauternt (Forrás: kicker.de)
2012. október 2-án Michael Ballack bejelentette visszavonulását. A 36 éves, immár ex, labdarúgó úgy maradt meg sokak emlékezetében, mint, aki minden versengésben csak a 2. helyig jutott. Pedig ez korántsem igaz: Németországban és Angliában összesen 5 bajnoki és 6 kupa-győzelmet ünnepelhetett. És az egyéni címekből is kijutott neki: háromszor volt hazájában az év játékosa, kétszer került be vb- és kétszer Eb-álomcsapatba. A Kicker és Marca jóvoltából sok-sok képpel és egy videóval búcsúztatjuk a németek Capitanóját.
1999. április 28.: az első válogatott mérkőzés. Németország–Skócia 1–0 (Forrás: kicker.de)

2002. május 15., Glasgow: az első nagy bukás, a BL-döntőben a Real Madrid ellen már a Leverkusen játékosaként (Forrás: kicker.de)

2002-ben a vb-elődöntőben Németország Ballack góljával 1–0-ra legyőzte az erősen tolt Dél-Koreát 
(Forrás: kicker.de)
2002-ben a vb-elődöntőben Németország Ballack góljával 1–0-ra legyőzte az erősen tolt Dél-Koreát (Forrás: kicker.de)
Azonban sárga lapot kapott Urs Meier játékvezetőtől, így ugrott a brazilok elleni döntő, amit 2–0-ra nyertek a dél-amerikaiak (Forrás: kicker.de)

2002-ben már a Bayern München játékosaként duplázott bajnokságot és Német Kupát nyerve (Forrás: kicker.de)

2004-ben Jürgen Klinsmann szövetségi kapitány Ballackot tette meg a válogatott csk-jának 
(Forrás: kicker.de)
2004-ben Jürgen Klinsmann szövetségi kapitány Ballackot tette meg a válogatott csk-jának (Forrás: kicker.de)
2005-ben harmadik alkalommal lett az év német futballistája (Forrás: kicker.de)

A 2006–2007-es szezonban már a Chelsea-vel nyert FA- és Liga-kupát (Forrás: kicker.de)

2008. május 28., Moszkva: egy újabb elbukott BL-döntő. Ezúttal a Manchester United volt a ludas. 
(Forrás: kicker.de)
2008. május 28., Moszkva: egy újabb elbukott BL-döntő. Ezúttal a Manchester United volt a ludas. (Forrás: kicker.de)
A 2008-as Eb-n az osztrákoknak lőtt szabadrúgás gólja az év találata lett Németországban (Forrás: kicker.de)

A 2008-as Eb döntője egy újabb kudarc: a spanyoloktól elszenvedett 1–0-s vereség után Oliver Bierhoff csapatvezetővel is tengelyt akasztott (Forrás: kicker.de)

2009. április 1.: botrány a javából. Podolski egy Wales elleni meccs „hevében” lekent egyett a kapitánynak! 
(Forrás: kicker.de)
2009. április 1.: botrány a javából. Podolski egy Wales elleni meccs „hevében” lekent egyett a kapitánynak! (Forrás: kicker.de)
2010. március 3.: az utolsó meccs válogatott mezben. Nem sok öröm volt benne, miután 1–0-ra kikaptak Argentínától (Forrás: kicker.de)

A 2010-es vb-t csak a lelátóról nézhette, miután egy hónappal korábban a ghánai Kevin Prince Boateng eltörte a lábát az FA-kupa döntőjében (Forrás: kicker.de)

2010 nyara: nagy az öröm Leverkusenben, visszatért a főnök (Forrás: kicker.de)

2012. május 5.: Nürnberg–Leverkusen 1–4, az utolsó Bundesliga-mérkőzés (Forrás: kicker.de)

2012. október 2. óta Michael Ballack végérvényesen civillé lett (Forrás: kicker.de)

MICHAEL BALLACK TÍZ LEGSZEBB GÓLJA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik