Börtönviselt sportolók top 11

Vágólapra másolva!
2011.01.23. 16:39
Hűvösön szikkadni sohasem kellemes, híres sportolóként azonban dupla kín. „Béke vagy te, sport” – mondta Pierre de Coubertin, az újkori olimpiai játékok atyja. És valóban, a sport nemes versengésre, sportszerűségre tanít. Néhány könnyű- és nehézfiúra azonban nem gyakorolt kellő jellemformáló erőt a sportáguk, és valamelyik gaztettük után rövid úton a hűvösön találták magukat.

 

O. J. Simpson
O. J. Simpson

O. J. Simpson

Az amerikai futball egykori királya, a Csupasz pisztoly-filmek sztárja felesége megöléséért került a rács mögé, és bár a legtöbb bizonyíték ellene szólt, a rossznyelvek szerint jól fizetett ügyvédeinek köszönhetően a szó szoros értelmében kihúzta a fejét a hurokból. Ezt tehát megúszta, de azt már nem, amikor fegyverrel akarta visszaszerezni egykori díjait. Az agresszív színész tizenöt évet kapott, hogy lenyugodjon.

 Mike Tyson

A brooklyni Vas Misi ökle elől sokan pucoltak, nem csak az utcán, hanem a ringben is. Senkinek sem ugrik be róla, hogy a szellem született arisztokratája volna, de szenzációs ütései nehézsúlyú világbajnokká tették. A sok pénz, a hírnév azonban elszédítette, akárcsak a nők, és az egyik alkalmi partnere nemi erőszakkal vádolta meg. A bíróság a bizonyítékok alapján ezt igazoltnak is látta, és hat évre bevarrta rács mögé az erős legényt. Jó magaviseletével és új, iszlám hitével szabadult három év múltán, 1995-ben.

Naseem Hamed

A ringben nem tudták kiütni a jemeni származású brit ökölvívót, kiütötte hát saját magát. Valami plusz hiányzott nagy spíler Hamedból, mert nem tudta befutni azt a pályát, amit tehetsége alapján befuthatott volna. Gyakori szokása volt, hogy rajtafelejtette a lábát autói valamelyikének gázpedálján. Gyenge kis Porschéra vagy McLaren-Mercedes SLR-re kell ilyenkor gondolni… Persze addig jár a motor az úton, amíg… 2005-ben hármas karambol lett az önfeledt szórakozás vége. Többen is súlyosan megsérültek, ezért 15 hónapra ítélték. Érdemei elismerése és általános elképedés mellett négy hónap múlva szabadult.

Riddick Bowe
Riddick Bowe

Riddick Bowe

Ez a kemény öklű fickó is Brooklynból származik, a profik között a nehézsúly világbajnoki címéig jutott, és mindössze egyszer szenvedett vereséget. A ringben jól állta a sarat, de családi ügyeiben mégis megcsúszott. Egy rosszabb pillanatában elrabolta és akaratuk ellenére magánál tartotta gyerekeit és elvált feleségét. Elengedte ugyan őket, de a börtönt nem úszhatta meg. Ügyvédei arra hivatkoztak, hogy a sok boksztól lett agysérült… Másfél évvel honorálták a védekezést.


Rubin „Hurrikán” Carter

Egy óra is sok ártatlanul a sarokba állítva, hát még húsz év a sitten. Súlycsoportja királya lehetett volna a kiváló középsúlyú bokszoló, ha egy hármas gyilkosság miatt nem kerül börtönbe 1967-ben. Életfogytiglanra ítélték, pedig ártatlan volt. 1985-ig ült, mire végre felülvizsgálták az ügyét és elengedték. Film is készül összeállításunk egyetlen olyan tagjáról, aki úgy lett büntetésrekorder ebben a díszes társaságban, hogy nem is csinált semmit…

Tim Montgomery

Sosem lehet olyan gyorsan futni, hogy az ember elkerülje a börtönt, ha erre rászolgál. Így hát a kecses léptű atléták is befuthatnak a dutyiba, ahol célfotó helyett aztán profilképet készítenek róluk. Tim Mongomery 100 méteren világcsúcstartó volt, igaz, a dopping repítette ilyen gyorsan. A doppingbiznisz után jött egy kis pénzmosás, amelyért néhány hónap börtönt kapott. Még be sem vonult, amikor kábítószert találtak nála, ezért öt évet kapott. Jelenleg is a cellájában okosodik.

Marion Jones
Marion Jones


Marion Jones

Egy jó feleség osztozik a férje sorsában… Marion Jones ugyan már elvált Tim Montgomerytől, de a közös gyerek, no meg a pénzszerzés összehozta őket. A rövidtávfutó olimpiai bajnok Marion bűne az volt (kitartó doppingolással szerzett aranyain felül), hogy hamisan tanúskodott Montgomery pénzmosási és csekkhamisítási ügyében. Kapott hat hónapot 2008-ban, elvesztette viszont 2001 után szerzett bajnoki címeit és vagyonát és becsületét.

René Higuita

Sok flúgos kapust ismer a focitörténelem, de Higuitához foghatót aligha. A jellegzetes skorpió-rúgásról is nevezetes kolumbiai nehéz sorban nőtt fel. Azért csukták le 1993-ban, mert állítólag ő vitte a váltságdíjat a drogbárók egyik emberrablási ügyében. Hiába kezdett még éhségsztrájkba is, a hét hónapot le kellett töltenie. Szinte a hűvösről esett be az 1994-es vébére – nem is alkotott maradandót.

Freddy Rincón
Freddy Rincón

Freddy Rincón

Jó kis futballista volt Higuita válogatottbeli csapattársa, a kissé darabos mozgású éjfekete, gólerős középpályás. A kábítószer lett neki is a veszte. Brazíliában fogták le pénzmosás és kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt. Több mint százhúsz napot ült 2007-ben, és bár Panama kérte a kiadatását, a brazilok ezt nem tették meg.

Michael Vick

Az amerikai futball rengeteg zűrös életű sztárt ismer, és csak ez az egy sportág több hasonló listát is meg tudna tölteni alanyokkal. Michael Vick óriási tehetségű quarterback volt, de a pályán kívül nem irányította jól az életét. Változatos balhégyűjteménye megkoronázásaként illegális kutyaviadalok szervezésében vett részt, ezek a „mulatságok” pedig kegyetlen állatkínzással is jártak. 2006-ban elítélték, majd 23 hónap sittes „gondolkodási idő” után visszatért a pályára.

Egy jó ágyú(s)ban mindig van töltet
Egy jó ágyú(s)ban mindig van töltet


Tony Adams

Pia az mindig volt az örökös Arsenal-játékos keze ügyében, mert nehezen bírta a feszültséget. Sorozatos kocsmai verekedéseit kisebb büntetésekkel megúszta, de egy görbe este után végre ittas vezetésen kapták. Csekély huszonhétszeres volt a benne mért alkoholszint a megengedetthez képest... 1990-ben négy hónapra kellett bevonulnia a börtönbe, két hónap múltán azonban elengedték a válogatott sportolót.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik