Börtön fenyeget? Fogd rá anyura! Ferdinandnak bejött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.30. 18:00
null
Ferdinand nem tudott róla, hogy éppen nincs jogosítványa (Forrás: Daily Mail)
Anton Ferdinand, a QPR labdarúgója és a Manchester Unitedban futballozó Rio Ferdinando öccse édesanyja „szoknyája mögé bújva” úszta meg a börtönbüntetést, miután vezetői engedély nélkül elkövetett gyorshajtás miatt letartóztatták.

A fiatalabbik Ferdinand, kinek nevét legtöbben John Terry rasszista balhéjából ismerhetik (ő volt az áldozat), azért követett el súlyos vétséget, mert egy korábbi kihágásáért már bevonták vezetői engedélyét és ennek ellenére ült a volán mögé, illetve hajtott gyorsabban a megengedettnél (50 km/h helyett 75-tel ment). A bíróságon azonban azzal védekezett a futballista, hogy édesanyja elfelejtette tájékoztatni korábbi – postai úton érkezett – büntetéséről, így nem tudott róla, hogy nem ülhet a volán mögé. Ennek köszönhetően úszta meg a börtönt egy pénzbüntetéssel.

„Ha tudtam volna, hogy bevonták a jogosítványom, soha nem ültem volna a volán mögé, hiszen taxival és metróval is mehettem volna” – idézte a Daily Mail Anton a londoni bíróságon elhangzott szavait.

Édesanyja, Janice igazolta fia alibijét, és elismerte, hogy nem emlékeztette őt a büntetésre mielőtt autóba ült. A bíróság ezt követően 4600 font (1.5 millió forint) pénzbüntetésre ítélte a QPR 28 éves hátvédjét.

Anton barátkozhat a tömegközlekedés gondolatával (Forrás: Daily Mail)
Anton barátkozhat a tömegközlekedés gondolatával (Forrás: Daily Mail)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik