Beszaladt a pályára a gyerek, megkapta Piqué mezét – kép

Vágólapra másolva!
2013.02.17. 12:01
null
A gyerek beszaladt, Piqué pedig a védelmébe vette (forrás: sport.es)
Új fejezetet írt a pályára beszaladó szurkolók történetében az a kisfiú, aki közvetlenül a Granada elleni meccs lefújása után szalad be a pályára. A biztonsági emberek csak lestek, amikor a gyerek egyenesen Piquéhez rohant, és átölelte a védőt.

A biztonságért felelős férfiak ezután megpróbálták leszedni a gyereket, de maga Piqué kérte őket, hogy hagyják rá a dolgot. A fiúcska nemcsak egy ölelésért futott be, hanem a védő mezére is pályázott.

És ahogy az lenni szokott a tündérmesékben, lenni szokott, a bátraké a szerencse, hiszen Piqué nem tudott ellenállni, és odaadta a mezét a fiúnak. Ezek után a gyerek, mint egy trófeát, úgy mutatta fel a lelátón ülő szüleinek a mezt.

A granadai közönség megtapsolta a válogatott védő gesztusát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik