Balotellinek taxi mutatja az utat Manchesterből Londonba

Vágólapra másolva!
2012.12.09. 15:20
null
Mario beül az autóba, és a taxis már vezet is (Forrás: Mirror)
Mario Balotellinek taxit kell bérelnie, ahogy elhagyja Manchestert. A Manchester City csatára ugyan már elég jól elboldogul a kevéssé festői iparvárosban, de ha el kell hagynia a város határát, mindjárt pánikba esik. Nemrégiben például Londonba kellett utaznia, Martin Jol lakására, mert ott találkozott közös ügynökükkel, Mino Raiolával.

Jol, a Fulham menedzsere arra lett figyelmes, hogy egy taxi állt meg a lakása előtt, de senki nem szállt ki belőle. Mégpedig azért nem, mert egy 80 ezer fontot érő Maserati GT követte, természetesen Balotellivel a volán mögött. A taxisofőrnek ezután várakoznia kellett, amíg Mario nem végez, hogy együtt indulhassanak vissza a Londontól kb. 270 kilométerre lévő Manchesterbe.

A taxiszámla egy útra 400 font volt, ami nagyjából 140 ezer forintnak felel meg. Ezt ugyan egyesek sokallják, de azért gondoljuk meg, hogy Balotelli hetente keres 120 ezer fontot... Ehhez képest ez aprópénz. Nagyjából, mintha egy magyar ember a 120 ezer forintos fizetéséből venne egy buszjegyet... No persze, más kávéház a kettő.

Amúgy Balotelli korábban többször is eltévedt már az autójával, ezért választotta ezt a kényelmes utazási módot.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik