Az angol kőműves nem az asszonyt építi be a rivális házának falába...

Vágólapra másolva!
2013.07.17. 20:03
Nem ám, mert ő Portsmouth-drukker, és éppen a Southampton új klubházán dolgozik, ez pedig kihagyhatatlan ziccer.

Parádés szívatás lett volna, ha a derék kőművesek bírnak magukkal, és nem teszik közzé idő előtt a munkásságukat megörökítő videót. Történt ugyanis, hogy a Southampton FC marchwoodi edzőközpontjában épülő klubház kivitelezésén – ilyenek is vannak még – Portsmouth-drukker kőművesek ügyködnek. Ők pedig azt szerették volna, hogy a dél-angliai rivális irodájába beülő öltönyös elöljárót minden alkalommal valami rejtélyes frász törje ki, aminek nem tudhatja az okát. Talán ebből a megfontolásból falaztak be egy Pompey-mezt és -sálat – a szakmunkát pedig videóra rögzítették.

A felvételt azonban túl hamar tették közzé, meg kellett volna várni, alaposan belakják a helységet, és a nem éppen örömmámorban úszó southamptoni megbízók, valamint a videóban durva kifejezéssel illetett drukkerek egyértelműen jelezték – vagy megmondják, pontosan hol van a mez, vagy nem köszönik meg, amit kaptak.

Szerintünk megmondták, és az elkövető szaki már az eredeti videót is eltávolította a saját youtube-csatornájáról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik