A világbajnok bokszoló két gimis házi feladatában segített egy kávéházban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.07. 14:25
null
Gilbert Darko és David Haye (forrás: Daily Mirror)
Gilbert Darko elkeseredetten ült kedvenc kávéházában, hiszen közeledett a „Motiváció a sportban” címen feladott fogalmazási feladat leadási határideje, és alig néhány sort tudott csak írni. Körülnézett, és legnagyobb meglepetésére David Haye korábbi világbajnok ökölvívót vette észre a kávézóban.

Összeszedte minden bátorságát, és megkérte, segítsen neki és a társának a házi feladatban, Haye pedig örömmel megosztotta a 18 éves fiúval a tapasztalatait. A felkészítés olyannyira jól sikerült, hogy a srácok a legjobb osztályzatot kapták a fogalmazásra.

„Javában küzdöttem a feladattal, és arra gondoltam, hogy az ördögbe fogom ezt megcsinálni. Körülnéztem, és megláttam David Haye-t. Azt gondoltam, hogy talán valaki más az. Aztán, ahogy tovább dolgoztam a fogalmazáson, egyszer csak odajött, és megkérdezte: »Segítsek valamiben?« Megvallottam neki, hogy valóban segítségre szorulok."

A WBA egykori bajnoka átolvasta a dolgozatot, hozzáfűzött néhány dolgot, majd a motivációhoz is adott néhány tippet.

„Mindössze öt percig tartott, de kiváló útbaigazítás volt" – mondta Gilbert.

A fiú elmondta a szintén az osztályba járó unokatestvérének, Jeremynek, aki átverésnek gondolta a dolgot, de három héttel később egyszer ő elment Gilberttel a kávézóba.

„Csináltuk a házinkat, amikor hirtelen megint megjelent David Haye. Megkérdezte Gilbertet, hogy mi a helyzet. Azt mondtuk, hogy mindketten megakadtunk. Leült mellénk, és elkezdte olvasni, hogy mit írtunk. Elállt a szavam" – mondta Jeremy

David Haye elmondta a fiúknak, mennyire sajnálja, hogy összeverekedett Chisorával a sajtótájékoztatón.

„Azt mondta, hogy ennek sohasem lett volna szabad megtörténnie, és elárulta nekünk, mit csinál meccsnapot, és hogyan motiválja magát. Rövid kocogással indít, aztán elmegy aludni, majd jön egy lazacsaláta, végül még egy kis edzés."

Amikor a két fiú megkérdezte a bokszolótól, hogyhogy kávéházba jár, Haye elmondta enkik, hogy szeret kávéházakban lazítani.

„Nagyon kedves fickó. Azt mondta nekünk, hogy nagyon fontos a tanulás és hogy ne keveredjünk bele semmilyen zűrös ügybe" – mondta Gilbert.

„Ez volt az első eset, hogy megdicsértek bennünket a fogalmazásért. Nagyon hálásak vagyunk Davidnek."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik