A Steaua botrányhős elnöke 1000 eurót talált a börtönben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.06. 15:14
null
Gigi Becali nem panaszkodik a börtönéletre (forrás: gandul.info)
Furcsa dolgok történnek a román börtönökben, hiszen ül a rab békésen a hűvösön, amikor egyszer csak két 500 eurós bankjegy akad a kezébe a nadrágzsebéből. Izzasztó már a gondolat is, hogy akkora a jólét Jilavában, hogy ilyesmi előfordulhat ezen a helyen is.

Némileg árnyalja a képet, hogy az eset Gigi Becalival, a Steaua futballcsapatának egykori mindenható urával történt meg. A juhászból lett hírhedt sportvezetőnek nagyon fáj, hogy egyáltalán börtönbe kellett vonulnia, és még a parlamenti képviselői mandátumát is elvesztette.

Nos, a legjobb napjaiban majdnem kétmilliárd eurós vagyonnal büszkélkedő Becali pakkot kapott a börtönben, és ott volt az egyik nadrágzsebben az ezer euró. A mintarab azonban rögtön szólt a felügyelőjének, mire vizsgálat indult. Becali kijelentette, fogalma sincs, hogy kerülhetett a pénz a zsebébe. Márpedig ha a vizsgálat eredménye az lesz, hogy nagyon is tudta, akkor megvonhatják tőle a kedvezményeket, ami nagy csapás lenne a fényűző életmódhoz szokott férfinak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik