A pokolból a mennybe: kiállították, majd életet mentett a kapus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.29. 14:56
null
Ben Scott pillanatok alatt rosszfiúból hős lett (Fotó: Dirty Tackle)
Nem mindennapi jelenetek játszódtak le Angliában a hétvégén. A Stockbridge Park Steels kapusa, Ben Scott azonnali piros lapot kapott egy veszélyes belépőért csapata King's Lynn Town elleni idegenbeli hetedik ligás bajnoki mérkőzésén, majd megmentette az egyik szurkoló életét.

 


A 29 éves játékos, aki egyébiránt ápolóként ténykedik, épp a pályáról lefelé baktatott, mikor egy fiatal lány rohant felé, és jelezte neki, hogy egy idős úrnak megállt a szíve a lelátón. Scott villámgyorsan átváltott a súlyos sérülést okozó gonosztevőből igazi hőssé, miután megmentette a 70-es éveiben járó szurkolót.

„Elindultam lefelé a pályáról, miközben kaptam a szidalmakat, amelyeket ilyenkor megkapsz, amikor észrevettem, hogy egy lány fut el mellettem. Azt mondta, hogy egy úriember meghalt, így követtem őt a tömegbe, ahol a férfi feküdt a földön, szabálytalan szívveréssel” – mondta a doncasteri királyi kórházban dolgozó Scott, aki elmondta, hogy a Szent János ambulancia mentőseivel együtt képesek voltak sokkolni, aminek segítségével visszatért a normális ritmusba.

„Nagyszerű kis csapatmunka adta vissza az úrnak a küzdési lehetőséget” – tette hozzá az ápoló/kapus.

Scott határozott fellépésének is köszönhetően a férfit egy közeli kórházba szállították, és jelenleg otthon gyógyul.

Ja, a meccs amúgy 3–3-mal ért véget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik