A lábát és tetoválása értelmét is elvesztette a Liverpool-fan futó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.07. 13:42
null
Sohasem jársz majd <strike>egyedül</strike> (Fotó: bbc.co.uk)
Andy Grant Afganisztánban szolgált katonaként hat évvel ezelőtt, amikor egy aknára lépett. Ezt követően amputálni kellett a lábát, aminek következtében a Liverpool híres szurkolói dalának egy részét elveszítette, a szomorkodás helyett azonban csak nevetett az abszurd humoron, és elkezdett futni – nem is akárhogy.

A liverpooli nóta szövege „You’ll never walk alone”, azaz „Sohasem jársz majd egyedül”. Az amputálás következtében Andy Grant elvesztette az „alone”, azaz az „egyedül” szót, amelynek következtében már csak az maradt meg a lábán, hogy „sohasem jársz majd”.

„Óriási Liverpool-szurkoló vagyok, ezért tetováltattam magamra ezt a szöveget – mondta Andy Grant. – Ami megmaradt belőle, nos, azon jókat szoktunk nevetni… Bizarr, de egyben vicces is. Muszáj meglátni ezt az oldalát is, valamint kiváló eszközként szolgál a motivációs beszédeimhez!”

„Ironikus, hogy a lábam azt mondja, hogy nem járhatok, miközben azóta már le tudok futni tíz kilométert negyven perc alatt. Jelen pillanatban csak két percre vagyok az egylábasok csúcsától, remélem, egy nap megdöntöm majd.”

„Hat évvel ezelőtt a legjobb barátommal felrobbantottak minket Afganisztánban” – emlékezett Andy Grant
„Hat évvel ezelőtt a legjobb barátommal felrobbantottak minket Afganisztánban” – emlékezett Andy Grant

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik