Török derbi: Sándor Tamásé a 7. és 9. gól

BAKOS GÉZABAKOS GÉZA
Vágólapra másolva!
2011.03.01. 10:53
null
Sándor Tamásnak (balra) a Genclerbirligi után a Beitarban teljesedett ki a légiós karrierje<br />(Fotó: Action Images – archív)
Sándor Tamásra elsősorban a Debrecen ikonikus alakjaként emlékezhetünk a közelmúltból, de volt a pályafutásában néhány év, amikor ő is szerencsét próbált külföldön. Az itthon négyszeres bajnok, háromszoros Szuperkupa-győztes, egyszer pedig MK-t is nyerő labdarúgó – akit 1996-ban az esztendő legjobbjának választott az MLSZ – első kísérlete, a torinói kaland nem sikerült, az izraeli Beitarban viszont szép éveket töltött. A kettő között fél idényre a Genclerbirligihez került, és egyhavi ottlét után az ő hajrábeli duplája döntötte el az éllovas Trabzonspor elleni drámai idegenbeli meccset.

Az atlantai olimpiát is megjáró Sándor Tamás 1997-ben még viszonylag ifjú tehetségnek számított, így nem csoda, hogy a DVSC-ből elindult világot látni. A Lokiban elért későbbi sikereiről, a nagycsapattá válásról legfeljebb csak álmodozott, vagy még azt sem, amikor 23 esztendősen az olasz futball egyik patinás gárdájához, az akkor épp másodosztályú Torinóhoz igazolt.

A „bikáknál" azonban mindössze egy bajnoki jutott neki – ne feledjük, a modern időkben előtte csak Détári Lajos és Vincze István futott be hazánkból értékelhető pályát az olasz bajnokságban, s azóta se sokan –, így 1998 februárjának elején a török élvonalba került kölcsönjátékosként.

Kedvelt beugrató kérdés lehetne kvízeken, hogy mi Törökország fővárosa – a hivatalos székhely ugyanis Ankara, de az ország életében mind történelmét, mind a jelent tekintve Isztambul játszik vezető szerepet. Így van ez a futballban is, mégpedig olyannyira, hogy a Boszporusz-parti metropolis nagy hármasán, a Fenerbahce, Galatasaray, Besiktas trión kívül egészen egy évvel ezelőttig csakis a vidék egyik nagy múltú városa, a Fekete-tenger-menti Trabzon ünnepelhetett élvonalbeli elsőséget, hatot is (tavaly tört meg e kvartett uralma, amikor a Bursaspor lett a befutó).

A Trabzonspor 1984 óta nem nyert aranyat, de 13 esztendeje – igaz, rendkívül szoros élcsoporton belül – a Süperlig tabellájának élén állt, amikor 1998. március 1-jén a főváros egyik ismert együttesét, a megelőző szezonban öt pont híján kieső, s ezúttal is a táblázat második felében szerénykedő Genclerbirligit fogadta, mondani sem kell, milyen kedvező esélyekkel.

A korábbi debreceni középpályás, Sándor Tamás ekkor negyedik hete állomásozott a vendéggárdánál, amelyben az első három alkalommal egyszer sem játszhatta végig a kilencven percet (mindig lecserélték), ezúttal azonban már nem is kezdett. Ez persze érthető volt, mivel az ankaraiaknak a listavezető várható rohamaihoz kellett igazítani a taktikájukat.

A hajrára 3–3-as döntetlennel fordultak a felek, és a finisből óriási meglepetésre a látogatók jöttek ki jobban – külön öröm, hogy 5–4-es sikerükből a magyar válogatott játékos jócskán kivette a részét, miután a 80. percben előbb vezetést szerzett, majd az ellenfél egyenlítését követően a 86. percben ismét. Erre már nem érkezett válasz...

Sándort a találkozó után hősnek titulálták, a tévében is megszólaltatták, edzője pedig a következőket mondta róla (nem mintha mentegetésre szorult volna...): „Azért nem vele kezdtem, mert ő támadófutballt játszik, nekünk pedig a meccs elején a védekezésre kellett összpontosítanunk." Másnap a Nemzeti Sport tudósítója is megszólaltatta az összecsapás nyerőemberét, aki a telefonhívás idején épp otthon pihent.

– Bosszantotta, hogy nem kezdett?
– Különösebben nem, hiszen az előző mérkőzéshez képest a szakvezetőnk négy helyen is változtatott a csapaton. Már hét közben megmondta nekünk, hogy be akar állni védekezni, ezért a támadó szellemű játékosokat ideiglenesen kiteszi az együttesből.

– Ehhez a tervhez képest meglehetősen sok gól esett...
– Igen. A Trabzon félelmetesen kezdett, a harmincadik percre már kettő nullára elhúzott, és a szünetben is ez volt az eredmény.

– ...ám ekkor jött Sándor Tamás.
– Nem egészen, mert amikor én a második félidő elején pályára léptem, már három egyre vezetett a házigazda. Nem sokkal később viszont a valamivel előttem beálló Mehmet góljainak köszönhetően egyenlítettünk.

– ...és akkor jött Sándor Tamás.
– Igen, ekkor már valóban rajtam volt a sor. Az előzetes taktikánk addigra teljesen felborult, a második játékrészben már nem volt vesztenivalónk, így egyik támadásunkat vezettük a másik után. Persze az ellenfelünket sem kellett félteni, három csatárral rohamozott. Nagyon jó iramú meccs volt, biztos vagyok benne, hogy a semleges nézők is élvezték.

– A találkozóból ekkor „hátralévő" három gólból kettőt is ön szerzett.
– Előbb egy jobbról érkező beadást pörgettem jobbal a kapus mellett a hosszú alsó sarokba, aztán egy szabadrúgás után lepattanó labdát lőttem ugyancsak jobbal a hálóba. A két gólom között a Trabzonspor egyenlített, de aztán szerencsére elfogyott a kilencven perc, így mégis mi nyertünk.

– A mérkőzést követően „felrobbant" a Genclerbirligi öltözője?
– Mi az hogy! Hatalmas volt az ünneplés, egyrészt a váratlan diadal miatt, másrészt mert így újra eltávolodtunk a kiesőzónától. Mindenki lelkesen veregette a vállamat, az összes tévécsatorna velem akart interjút készíteni.

– Ez a két gól valószínűleg azt jelenti, hogy visszakerül a kezdőbe.
– Őszintén szólva emiatt eddig sem aggódtam, mert az edzőnk megmondta, hogy csak a Trabzon elleni meccs lesz ilyen „védekezős". Úgy gondolom, hogy mindenképpen ott a helyem a Genclerbirligi kezdőcsapatában.

Sándor Tamás a várakozásoknak megfelelően az összes hátralévő bajnokin szerepet kapott, de többször már nem talált be, és bár csapata végül bentmaradt (miközben a Trabzonnak be kellett érnie a bronzzal), ezt csak jobb gólkülönbségének köszönhette... Viszont a légiós a kölcsönidőszak után rendes szerződést kapott, ám nem Törökországban, hanem még keletebbre, Jeruzsálemben, ahol egy (helyi viszonylatban) nagyobb tekintélyű klubnál lett stabil csapattag – négy éven át, miközben összesen 25 gólt szerzett.

SÁNDOR TAMÁS – LÉGIÓS KARRIERJE CSÚCSÁN (A BEITARBAN)

Tény, hogy a Beitar ekkor már leszálló ágban volt – a megelőző két idény aranyérmeit követően előbb kétszer negyedik, aztán ötödik, végül tizedik lett –, ám a külföldi esztendők trófea nélküliségéért a középpályást bőséggel kárpótolta a 28 éves kora után a Lokiban „levezetés jelleggel" eltöltött hét szezon, amely során meghatározó szerepet játszott a vidéki fellegvár országos futballfővárossá fejlődésében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik