Rudi Völler, a nem másodosztályú gólzsák

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2012.01.15. 09:05
null
A leendő sztár, még roppant fiatalon – itt az U21-es válogatott mezében (Fotó: archív)
Ahhoz azért többnek kell lenni egyszerű élfutballistánál, hogy valakit úgy becézzenek, Rudi Nationale, vagyis „a nemzet Rudija"... A labdarúgóvilág karakteres klasszisa volt két-három évtizeddel ezelőtt Völler, akinek arcát még ma is könnyű beazonosítani. A máig népszerű, vb-arany- és ezüstérmes játékos három európai topbajnokságban is eredményesen riogatta a védelmeket, holott még az első jelentősebb csapatánál sem igen hittek benne, mikor odakerült. Sok gólt ígért, mire „kissé megmosolyogták". Hiba volt...

A brémai Weserstadion 30 ezer nézője egy emberként ugrott talpra és ütemesen harsogta: Rudi! Rudi!... Az elektromos eredményjelzőn is termetes betűkkel megformálva ott villogott a név: RUDI!!!

Történt mindez 1982. szeptember 1-jén, amikor a Bundesliga 3. fordulójában a Werder 2–0-ra legyőzte a Mönchengladbachot – az új szerzemény, Rudi Völler két remekbe szabott góljával. Az önfeledten ünneplők íziben elfelejtették, hogy évekig az Ervin nevet foglalták imáikba, s hogy Ervin Kostedde távozásakor azt jósolták: soha senki nem lesz már méltó a brémai gólkirály trónjára. A szurkoló persze nem bánta, hogy a jövendölésével melléfogott, mert a győzelmi lakoma mégiscsak kellemesebb a halotti tornál...

Otto Rehhagel vezetőedző is szélsőséges hangulatváltozáson ment keresztül. Eredetileg Dieter Schatzschneidert próbálta megkaparintani, ám Günter Netzer, a „szupermenedzser" (a korábbi világklasszis labdarúgó akkoriban nyolc éven át a HSV fellendítésén dolgozott, és munkáját három bajnoki cím meg egy BEK-trófea is fémjelezte) hamarabb ébredt, így a Hamburg sietve előszerződést kötött a cifra nevű gólzsákkal.

A brémaiak második számú jelöltje Frank Mill, a Gladbach centere volt, róla azonban kiderült: nem eladó. Rehhagel akkoriban csúnyákat mondott és mutatott. Aztán a fülébe súgták, hogy az anyagilag megingott 1860 München „bagóért" piacra dobná Völlert (akivel a megelőző szezonban a gárda együtt esett ki az élvonalból). Így költözött a másodosztály gólkirálya (37-szer volt eredményes) az északiakhoz – „ha ló nincs, akkor..." jelszóval.

Rudi úgy kezdte a működését a kikötővárosban, hogy a Plastika Nitra elleni Intertotó-mérkőzésen (5–2) négyszer is a szlovákok hálójába talált, majd kedvesen bejelentette: „Az első évben tizenöt gólt várok magamtól"...

Nyilatkozata közröhejt és ellenérzést váltott ki, mert ugye más a nyári totósorozatban vagy a második vonalban, és megint más a Bundesligában hinteni a gólokat. Zárjuk rövidre az ügyet, és vessünk egy pillantást a nyugatnémet bajnokság akkori őszi góllövőlistájára (hiszen mai írásunk a Népsport 1982. január 15-én készült beszámolójára támaszkodik):

1. Manfred Burgsmüller 11 gól, 2. Völler 10 gól... És csak utána sorakoztak az ászok: Dieter Hoeness, Pierre Littbarski, Horst Hrubesch, Bum Kun Csa, Klaus Fischer, Didier Six, Klaus és Thomas Allofs...

Vegyük még számításba azt is, hogy a Bremen igazán nem egy világklasszisokat felvonultató nagycsapat volt, és hogy hősünk combizomhúzódása miatt az egész októbert végigpihente. Vagyis 13 bajnokin érte el a 10 gólját! A tavasszal már csak ötöt kellett hozzátennie, hogy állja a szavát. És az augusztusban még csuda tréfásnak tűnő nyilatkozata hitelében a tél közepére már senki sem kételkedett...

De milyen játékos volt valójában az ismeretlenség homályából egy csapásra a csúcson termő Rudi Völler? A Kickers Offenbach és a müncheni „oroszlánok" egykori csatára még csak a 23. születésnapja felé közeledett; 176 centi magas, 71 kilós, laza izomzatú és erőszakos volt, rendkívüli futógyorsasággal és egészen kiváló reakcióidővel. Kritikus helyzetekben rendre egy tizedmásodperccel előbb cselekedett, mint a védői. S hogy még milyen volt akkor tájt, azt árulja el ő maga.

„Elsősorban fáradt vagyok – mondta az ifjú támadó. – Novemberben szereltem le, a Bundeswehr pedig nem szanatórium. Megesett, hogy a riadó hajnali négykor vert fel. Aznap délután fontos bajnokin játszottam... Máskülönben pedig sokat lelkizem, a meccsek után éjjel kettőig nem jön álom a szememre. Legurítok egy-két üveg söröcskét, borogatom a sebesüléseimet és töprengek..."

Pedig nem volt sok töprengenivalója. Nem csupán a bajnokságban ontotta a gólokat – a Vorwärts Frankfurt elleni UEFA-kupa-találkozón oktatófilmbe illő bombagólt szerzett. Az Eb-ezüstérmes U21-es válogatottban is parádézott: Bulgáriát és Spanyolországot egyformán 1–0-ra verte meg az NSZK, mindkétszer az ő találatával. Harkivban két gólt rúgott a szovjeteknek, Sheffieldben meg bevette az angolok hálóját.

Amikor a döntő második felvonásán sérülése a lelátóra kényszerítette, Berti Vogts szövetségi edző szinte a könnyeit törülgette: „Völlerrel behoztuk volna az angolok előnyét..." A legszebb dicséretet azonban Karlheinz Förstertől, az év játékosának megválasztott (Eb-aranyérmes, kétszeres vb-ezüstérmes) betonvédőtől kapta: „Veszedelmes csatár. Ha egy lépés előnybe kerül, motorbiciklivel sem lehet utolérni..."

Rudi Völlert ötször nevezték azon az őszön a forduló válogatottjába. A Kicker értékelése szerint a belsőcsatárok között a kétszeres aranylabdás Karl-Heinz Rummenigge mögött ő volt a második. Ezenkívül a nyugat-berlini teremtornán gólkirály lett, az Észak-Írország elleni novemberi Eb-selejtezőn pedig az A-válogatottban is debütált (ezt később további 89 szereplés és 47 gól követte).

A földkerekség akkori legerősebb bajnokságában, a Serie A-ban szereplő Torino máris 2 millió márkát kínált érte, amire Willi Lemke, a brémaiak menedzsere velősen válaszolt: „Rudi nem eladó!" Maga a csatár is legyintett: „Ha a pénz őrültje lennék, nem pókereznék Uwe Reindersszel. Ahányszor leülünk, mindig veszítek száz márkát. Azért előbb-utóbb rábeszélem, hogy játsszunk inkább babra..."

„CSAK EGY RUDI VÖLLER VAN...”

Völlernek azonban később is tellett a kártyás házi tétekre, mivel a német élvonalban, ahol még kevésbé ment babra a játék, tartósan bizonyított. Mindjárt az első werderes szezonjában alaposan túlszárnyalta az ígért 15-ös mennyiséget, és 23 találattal gólkirály lett. A későbbiekben további két alkalommal is kétszer közel járt a trónhoz, ám két évvel később egy, újabb kettő múltán pedig két góllal maradt le az elsőségről (az egyébként végig jellemezte, hogy minden második idényben sokkal gyakrabban sült el a lába).

Érdekesség, hogy pont az ő ott töltött időszaka alatt lett meghatározó együttes a Bremen, amely „Ottó királlyal", azaz Rehhagellel a kispadon nagyszerű éveket ért meg – de az igazi beteljesülés csak azután következett be, hogy a társaival három ízben is ezüstéremig jutó Rudi még feljebb lépett a karrierjében, magyarán továbbállt

Amíg ő a Weser partján játszott, semmit nem nyert az együttes, 1987-es klubváltását követően viszont rögtön bajnok lett (története során másodszor), sőt hét éven belül még egyszer, miközben két Német Kupával, valamint egy KEK-diadallal is gazdagodott... Ezzel szemben Völlernek a Roma sztárjaként be kellett érnie egy Coppa Italia-trófeával és egy UEFA-kupa-döntővel az alatt az öt év alatt, amíg az olasz bajnokság egyik legnagyobb csillagának számított.

VÖLLER MESTER MARSEILLE-I TÉNYKEDÉSE

De aztán végül őt is kárpótolta az élet azért, hogy klubszinten sosem csúcsfavoritoknál játszott (ami igaz volt utolsó csapatára, a válogatottól való 1994-es visszavonulása után elvállalt két leverkuseni idényére is). Pont egy, a Serie A-nál és a Bundesligánál gyengébb pontvadászatban sikerült megszereznie az addig fájóan hiányzó két címet: a nem különösebben fényes múltú Olympique Marseille-nél is lehúzott két szezont, és mindjárt az első végén, 1993-ban bajnok lett végre (még ha az ismert vesztegetési botrány miatt utóbb ezt el is vették tőlük), illetve a BL-ben – a legelsőben – is győzött az OM-mel!

Ettől függetlenül a német nemzet Rudijára főleg mint brémai és római gólvágóra emlékezhetünk – valamint nem utolsósorban, legalábbis a fiatalabbak, a 2002-ben (edzői papírok nélküli csapatfőnökként...) a Nationalelffel elért világbajnoki ezüstérméről!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik