Görbiczék visszavágtak a drámai vb-döntőért

Vágólapra másolva!
2012.07.25. 08:48
null
Az athéni olimpián a házigazda görögök ellen a látszat ellenére könnyű volt – bezzeg a franciákkal...
Háromnapos a hír, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott a londoni játékokra készülve Dunkerque-ben megverte a világ- és olimpiai bajnok Franciaországot. Az akkoriban szintén ötkarikás erőpróba előtt álló csapatunk nyolc éve is játszott ebben a felállásban egy meccset (csak éppen Strasbourgban), és nyolc (!) ma is kerettag játékossal felállva nyolc góllal kikapott. Mindezért a szintén arrafelé gyakorló nők vettek revánsot – akik egyúttal saját, aránylag friss fájdalmukért is „törlesztettek" a házigazdáknak, hiszen fél esztendővel azelőtt minden idők egyik legkellemetlenebb vereségét szenvedtük el (jókora előnyről...) a vb-döntőben.

A magyar kézilabda-, sőt általában a sportbarátoknak olyan jó dolguk volt 2004-ben, hogy – az idei, londoni játékokkal szemben – mindkét válogatottunkért szoríthattunk Athénban. A férfiak ezúttal is utaznak, akkoriban viszont a nőket övezte nagyobb bizakodás, s az alábbiakban mi is az ő akkori szereplésükre tekintünk vissza.

A két együttes a nyár közepi napokban egyaránt Franciaországban szerepelt előolimpián, és úgy adódott, a lányok a négycsapatos torna programja jóvoltából megkapták az esélyt, hogy egymás után visszavághassanak a sydneyi fináléban, illetve a zágrábi vb-döntőben – egyaránt hatalmas előnyről – elszenvedett fájó vereségért a dánoknak, majd a franciáknak.

A harmadik résztvevő, Brazília is ötkarikás induló volt, ráadásul csoportellenfél, amelyben több kitűnőség szerepelt, aki európai élklubokban játszott. A mieink a dél-amerikaiakkal nemcsak bemelegíthettek a forrónak ígérkező további két csatára, hanem tapasztalatot is szerezhettek a feltűnően gyorsan fejlődő rivális ellen.

„Sokat és fegyelmezetten edzünk, s az előolimpia összecsapásait is arra használjuk, hogy Athénra készüljünk, mert ennél szentebb cél most nincs az életünkben" – hangoztatta Mocsai Lajos, akinek tanítványai akkor már néhány napja közös táborozás keretében tréningeztek a világbajnok franciákkal, és semmilyen pihenőt nem kaptak a gyakorlómérkőzések alkalmából sem, előtte ugyanolyan feszes és szigorú edzésen fárasztották magukat, mint egyébkor.

A pánamerikai női ötkarikás selejtező fináléjában Argentínát legyőző (40–15) brazilok ellen az volt a cél, hogy az együttes éles helyzetben próbálja ki a fokozatosan összeálló csapattaktika bizonyos részleteit, noha mindent persze nem játszott ki a válogatott, a leendő riválisok árgus szemeire tekintettel. Az úgynevezett 6–0-s védekezés gyakorlása jelentette a legfőbb feladatot, valamint ebből a gyors indítások eredményes befejezése, míg a felállt védőfallal szemben több támadási variációt gyakoroltatott a mester.

A bordeaux-i helyszínen trópusi hőség uralkodott az alumínium tetejű csarnokban, amelyben a hőmérséklet csaknem 50 fokra kúszott fel. Ezt még a brazilok is sokallották, s nem csoda, hogy a magyarok olykor légszomjra hivatkozva kértek váltóembert.

Ennek ellenére lendületesen, látványos játékkal kezdtek, és a folytatásban is a kezükben maradt az irányítás, de a szövetségi kapitány egyre gyakrabban cserélt, s nemcsak taktikai okokból, hanem az elviselhetetlen forróság miatt is. A hajrában pontatlanságok csúsztak a mieink játékába, és a dél-amerikaiak felzárkóztak, de azért 31–29-re behúztuk a meccset.

Közben a vb-győztes franciák szintén két góllal kikaptak a más szisztéma szerint dolgozó, olimpiai címvédő skandinávoktól, akik láthatóan már előrébb tartottak. A dán–magyar előjelei mindenesetre nem voltak túl rózsásak a mi szempontunkból, és Mocsai Lajos azt is elmondta, hogy ráadásul – igaz, tervezett módon – erőnlétileg hullámvölgybe érkezett a keret.

A csapat a (kettő közül hamarabb sorra kerülő) presztízscsatában a nyitott védekezést gyakorolta, valamint a kapus és a védők összmunkájára figyelt, emellett a vetélytárs szélsőinek befutásait próbálta megakadályozni.

Küzdelmes, magas hőfokú csatát vívott a két fél Boulazacban. A dánok főleg gyors indításokból szerezhették a góljaikat, mert a mieink támadásban többször eladták a labdát, illetve pontatlanul lőttek. Radulovics Bojana és Farkas Ágnes kísérleteit rendre hárította a kapusuk, vagy blokkolta a védőfaluk. A találkozón majdnem végig vezetett Magyarország, ám a lerohanásai ezúttal nem sikerültek, és több ziccer is kimaradt, így a vége 27–28 lett.

Görbicz Anita és Bohus Beáta azért dicséretet érdemelt, mert jól összefogták a csapatot, védekezésben is vezéregyéniségek voltak, ráadásul látványos gólokat lőttek.

Következtek végül a vendéglátók, egy harmadik B-betűs délnyugat-franciaországi városban, a tengerparti Bayonne-ban. A megelőző legutóbbi közös találkozón, ki ne emlékezne rá, 2003 decemberében, a zágrábi vb-döntő hosszabbításában 32–29-re ők nyertek. Ezúttal nem voltak ugyanolyan nagy formában, hiszen ezen a tornán a második körben sem remekeltek, csak szoros csatában nyertek az amerikai földrész legjobbjaival szemben, akik a szünetben még vezettek.

A 2004. július 25-i zárónapon tehát a dánok mögötti második hely volt a tét, míg az északiakat nagy meglepetésre felülmúló brazilok már nem mozdulhattak el az utolsó helyről az egymás elleni eredmények miatt.

A mieink úgy tervezték, hogy a rutinos Bohus és Farkas, illetve Radulovics, a világ legjobbjának választott klasszis jobbátlövő csak végszükségben lép pályára (végül erre nem is került sor). Így aztán a csapat gyakorlatilag ugyanazokból tevődött össze, mint a horvát fővárosban elbukott találkozón, csak éppen ezúttal kevesebb ember jutott szóhoz (például a hőemelkedéssel bajlódó Kirsner Erika sem).

A pályára lépők arra készültek, hogy az erőnléti munkát a napokban már taktikai gyakorlásra váltó – vagyis a mieinkhez hasonló cipőben járó – franciák saját közönségük előtt pokolian fognak igyekezni, hiszen eredményeik között ott csúfoskodott a Dániától az első fordulóban elszenvedett vereség, valamint a Brazília elleni szűk győzelmükre sem lehettek túl büszkék.

„A felkészülési viadal záró fordulójában kíváncsi voltam, milyen teljesítményre képesek a világbajnok ellen a fiatalabb, illetve eddig kevesebb lehetőséget kapó játékosaink, akiktől azt vártam, hogy három héttel Athén előtt téthelyzetben is megállják a helyüket" – mondta az összeállítással kapcsolatban a mieink szakvezetője, s aztán mit látott?

Azt, hogy a találkozó hőse Sirina Irina volt, aki a lövések majdnem hatvan százalékát hárította. Szinte őrületbe kergette a hiába próbálkozó vb-címvédőket (az egykori vasasos Jacques-Szabó Melinda nem is tudott betalálni a kapunkba). A magyar együttesben Görbicz annak ellenére is vezéregyéniségnek bizonyult, hogy többnyire a balszélső posztján játszott.

Kitűnő teljesítménnyel rukkolt ki Mehlmann Ibolya és Tóth Tímea is, akik bizonyították, hogy megérdemelten kerültek be az olimpiai keretbe, a meccs legfontosabb hozadékát azonban az jelentette, hogy a szép eredmény (24–23 ide) kellő önbizalommal tölthette el a játékosokat (mert sajnos a visszavágás nem lehetett teljes értékű a két verseny rangja közti nagyfokú különbség miatt).

És az optimizmus még csak fokozódott másfél héttel később a régi, leégett BS helyére épült új létesítmény, a Papp László Budapest Sportaréna „második felavatásán" – hiszen a legendás ökölvívó emlékét (ebben a formában is) megörökítő névadás óta addig még nem rendeztek a csarnokban más viadalt, most pedig a magyarok és a franciák még egyszer összecsaptak egymással a Görögországba indulás előtt.

A két együttes előző nap Veszprémben, a sportág férfiszakágának világhírű hazai fellegvárában már megmérkőzött (31–31), fordulatos ütközetben bemutatva a női kézilabda több szépségét, de főleg harcosságát. Valamint azt, hogyan kell hátrányból felállni – most, amikor nem volt tétje, a mieinknek sikerült: mínusz négyről egyenlítettünk, elsősorban Görbicz találataival.

A fővárosban aztán Bayonne után itthon is megvertük a franciákat; Radulovics újra, immár sokadszor is káprázatos játékkal örvendeztette meg a szurkolókat és társait, de a 33–32-es győzelem dramaturgiájának is megadtuk a módját: fél perccel a vége előtt támadhatott Magyarország, és már csak két másodperc volt a végéig, amikor Kirsner belőtte az utolsó gólt.

Mindezek után Athénban a csoportunkban megnyertük az első három mérkőzést – közülük a másodikat kiütéssel a brazilok ellen, azaz mi tudtuk őket jobban feltérképezni az előolimpián –, a végén viszont megint egy hajszálon múlt, ám most a mi kárunkra: 22–23 a későbbi bronzérmes Ukrajna ellen.

Ezzel „sikerült" a nyolc között a másik ötösben negyedikként végző spanyolok helyett a harmadik franciákat megkapnunk, akik ugyan a dánokkal és dél-koreaiakkal nem voltak versenyben, de azért mégis a gyomorideget hozták ránk az újabb felbukkanásukkal. És sajnos a végzetet is: mert amikor valóban szükség volt rá, megint ők nyertek, ezúttal 25–23-ra...

Végül csak egyetlen hellyel előzték meg az ötödik pozícióban (brazil- és spanyolverés révén) kikötő Magyarországot, de pszichésen nagyon nem volt mindegy, hogy melyikük szerepelt az alsó-, és melyikük a felső ágon. Az a baj, hogy négy évvel később pont fordítva végeztünk velük, de az sem ért érmet, idén pedig – ellentétben a franciákkal – mi már ki sem jutottunk... Úgyhogy nincs más hátra: hajrá, (ismét) Mocsai-csapat, hajrá (ezúttal) fiúk!

AZ ATHÉNI MAGYAR–FRANCIA CSATA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik