Az első vb-érmes magyar futballista nagy útja

Vágólapra másolva!
2012.05.30. 08:37
null
A korelnök a fiatalsággal: dr. Kalocsay Géza (és Vass Ádám) pár éve a Megyeri úton (Fotó: Meggyesi Bálint)<br />
Néhány évvel ezelőttig, az idén 94 esztendős Gyetvai László korelnökségét megelőzően Dr. Kalocsay Géza volt a magyar válogatott labdarúgók doyenje. Az egykori balszélső Csehszlovákiában és hazánkban is nyert bajnoki címet, mi több, játszott mindkét ország nemzeti csapatában, később pedig mesteredzőként nagy sikerrel dolgozott sokfelé külföldön. Leginkább azonban arról nevezetes, hogy ő az első magyar futballista, aki világbajnokságon érmes lett – igaz, sajnos nem meggypiros mezben.

Kalocsay (vagy Kalocsai) Géza 1913. május 30-án született Beregszászon, Bereg vármegyében. Öccsével, Abával együtt a helyi gimnázium csapatában kezdte a pályafutását, majd 1932-ig a BFTC játékosa volt. Mivel Kárpátalját gyerekkorában Csehszlovákiához csatolták, az új ország távoli túlsó végében nyílt előtte továbblépési lehetőség: 19 évesen, 1932-ben a cseh nagycsapathoz, a Sparta Prahához igazolt.

Nagyon sikeres öt évet töltött a kontinens legjobbjai között számon tartott gárdában, amellyel bajnok (1936), háromszor ezüstérmes és Közép-Európa-kupa-győztes lett. Ráadásul a tanulást is fontosnak tartotta: prágai profiskodása alatt a Károly egyetemen jogot hallgatott, majd végül doktorált (arról már nem is szólva, hogy jó pár nyelvet beszélt magas szinten).

Közben háromszor játszott a csehszlovák válogatottban is (utoljára pont ellenünk 1935-ben, de kikaptak...), sőt tartalékként részt vett az olaszországi világbajnokságon. Nem lépett ugyan pályára – balszerencséjére posztján a kor egyik legkiválóbb balszélsője, Antonín Puc volt a vetélytársa –, de ő is ezüstérmet kapott, amelyet haláláig büszkén őrzött.

1937-től a francia Olympique Lille-ben folytatta légiósként, kupadöntőbe jutott, ráadásul bekerült a ligaválogatottba is. 1939-ben jött Magyarországra, a Kispestbe, majd egy szezon után a Ferencvároshoz szerződött, és a zöld-fehérekkel nálunk is bajnok lett.

Még a kispestiek játékosaként került be a magyar válogatottba – akkoriban még nem volt e téren semmiféle adminisztratív akadálya a felnőttkori országváltásnak –, és 1940. március 31-én, az Üllői úton debütált. Rögtön az első alkalommal gólpasszt adott dr. Sárosi Györgynek, és 3:0-s győzelemhez segítette a Svájcot felülmúló együttest. Másodszor Németország ellen, a 2:2-es döntetlennel végződő berlini meccsen lépett pályára egy héttel később.

A Kacsa becenevű, kis termetű játékos a pályafutását 30 évesen egy harmadik fővárosi nagycsapat, az Újpest tagjaként zárta le, majd a jogi pályától Sebes Gusztáv „csábította el″ edzőnek. Hosszú munkássága alatt a Nyíregyházi Madisz, a Pápai Perutz, a Debreceni Lokomotiv (azaz a DVSC), a Szegedi Honvéd, a Vasas Izzó és a Pécsi Dózsa kispadján ült idehaza, majd 1957 után a határokon túl is szerencsét próbált – mindig hivatalosan, az állami szervek igen nehezen megszerezhető engedélyével.

Elsőként a jugoszláv Partizan Beogradhoz ment, majd a belga Standard Liege, az algériai Husszein Dej, a lengyel Górnik Zabrze, s végül sokéves pakisztáni ténykedés után az egyiptomi Al-Ahli (azaz a National) szakvezetője is volt. Magyarán valódi világjáró...

Közben azért haza-hazatért, és az Újpesti Dózsánál, a Ferencvárosnál, a Videotonnál, valamint az MTK-nál is trénerkedett 1981-es visszavonulásáig – összesen 230 magyar élvonalbeli bajnokin ült a kispadon.

Edzőként bajnoki címet nyert Belgiumban, Lengyelországban és Egyiptomban is (utóbbi helyen kétszer), illetve mindjárt az első kinti „állomáshelyén" kupagyőzelemig vezette a Partizant, később pedig a Górnik Zabrzét (két alkalommal) és az al-Ahlit úgyszintén.

Ő „készítette elő″ 1966 és 1969 között a Górnik „aranycsapatának″ azt a sikerét, hogy a gárda egy évvel a távozása után KEK-finálét játszhatott. Vele pedig korábban BEK-negyeddöntőt a Djurgarden és a Dinamo Kijev kiejtése révén, amikor a nyolc között a visszavágón a végső győztes MU-t is megverték!

Ugyanakkor saját maga is eljutott rangos nemzetközi elődöntőkig: először az Újpesttel a KEK-ben, majd jóval később a kairóiakkal az afrikai bajnokcsapatok sorozatában – utóbbiban mérkőzés nélkül estek ki: visszaléptek Anvar Szadat elnök meggyilkolása miatt.

A Nemzeti Sport korábbi munkatársa, Szöllősi György által szűk négy évvel ezelőtt a mindenamifoci blogra írt nekrológ több érdekességre is felhívta a figyelmet Kalocsay Gáza életével kapcsolatban. Így például arra, hogy ő még láthatta játszani Schlosser Imrét, Zsák Károlyt és Schaffer Alfrédot, együtt futballozhatott Toldi Gézával, Lázár Gyulával, Sárosi doktorral, a válogatottnál pedig dolgozott Puskás Ferenccel, Bozsik Józseffel, Kocsis Sándorral – azaz három teljesen különböző, de egyaránt remek generációról voltak élményei.

Már 45 éves tapasztalt edzőnek számított, amikor az akkor nemrég alakult UEFA, amely egy genfi bérelt lakásban működött három főállású alkalmazottal, s összesen lehetett tíz tagállama, útjára indította a négyévente megrendezendő Európai Nemzetek Kupáját, és éppen a halála napján jelentették be, hogy a 15. tornától kezdve 24-re emelik az Eb résztvevőinek számát...

Még sehol sem tartott ez a manapság már oly jelentős viadal, amikor ő volt az – s ez meglepően kevéssé ismert tény –, aki a magyar szakmai stáb tagjaként az 1954-es világbajnokságon azt a feladatot kapta, hogy térképezze fel a mieink lehetséges ellenfelei közül a német válogatottat, s aki már a vb-döntő előtt azt mondta, hogy ez bizony kemény dió lesz...

Roppant sokáig itt maradt velünk – teljes szellemi épségben még kilencven fölött is –, és mint a Szepesi Györgynek adott időskori interjújában mosolyogva mesélte, pályafutása során Mussolinitől Szadatig vagy öt olyan államfővel fogott kezet, akit később meggyilkoltak vagy kivégeztek...

Kalocsay Géza azonban, miközben az 1938-as vb-második magyar válogatottból Zsengellér Gyula 1999-beli ciprusi halála óta már senki sem élt, még 2007-ben is elment az Albert Flórián Aranylabdájának 40. évfordulójára rendezett ünnepségre a Gellértbe, noha ő Ábeléknél négy évvel korábban, még 1934-ben volt tagja egy világbajnoki ezüstérmes keretnek...

Más, futballmúltunkhoz és a válogatotthoz kapcsolódó összejövetelekre is eljárt, 2008 tavaszának végén, a születésnapján pedig jó barátjának megígérte, hogy ha kicsit hűvösebb lesz az idő, akkor a még szülővárosában (!) megismert feleségével együtt hamarosan hazalátogat (az immár az önálló Ukrajnához tartozó) Beregszászra, amely 1998-ban díszpolgárrá választotta. Vagyis tíz esztendővel a halála előtt, hiszen nemsokára, életének 96. évében rövid szenvedés után 2008. szeptember 26-án elhunyt.

Kalocsay Géza nem tartozott a legnagyobb klasszisok közé, ám gyakorlatilag végigkísérte a XX. század labdarúgását, mégpedig érdemi helyeken és jegyzett eredményekkel – játékosként, illetve a magyar edzők egyik kiemelkedő alakjaként egyaránt. Jó hírünket vitte a világba, de már csak azért is emlékeznünk illik rá, mert visszavonhatatlanul övé egy nemes statisztikai rekord: jó néhány vb-ezüstérmesünk volt – s köztük ő a legelső.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik