Antonio Conte eltolta a Juventus aranyát

A Serie A 1999–2000-es idényében egy fordulóval a befejezés előtt a Juventus még mindig két ponttal vezetett a Lazio előtt. Az utolsó előtti körben a fővárosi gárda Bolognában nyert 3–2-re, ám alaposan megszenvedett a sikerért. A három ponthoz kellett a harmadik gólt elérő chilei Marcelo Salas megmozdulása is, aki azt megelőzően még február végén volt legutóbb eredményes.

Az éllovas Juve közben a Parmát fogadta, és győzte le Alessandro del Piero révén. A fejesből született találat (egyik...) különlegességét az adta, hogy a csatár 567 nap (!) után szerzett újra akciógólt bajnoki meccsen. A győzelemnek azonban volt egy „apró" szépséghibája – melynek nyomán egész Olaszországban forrtak az indulatok.

A viták középpontjában Massimo De Santis játékvezetőnek a mérkőzés 90. percében hozott ítélete állt. A bíró ugyanis – különösebb ok nélkül – a sípjába fújt, miközben Fabio Cannavaro, a vendégek későbbi aranylabdás hátvédje egy szöglet beívelése közben felugrott fejelni. A labda a torinóiak kapujába pattant, ám a zebramezesek szabadrúgással folytathatták a játékot.

Ha De Santis megadta volna a televíziós ismétlések alapján is szabályosnak tűnő találatot, a meccs 1–1-re végződik, és egy fordulóval a bajnokság befejezése előtt azonos pontszáma lett volna az élen a Juventusnak és a Laziónak. Így viszont az előbbi két ponttal vezetett, és óriási esélye nyílt begyűjteni története 26. scudettóját.

„Most már nagyon nehéz lesz elhódítani a bajnoki címet, mert csak egy meccs van hátra, de mi még hiszünk a megszerzésében. Hallottam, hogy a Parma állítólag szabályosan egyenlített, ám ezt nem szeretném kommentálni" – nyilatkozta még azon frissiben Sven-Göran Eriksson, a római kékek trénere.

Ám hiába volt mértéktartó a skandináv, a találkozó lefújását követően a játékvezető így is kapott hideget-meleget a médiától és a Lazio összes képviselőjétől, miközben a Juventus hívei arra hívták fel a figyelmet, hogy a bíró viszont akkor is hibázott, amikor a meg nem adott gól előtt szögletet ítélt, mert nem Juve-játékosról ment ki a labda.

De Santis a mérkőzés után az ANSA hírügynökségnek nyilatkozva azt állította, hogy már Cannavaro fejese előtt lefújta az akciót, miközben a lassításon egyértelműen látszott, hogy a labda a hálóba tartott, amikor sípolt. Ez utóbbi nyilatkozatáért egyébként az olasz szövetség rögtön figyelmeztetésben részesítette, a játékvezetők ugyanis engedély nélkül nem beszélhetnek az általuk vezetett találkozókról.

De Santis amúgy is igen kellemetlen napokat élt át: édesanyját még aznap, vasárnap este halálosan megfenyegették, kedd reggel pedig fel nem robbant petárdát találtak a szülei kertjében. Sergio Cragnotti, a Lazio elnöke elítélte ezeket a tetteket, ám ő sem bánt kesztyűs kézzel a bírókkal.

„Sajnos a teljes bírói karból hiányzik a profi hozzáállás, és nem tudom, hogy ezen a ponton érdemes-e még a futballban maradnom. A Lazio két éve a legjobb olasz csapat, ám valószínűleg újra elveszítjük a bajnoki címet, és ezúttal egyértelműen egy megbocsáthatatlan bírói hiba miatt. Ezeket a játékvezetőket ki kell vonni a forgalomból, mert veszélyeztetik a bajnokság jó hírét!"

A Juve nevében az edzőként elért 100. győzelmét (nem felhőtlenül...) ünneplő Carlo Ancelotti vezetőedző (is) nyilatkozott, és visszautasította a vádakat: „Egyrészt Cannavaro a fejes előtt rálépett Kovacsevics lábára, másrészt elegem van abból, hogy az egész ország felzúdul, valahányszor a Juventus a bajnoki cím közelébe kerül. Az egész éves teljesítményünk alapján megérdemeljük ezt a scudettót, nem akarom, hogy bárki bepiszkolja a munkánkat."

Raffaele Guariniello torinói államügyész mindazonáltal nyomozást rendelt el De Santis ellen, akinek ügyében az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) is vizsgálatot indított, és szerda este öt órán keresztül hallgatta meg a játékvezetőt. Végül a találkozóhoz fűzött „elfogadhatatlan magyarázatok" miatt ezúttal már határozatlan időre el is tiltották a bírót.

A Lazio szurkolói azonban ennyivel nem elégedtek meg, csütörtökön, azaz 2000. május 11-én délelőtt megpróbálták megtámadni a FIGC székházát. A tojásdobálással indított ülősztrájkot végül a rendőrség és csendőrség közbeavatkozása szakította meg, ám a brutális fellépés (amely során többen megsérültek) újabb indulatokat szült.

„Szombaton nem engedjük elrajtolni a Girót!" – üvöltötték az ultrák, arra utalva, hogy az Örök Városban tervezték megrendezni a kerékpáros körverseny prológját. Cragnotti is tiltakozott a hatóság túlzottan keménynek ítélt bánásmódja miatt, és közölte, hogy a vasárnapi fordulóban nem számít semmi jóra a drukkerek részéről.

A fanatikusok utóbb megígérték, hogy a végeredménytől függetlenül semmiképpen sem okoznak botrányt a Reggina elleni hazai meccsen – ahogy előtte a Giro rajtjánál sem –, a Juventus pedig erős rendőri kísérettel utazott el Perugiába.

Vasárnap délután aztán a lehető legizgalmasabb körülmények között dőlt el a bajnoki cím sorsa. Az első félidőben a Lazio annak rendje és módja szerint 2–0-s vezetést szerzett, igaz, a két tizenegyes közül csak az első tűnt egyértelműen jogosnak, a második előtt Giuseppe Pancaro többek szerint hatalmas műesést mutatott be.

Közben a listavezető Juve 0–0-ra állt Perugiában, ahol szakadt az eső. A második félidő előtt Pierluigi Collina négyszer is ellenőrizte a játékteret, ám mivel a labda nem pattant föl, ekkor még nem engedte folytatni a küzdelmet. Rómában közben szépen sütött a nap, az ottani bíró, Gennaro Borriello azonban – a szabályoknak megfelelően – nem akarta elkezdeni a második felvonást.

Húsz perc elteltével mégis folytatódott a Lazio-meccs, amelyet a kékek végül 3–0-ra nyertek meg. Nagyjából akkor, amikor a Stadio Olimpicóban befejeződött az összecsapás, Perugiában nekifogtak a továbbiaknak, és Antonio Conte – bizony, a Juventust épp idén a csúcsra visszajuttató sikeredző – hibája után Alessandro Calori szinte azonnal vezetést szerzett a házigazdáknak.

A vendégek a meccs hátralévő negyven percében szinte egykapuztak a rendkívül mély talajú pályán, ám hiába játszott Ancelotti mester a végén már öt támadóval – Alex Del Piero, Juan Esnáider, Pippo Inzaghi, Darko Kovacsevics, Zinedine Zidane –, még az a gólocska sem jött össze, amely az egyenlítést és az idény meghosszabbítását jelentette volna (pontazonosság esetén döntőre kényszerülnek az érdekeltek.)

Az olimpiai arénában összezsúfolódó Lazio-drukkerek, akik a kivetítőn figyelték a perugiai eseményeket, nem hittek a szemüknek és fülüknek: csapatuk mégis megnyerte a bajnokságot, (akkor) százéves története során 1974 után másodszor! (A hatalmas örömből csak az 541 A-ligás mérkőzéssel a háta mögött visszavonuló Roberto Mancini vette ki a részét visszafogottan.)

„A futballban minden lehetséges, ezért mi végig hittünk a cím elhódításában, még akkor is, amikor kilenc pont volt a hátrányunk – magyarázta boldogan, de közben higgadtan Sven-Göran Eriksson, aki hosszú itáliai pályafutása első, s egyetlen bajnoki aranyát ünnepelte. – Megérdemeltük ezt a scudettót, amelyért ma délután kilencven percnél is többet szenvedtünk, igazi krimit éltünk át. Gratulálok a csapatnak, az egyesületnek, egyszóval mindenkinek, és természetesen le a kalappal a Perugia előtt."

A Juventus meccse után futótűzként terjedt a hír, hogy a torinóiak óvnak, mert szerintük Collinának a pálya használhatatlansága miatt le kellett volna fújnia a találkozót, ám a klub illetékesei rögtön cáfolták ezt.

„Az idény eleje óta rengeteg mérkőzést vívtunk, nagyon elfáradtunk, ám úgy gondolom, hogy megérdemeltük volna az elsőséget – értékelt szomorúan Ancelotti, aki a 21. fordulót követően vette át alakulatával a vezetést a tabellán. – Gratulálok a Laziónak, amely szintén nagyszerűen harcolt. A bajnokság szabályos volt, ezt akkor is el kell ismernünk, ha nem nyertük meg. Collina nehéz döntést hozott, talán túl sokat várt, de a második félidő így is tejesen szabályos volt."

A sajtó kiemelte, hogy a fővárosiak nem érdemtelenül lettek aranyérmesek, ugyanakkor mindenki elismerte, hogy a tavaszi szezonban szinte végig élen álló Juventus jókora balszerencsével csúszott le a titulusról.

„A Lazio azért győzött, mert Eriksson mester idejében rájött, hogy Diego Simeone nélkülözhetetlen, és kivette az őt a vetésforgóból" – fogalmazta meg a véleményét az egyik legelismertebb szakíró az argentinnal kapcsolatban (aki az Atlético kispadján minap elnyert El-trófea révén idén is nagyot alakított!), és azt is elmondta, hogy szerinte az északiak a csatáraik krónikus gólképtelensége miatt nem értek célba. Rómában azonban mindezzel már nem igazán foglalkoztak, százezres tömeg ünnepelte másnap hajnalig a „kék sasok" diadalát.

Mert ahogy mondani szokták – legalábbis a Lazio hívei azokban a napokban –, „van igazság a Földön", és „minden jó, ha a vége jó". Amire persze az azóta eltelt időszakban a juvésok – legalábbis a magyar nyelvben járatosak – azzal felelhettek (volna), hogy „egyszer volt Budán kutyavásár", és „helyreállt a világ rendje".

Mindkét nézőpontnak van alapja. És ha már „nagy szavak": a tizenkét évvel ezelőtti történet két meccs közti „szeletéről" pedig – a Róma (egyik felének) nyugalmát felkavaró egy hétről, a De Santis bíró testi és lelki egészségét virtuálisan veszélyeztető időszak fenyegetőzésbe torkolló kétségbeeséséről – a laziósok szerencséjére az derült ki: sok hűhó semmiért...