Alba Volán: minden kezdet (igen) nehéz

Vágólapra másolva!
2011.09.21. 18:55
null
A kép csalóka: nem a Volán játszott fölényben, hanem Cortináék
Erste Bank Eishockey-Liga. Röviden EBEL. Érthetőbben: az osztrák jégkorongbajnokság. 2007 őszétől nagy figyelmet kap idehaza is, hisz egyik résztvevője a magyar bajnok Alba Volán – a legjobb itthoni csapat egy pazarul szervezett, sztárokkal tűzdelt sorozatba nyert bebocsátást! Olyan ez, mintha mondjuk a futballban a Debrecen vagy a Videoton a francia élvonalban indulhatna el: nem a legerősebb, de a mi léptékünkkel megközelíthetetlen szinten. Szűk két héttel ezelőtt pedig, sok tapasztalattal gazdagabban, immár ötödször is nekivágott a küzdelmeknek az AV 19.

 

„Az egész annyira hirtelen jött. A Jesenice sikerén felbuzdulva áprilisban felvették a másik szlovén együttest, az Olimpija Ljubljanát is, így kilenccsapatos, azaz páratlan számú lett a mezőny. Egy próbát megér, gondoltuk magunkban, majd csodálatos stábunkkal nekikezdtünk a hatalmas munkának. Őszinte leszek: még most is alig hiszem el, hogy révbe értünk."

Így elmélkedett négy éve az NS érdeklődésére idősebb Ocskay Gábor, az Alba Volán SC szakosztály-igazgatója, aki mindazonáltal egy percig sem titkolta: a szükséges egymillió eurós költségvetést (ez már egy másik dimenzió...) bizony egy-két helyen még menet közben is toldozni-foltozni kellett.

„Minden pénzt megér!" – hangzott az új fehérvári ukáz, azzal a felkiáltással, hogy ez az egyetlen út. A magyar bajnokságot kinőtte a társaság, az Interliga megszűnt (nem mintha abból a végén nem emelkedett volna ki), vagyis egy nívósabb sorozat jelenthette a túlélést. Nem egyedi eset: Európában egy-egy bajnokság kiemelkedő együttesei máshol is meg-megfordulnak a szomszéd ország erősebb ligájában – nem kell messzire mennünk: a székely klubok által „húzott" romániai hoki például magyarokkal együtt vetélkedve próbál izmosodni.

Szóval EBEL. Nézzük, hova is került pontosan az Alba Volán. Rögvest egy észbontó adat: a csatlakozást megelőző évad meccseit 700 ezren látták! (Nálunk a tizedét sem érte el a szám...) Csak mellékesen: az osztrák futballbajnoki mérkőzéseket ugyanabban az időszakban 600 ezren nézték a helyszínen...

Sztárokból sem volt hiány: minden alakulatban megfordult néhány egészen kiemelkedő játékos (kell-e mondani: mindegyikben akadt olyan, aki NHL-múlttal büszkélkedhetett), többnyire kanadai nagymenővel. Bizonyítandó az EBEL elismertségét: a megelőző szezonban az Anaheimmel Stanley-kupát nyerő Richard Jackmannek sem derogált a Salzburgba igazolni (ahol persze a labdarúgással azonos szinten kezelt hokinak is szárnyakat ad a Red Bull kifogyhatatlan pénzeszsákja).

„Minden idők egyik legjobb, legizgalmasabb osztrák bajnokságára készülünk. A két újonc, a szlovén Olimpija és a magyar Alba Volán még színesebbé varázsolja a sorozatot, nem véletlen, hogy minden hokibarát nagyon várja már a startot" – mondta Hans Schmidt, a liga elnökhelyettese.

Nos, eljött a nagy nap, az Alba Volán 2007. szeptember 21-én Innsbruckban bemutatkozott az új küzdőterén. Pat Cortina, a tiroliak edzője élete egyik legnehezebb mérkőzésére számított a fehérváriak ellen. Pedig nem is a magyarok minősültek az összecsapás esélyeseinek...

„Ilyen helyzetben még sohasem voltam pályafutásom során. A Volánnal magyar bajnoki címeket nyertünk, a játékosok többségét barátomnak tekintem, Székesfehérvár a második otthonom. Nem beszélve arról, hogy közben a magyar válogatottnak is szövetségi kapitánya vagyok. Nehéz érzelemmentes profinak maradni ebben a szituációban. De azért szeretnénk győzni, mármint mi, a HC Innsbruck" – nyilatkozta a kanadai-olasz szakember, akinek a középszerűségből kitörni vágyó együttesénél a vezetők mélyen a zsebükbe nyúltak a cél (dobogó) érdekében: a kiváló szakvezető mellett 11 minőségi hokist igazoltak.

És vajon összességében miképpen állja meg a helyét a Volán a bombamezőnyben? – ez a kérdés foglalkoztatta leginkább a jégkorong híveit. Hatványozottan érdekes volt Cortina véleménye. Nézzük, ő mit gondolt erről:

„Egy adott meccsen bármelyik csapatot legyőzhetik Ocskay Gáborék, a nehézséget inkább az okozza majd, hogy három és fél hónap alatt harminchat találkozót kell lejátszaniuk, ráadásul csupa keményet. Ilyesmihez aligha szoktak hozzá, de majd menet közben belejönnek. Hiszem, hogy sok szurkolónak és szakembernek meglepetést okoznak a magyarok, talán ők lesznek a legmotiváltabbak a tíz résztvevő közül. Végre olyan színtéren is megmutathatják a tudásukat, amilyenhez hasonlón eddig nem volt lehetőségük."

No igen, a helyszín. Innsbruck fekvéséről már éppen elég méltató írás jelent meg, maradjunk annyiban, hogy a világon kevés olyan tartományi székhely van, amelynek lakói gyakorlatilag a havasokban élnek. Szeptember végén is hétágra sütött a nap, az emberek kávét vagy sört kortyolgattak a kocsmák teraszain. Az itthoni mókuskerék neurózisából odaérkező ember úgy érezhette, a tiroliak mindenre ráérnek, s ami legalább ennyire fontos, a „ráéréshez" rendelkeznek megfelelő fizetőképes kereslettel is...

Ennek (is) megfelelően a meccsre megtelt a liga legkisebb nézőtere: 3200-an vásárolták meg a darabonként tíz eurós belépőjegyeket. A külsőségek már-már az NHL-t idézték: a hazaiak, a „cápák" egy gigantikus tengeri ragadozó pofájából siklottak ki a jégre, majd elkezdődött a Volán első fellépése az osztrák ligában. Egy darabig álltuk a sarat, aztán 6 perc 57 másodperc elteltével eldőlt a mérkőzés: Michál Dostal durván buktatta Tomaz Razingart, a hazaiak szlovén centerét, amiért öt percet plusz végleges fegyelmit kapott a szlovák bekk.

Mivel Horváth András ekkor már a „fogdában" ült, egy darabig kettős emberhátrányban játszott a Volán, amit Pierre Dagenais rögtön ki is használt, míg 21 másodperccel később Harald Ofner – immár szimpla fórból – növelte az előnyt. Igaz ugyan, hogy Martin Galik testtel besodort egy korongot (még mindig létszámhátrányban), de utána Dagenais – korábban New Jersey Devils, Florida Panthers, Montreal Canadiens –, a mezőny legjobbja kitakarította a jobb pipát, s így 3–1-gyel mentek pihenni a csapatok.

A második harmadban ott folytatták a csak három sort foglalkoztató „cápák", ahol az első végén abbahagyták: előbb Dagenais teljesítette a mesterhármast – ezúttal a bal pipát pécézte ki –, majd az előző szezonban 27 meccsen 57 pontot termelő, egykor 142 NHL-meccset játszó Ofner emberhátrányban ugrott ki, és duplázott. Herbert Hohenbergeré volt a hatodik, egy sakk-mattra kijátszott előny végén.

A harmadik etap elején a szlovén válogatott mágusa, Razingar szintén feliratkozott, mint ahogy Palkovics Krisztián is – ám a Volán szélsője nem tudott igazán örülni a góljának. A végén bejött a „standing ovation", a diadalittas hazai drukkerek felállva tapsolták meg kedvenceiket.

Az Alba Volán tehát 7–2-es vereséget szenvedett a kanadai, amerikai, finn és szlovén légiósokkal teletűzdelt ellenfele otthonában, azaz láthatóan még barátkoznia kellett a magyarnál nagyságrenddel színvonalasabb „szomszéd" liga nívójával.

„Nem kezdtünk rosszul, de Dostal végeleges kiállítása megpecsételte a sorsunkat. Rosszul védekeztünk emberhátrányban" – mondta Jan Jasko szakvezető, míg innsbrucki kollégája, Pat Cortina ekképp értékelt: „Nem erre számítottam, azt hittem, a Volán nagyon megnehezíti a dolgunkat. Nem így történt, az a gyanúm, hogy a légkör megfogta a fehérváriakat."

A helyi lap, a Tiroler Tageszeitung nem éppen hízelgő képzavarral – „Ágyútöltelék a Cápáknak" – vezette be a fölényes hazai győzelemmel végződő mérkőzésről írt tudósítását. Tény, hogy a magyar bajnok valóban a kelleténél lámpalázasabban játszott bemutatkozása alkalmával.

„Megmondtam a fiúknak, Pierre Dagenais NHL-kaliberű hokis, jó lesz figyelni rá. Húsz éve ismerem, ő is Québec tartományból való, és még ma is a Montreal Canadiensben játszana, csak éppen viselkedésbeli problémák miatt távoznia kellett. Sajnos bármennyire is figyeltünk rá, azért csak bevágott három gólt..." – kesergett David Gosselin, az Alba Volán nemzetközi szinten legnevesebb alkalmazottja.

A kanadai csatár ugyan nem részletezte, vajon a „viselkedési problémák" jelzős szerkezet mit takar (rendszerint a túlzott alkohol-, illetve kábítószer-fogyasztást körülíró eufémizmus a tengerentúli zsargonban), ám hogy Dagenais – és mellette a szlovén Razingar, a finn Marko Mäkinen, a közel 200 NHL-fellépést maga mögött tudó amerikai Craig Darby, a kanadai Seamus Kotyk és Jean-Philippe Paré (a megelőző idény egyik felfedezettje), valamint Mario Larocque (egy újabb ex-NHL-es) – briliáns hokis, az vitathatatlan.

A 194 centis, 97 kilós óriás – mármint Dagenais – szerényen ötven gólt ígért az EBEL 36 fordulós alapszakaszára, s ebből hármat rögtön teljesített, de a három akár hat is lehetett volna, ha jobban használja ki a helyzeteket a montreali mesterlövész. A derék helyiek azonban egy osztrák fiatalember, a frissen igazolt Ofner két góljának és gólpasszának talán még jobban örültek, hiszen mégiscsak honfitársával tud leginkább azonosulni a szurkoló.

A vendégeknél túl sok örömre nem volt ok. Jan Jasko vezetőedző a lefújás után cáfolta azt a felvetést, hogy megszeppenten játszott volna a Volán, ám Gosselin egyetértett e véleménnyel. „Kétségtelenül megfogta a csapatot az osztrák liga légköre, főleg védekezésben játszottunk naivan, de semmi kétségem sincs afelől, hogy lesz ez még sokkal jobb is."

Idősb Ocskay Gábor csapatfőnökről sem lehetett megmintázni a felhőtlen boldog ember szobrát. „Nem ilyen kezdetre számítottam. Sajnos megilletődöttnek tűnt z együttes, és különösképpen az emberhátrányos védekezésünk volt csapnivaló. Öt gólt kaptunk létszámhiányos helyzetben, és általában is az a baj, hogy összesen tizenkilenc percet, tehát majdnem egy teljes harmadot voltunk kénytelenek egy- vagy kétemberes mínuszban hokizni. És nem azért, mert pikkeltek volna ránk az osztrák játékvezetők..."

Bizony, a sok kiállításnak roppant prózai oka volt. „Rendre lemaradtunk az összecsapásokról, s ilyenkor már csak a gáncsolás vagy bottal akasztás marad a repertoárban a szabályos, test test elleni ütközés helyett. S jön az elkerülhetetlen kiállítás. Az más kérdés, hogy a sorsunkat megpecsételő végleges fegyelmit éppen az egyik legrutinosabb hokisunk, a szlovák ligában pallérozódó Michal Dostal szedte össze..." – folytatta a fehérvári hokipápa, aki azért hozzátette:

„Vagyok annyira rutinos, hogy egy harminchat meccses sorozat első összecsapása után ne kongassam meg a vészharangot. Idő kell ahhoz, hogy alkalmazkodjunk, de nem kell félni, sikerülni fog..."

Szép lassan ez meg is történt. Az első idényében a Volán a 36 találkozón aratott öt győzelmével még messze leszakadva utolsóként végzett, de legközelebb már kilencedik lett (a ljubljanaiak előtt), harmadjára pedig a tíz résztvevő közül hatodik az alapszakaszban, és a rájátszás negyeddöntőjében is elhalászott egy mérkőzést a Vienna Capitals elől!

Legutóbb ugyan megint csupán kilencedikként zárt (a Jesenicét megelőzve), ám attól már messze vagyunk, hogy a Fehérvár a négy évvel ezelőtti megilletődöttségével lépjen jégre bárki ellen...

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik