Nemzetisport.hu 2012.05.02 08:10 Frissítve: 2014.06.23 03:14

Ahol Dzeko játszik, ott új bajnok születik?

Napjaink egyik elit szinten is igen sikeres csatára Edin Dzeko, aki körül kiskorában éles lőszerrel lőttek és valódi bombák robbantak, ő azonban labdával tüzel és ágyúzza a kapukat – felettébb jó hatásfokkal. Ennél már csak az az érdekesebb, hogy mintegy talizmánként a jelek szerint a klubjait is „képessé teszi" az előttük tornyosuló történelmi falak áttörésére (ráadásul úgy tűnik, rendre az adott helyen töltött második idényében).

Edin Dzeko kifogyhatatlan volt a gólokból, akkoriban rengeteg dicséretet hallhatott

 

Jürgen Klinsmann menesztése után az idény utolsó öt meccsére Jupp Heynckes vette át a botladozó Bayern München kispadját három évvel ezelőtt. A hetvenes évek világ- és Európa-bajnok mönchengladbachi sztárcsatára irányította már korábban is a bajorokat – 1987 és 1991 között két bajnoki címet nyert velük, míg az idén nem fog újabbat (merthogy megint ő ül a padon), viszont akár ismét BL-trófeával vigasztalódhat, mint 1998-ban Real Madrid élén... –, történetünk idején pedig két év és három hónapos szünet után tért vissza a Bundesligába.

EGY MUZULMÁN TÚLÉLŐ UGRÁSAI
– Megállíthatja még valaki a Wolfsburgot?
– Fogalmam sincs. Újra elkaptuk a ritmust, ez tény, de a folytatásban nem hibázhatunk – válaszolta a Hoffenheim ellen három esztendeje 13 perc alatt triplázó Dzeko a bild.de kérdéseire.
– Megint nem mondta ki, miért nem hibázhatnak. Tilos a bajnoki címről beszélniük?
– Az még nagyon messze van. Sokkal helyesebb, ha meccsről meccsre gondolkozunk.
– Mikor ért el legutóbb mesterhármast?
– Szerintem még az ifiben. Nem most volt. Nem bánnám, ha a következőre nem kellene ilyen sokat várnom.
– A góljaival felhívta magára a figyelmet, legutóbb az Arsenal figyelte. Gondolt a váltásra?
– Még túl fiatal vagyok, nem akarok egyből világcsúcsmagasságra ugrani. Boszniában kezdtem, utána jött a cseh másodosztály, és csak két éve játszom a német élvonalban. Jó helyen vagyok a Wolfsburgban.
– Boszniában született, átélte a háború borzalmait. Mennyire volt szörnyű?
– Nagyon. Igen kevés ennivalónk volt, a napi három étkezés szinte ünnepnek számított. Mindennap rettegtem, bujkálnunk kellett, ha lőttek vagy bombák hullottak. Bármikor lelőhettek volna. Sokat sírtam akkoriban, de Istennek hála, ez már a múlt.
– Ékpárja, Grafite nagyon vallásos, a mérkőzések előtt mindig imádkozik. És ön?
– Hiszek Istenben. Muzulmán vagyok, ám nem ortodox. Naponta csak egyszer imádkozom, nem pedig ötször.
– Melyikük a jobb csatár?
– Nem szoktuk összemérni magunkat. Csapatban játszunk, közös a munka, közös az eredmény. Mostanában együtt vagyunk erősek, és ennek így is kell maradnia. 

Imádott klubja ellen aztán („Nem tagadom, ma is a Borussia a szívem csücske, de erre nem lehetek tekintettel, mert Bayern-alkalmazottként az a feladatom, hogy legalább a második helyre vezessem a csapatomat" – jelentette ki a találkozó előtt a hárompontos hátrányra utalva a szakember) 2–1-es győzelemmel kezdte meg a második müncheni regnálását, ám a mutatott játék egyelőre jócskán hagyott kívánnivalót maga után.

„Aranyról egyelőre korai beszélni, mert főleg a második félidőben látszott, hogy még sok a buktató a játékunkban" – ismerte el a 2009. május 2-i élmények hatására a csupán a szezon végéig munkát vállaló Heynckes, de bajnoki címet azért is korai lett volna terveznie, mert az éllovas Wolfsburg láthatóan jobb formában volt a bajoroknál.

Sokkal imponálóbban feledtette az előző heti botlását is (akkor a Cottbustól kapott ki 2–0-ra, míg a München otthont vesztett 1–0-ra a Schalke ellen), mint a címvédő. A „farkasok" (akiket az sem idegesített, hogy Felix Magath vezetőedzőt több lap is összeboronálta a Schalkéval) egy óra szenvedés után 4–0-ra kiütötték az őszi első, 2009-ben viszont még nyeretlen Hoffenheimet.

Azon nem is kellett meglepődni, hogy megint Edin Dzeko (3) és Grafite (1) szállította a gólokat, azon inkább, hogy a bosnyák, brazil duó lassan már a történelmi múltat is felelevenítette. Ketten együtt 42 gólnál jártak (Grafite 23-at, társa 19-et szerzett), és ilyen erős csatárpáros előtte legutóbb az 1984–1985-ös szezonban futballozott a Bundesligában, akkor a Kölnt ugyancsak 42 góllal segítette a Klaus Allofs (26), Pierre Littbarski (16) kettős.

Két héttel később sorsdöntő játéknapon jutottak túl a Bundesligában, a Wolfsburg ugyanis kétpontos fórt kovácsolt magának az utolsó fordulóra. A „farkasok" 5–0-ra kiütötték a Hannovert – Dzeko ezúttal is hármat vállalt... –, miközben a fő üldözők közül a Bayern és a Hertha is csak döntetlenre volt képes.

Mindenesetre a zárónapig nyílt maradt a bajnoki cím sorsa, azonban május 23. délutánján gyakorlatilag negyedóra alatt eldőlt a nagy kérdés: a gálázó „farkasok" Zvjezdan Misimovic és Grafite révén hamar kétgólos előnyre tettek szert, majd a hajrában még Dzeko is betalált, így 5–1-re győzték le a Brement (amelytől nagy meglepetés lett volna, ha az UEFA- és a Német Kupa döntője között megfeszül egy számára abszolút közömbös találkozón...).

A Wolfsburg teljesen megérdemelten végzett a táblázat élén, megszerezve ezzel a klub történetének legelső bajnoki címét. Az utolsó három fordulóban például 13 szerzett, s egyetlen kapott góllal söpörte be mind a kilenc pontot, vagyis szó sincs arról, hogy egy pillanatra is megtorpant volna az aranykapuban.

Igaz, ahol olyan ragyogó futballisták játszanak, mint az imént említett trió, miért is fékeztek volna le? Grafite és Dzeko együttesen végül 54 gólt termelt (csapatuk összesen 80-jából!), s ezzel új rekordot állítottak fel, hiszen a Bundesliga históriájának addigi legeredményesebb párosa, a Gerd Müller, Uli Hoeness duó 1971–1972-ben, majd 1972–1973-ban „csak" 53-szor betalálva járult hozzá a müncheniek bajnoki címeihez.

A „farkasok" ezzel egyébként némiképp rácáfoltak a hagyományos igazságra, miszerint a védelem nyeri meg a bajnokságot, hiszen ők elsősorban fantasztikus támadójátékuknak köszönhették a dicsőségüket. Persze vélhetően egyikük sem lett volna ennyire és ennyiszer elemében, ha nem játszik mögöttük a szintén bosnyák Misimovic, aki 20(!) gólpasszával toronymagasan a bajnokság legjobb kiszolgálója lett.

HANNOVER–WOLFSBURG 0–5, DZEKO-TRIPLÁVAL 
 

 

Sőt a brémaiak ellen ő szerezte csapata számára a nagyon fontos első gólt (végül héttel zárta a szezont), jóllehet az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy ehhez kellett Petri Pasanen hajmeresztő hibája, no meg Sebastian Prödl ügyetlen felszabadítási kísérlete; nem mellékesen az osztrák az öt kapott gólból háromban nyakig benne volt, az egyiket éppenséggel ő maga rúgta...

De ne feledkezzünk meg a Bayern kispadján kétszer-kétszer Bundesligát és Német Kupát nyerő, majd onnan a 2007-es idény negyedik helyezése után menesztett Felix Magathról se, aki kétéves munkássága alatt bajnokcsapatot faragott a Wolfsburgból.

A „faragás" különösen 2009 tavaszán volt szembetűnő – féltávnál még csak a 9. helyen állt a gárda, hat ponttal lemaradva az akkor vezető Hoffenheim, Bayern duó mögött –, nem meglepő módon azért, mert a félelmetes csatárkettős ekkorra csiszolódott össze: a már említett 54-es góltermésből 38 jutott a tavaszra, Dzeko 21-gyel, Grafite meg 17-tel repítette a csúcsra a VfL-t.

A Wolfsburg trónra lépése tehát hatalmas bravúrnak számított, hiszen még az őszi szezon után sem gondolta volna senki, hogy az alsószász alakulattal komolyan számolni kellene. „Amikor két évvel ezelőtt idejöttem, a csapat kész romhalmaz volt. Még én se tartottam lehetségesnek, hogy ilyen rövid időn belül bajnokot faragjak a VfL-ből" – értékelt az edzőként harmadik elsőségét jegyző Felix Magath (aki a Hamburg játékosaként egykor szintén háromszor élhette át ugyanezt, de BEK- és KEK-trófeát, sőt még Eb-aranyat is ünnepelhetett annak idején).

„Talán nem a miénk volt a legjobb együttes az egész idényt tekintve, de mi játszottuk a legjobb futballt, és megérdemelten zártunk az élen" – mondta a sikerkovács, aki aztán nem arathatta le munkája gyümölcsét a BL-ben, hiszen már korábban eldőlt, hogy tényleg a Schalkénál folytatja a pályafutását.

A tréner viszonya még március közepén romlott meg a Wolfsburg mögött álló Volkswagen autógyár elöljáróival. A vezérkar szeretett volna hosszabbítani, ő szeretett volna garanciát kapni arra, hogy 50 millió euróért erősíthet – egyik sem valósult meg. A két fél a nyilatkozatok alapján jó viszonyban vált el, méghozzá Magath szerint a csúcson, mivel a küldetését teljesítette.

„Boldog vagyok, hogy sikerült megnyerni a bajnokságot. Egyértelmű, hogy ilyenkor nagyon nehéz a búcsú. Edzői karrierem egyik állomásán eltöltött idő sem volt annyira szép, mint a wolfsburgi két esztendő" – hangzott a szurkolók által rajongásig szeretett mester elköszönése.
„Azt hiszem, még nem fogtuk fel, hogy mit vittünk véghez. Igaz, ünneplünk, de még nem tudatosult bennünk ez az egész" – érzékeltette közben a játékosok lelkiállapotát Marcel Schäfer, a gárda egyik védője.

A Werder elleni 5–1-es győzelem után hatalmas fieszta kezdődött a Volkswagen-konszern központjaként szolgáló városban: gyakorlatilag mindenki, aki élt és mozgott, azaz 120 ezer (öröm)ittas szurkoló ünnepelte éjszakába nyúlóan a Bundesliga történetének 12. bajnokcsapatát, amely valószínűleg a német bajnokság legnagyobb meglepetését szolgáltatta az Eintracht Braunschweig 1967-es elsősége óta.

Egy új város új együtteséről van szó: a települést mindössze 1938-ban alapították az autógyár mellé, az egyletet pedig 1945-ben, VSK Wolfsburg néven. A zöld-fehér színválasztás oka az volt, hogy a tréner Brend Elberkirschnek zöld mezei voltak, amelyekhez közakadozásból összeszedett fehér anyagból készítették a helyi asszonyok a nadrágokat...

A VfL a Bundesliga megalapításakor (1963) még a Regionalliga Nordban szerepelt, majd a hetvenes években kiesett az amatőr harmadosztályba. 1992-re ismét második ligás lett, sőt 1995-ben kupadöntőt is játszhatott, 1997-ben pedig története során először feljutott az élvonalba. Ez volt az az időszak, amikor a Wolfsburgot Wolfgang Wolf vezette – ennél több „farkast" nehéz lenne egy helyre összeszedni...

A nemzetközi kupaszereplésbe is belekóstoltak 1999-ben, a legfőbb siker legfőbb letéteményese pedig egyértelműen a szenzációs munkát végző – de labdarúgói által szigorúsága okán „rettegve tisztelt" – Magath volt, aki 2007-ben érkezett.

Most azonban távozott (bár a sors úgy hozta, hogy gelsenkircheni menesztése után, tavaly márciusban egyből visszatért előző csapatához, s ma is ott dolgozik...), és ez „teljesen megváltoztatta az én helyzetemet is: szerettem volna a klubnál maradni, ám ma már nem vagyok biztos benne, hogy ezt akarom" – mondta már május közepén Dzeko, aki elárulta, hogy több angol és spanyol klub is érdeklődik iránta, köztük a Chelsea.

A játékosok szavazatai alapján a Bundesliga 2008–2009-es idényének legjobb játékosává megválasztott támadót – aki 26 találattal a második helyen végzett a góllövőlistán társa, a 28 gólos Grafite mögött (utóbbi pedig a kollégák voksolásán lett második éppen mögötte) – júniusban már a Milan vitte volna, de a klubja 30 millió euró alatt nem akarta elengedni, az olaszok viszont csak 20 millió eurót szántak az üzletre.

A szarajevói születésű, Zeljeznicar-nevelésű bosnyák olyannyira komolyan gondolta a csapatváltást, hogy a hó végén nem is jelentkezett a megadott időben az együttesénél, mondván, amíg a jövője nem tisztázódik, inkább nem áll munkába. És hogy a bizonytalanság ne tartson soká, ő maga kezdeményezett személyes beszélgetést az új vezetőedzővel.

Miután pedig négyszemközti tárgyalásokat folytatott Armin Veh-vel, arra jutottak, hogy a német bajnoknál folytatja a pályafutását. „Wolfsburgban maradok – mondta ekkor Dzeko. – Ugyanakkor nem vagyok boldog. Szeretnék a Milanban szerepelni, de a klub úgy döntött, hogy nem enged el."

Ennek ellenére a három évvel ezelőtti sikereket nem tudták megismételni, legalábbis a csapat. Mindössze a 8. helyen zárták a következő idényt, részben talán azért is, mert Grafite hatékonysága jelentősen visszaesett. Dzeko viszont nem lassított: szeptemberben megszerezte az első BL-gólját, épp az Old Traffordon, majd az esztendő végén jelölték az Aranylabda-várományosok 30-as listájára is.

Abban a szezonban neki is csökkent valamelyest a termelékenysége, azonban 22 találattal így is gólkirály lett végre (Teplicében 2007-ben még a második helyre szorult a cseheknél, akárcsak ugye 2009-ben német földön), és a tíz asszisztjáról sem illik elfeledkezni.

Továbbá ekkoriban keresztelte el egy hazájabeli riporter „Bosnyák Gyémántnak" is, annyira jól ment neki Bosznia-Hercegovina válogatottjában – a vb-selejtezők során 9-szer volt eredményes, amivel a görög Theofanisz Gekasz mögött, Wayne Rooneyval holtversenyben a kontinentális lista ezüstérmese lett.

Nem véletlen, hogy amikor az újabb szezon felénél (addigra már a Wolfsburg történetének legtöbbszörös gólszerzőjévé lépett elő az argentin Diego Klimowicz korábbi csúcsának túlszárnyalásával) a dúsgazdag Manchester City megadta érte a VfL által kívánt árat, 2011 januárjában Angliába igazolt, noha „mindig is a Serie A-ról álmodoztam, különösen a Juventusról és a Milanról", mondta még 2009-ben a Corriere dello Sportnak a fiatal támadó.

Soha addig ennyi pénzt, 32 millió eurót nem adtak se boszniai, se (ex)jugoszláv, de még csak Bundesliga-játékosért sem, s a Premier League-ben is csupán öten voltak drágábbak nála, új munkaadójánál pedig egyedül a 42.5 milliós Robinho...

A Citynél ugyan nem kezdte wolfsburgi mennyiségben rugdosni a gólokat, ám azért egyértelmű része volt az együttes FA-kupa-diadalában (legalábbis a döntőig való eljutásban), illetve abban is, hogy az Arsenalt megelőzve a harmadik helyen végeztek a PL-ben, és így felfértek a főtáblára a Bajnokok Ligájában. A mostani kiírásban pedig mindjárt az évadbeli harmadik meccsén a Tottenhamnek egy tökéletes mesterhármast is összehozva négy gólt vágott, ami a klubból még senkinek sem sikerült addig a Premier League-ben.

Van itt még valami, amit citysként senki sem élhetett át korábban: a PL-aranyérem megszerzését. Ez az, ami a Blackburn 1995-ös bravúrdiadalát leszámítva kizárólag három topgárdának (MU, Arsenal, Chelsea) jött össze, immár 17 éve pedig csakis az utóbbi triónak.

A tegnapelőtti United-verés révén azonban a manchesteri kékek nagyon jó helyzetbe kerültek ahhoz, hogy ők törjék meg ezt az egyhangúságot, egyúttal hogy 1968 után 44 esztendővel feljegyezhessék a harmadik angol élvonalbeli elsőségüket.

Lehet, hogy Dzeko a kabala ehhez, hiszen bár a „vörös ördögök" ellen nem lépett pályára, de három éve ő is ott volt, amikor egy másik topligában az ottani „farkasok" egy még ennél is újszerűbb végső győzelemig jutottak – nem kis részben épp neki köszönhetően!