Villarreal: már gyilkossági kísérlettel is vádolják a védőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.22. 21:15
null
Rúben Semedo érkezik a meghallgatásra (Fotó: AFP)
Mint azt korábban jeleztük, emberrablással és rablással vádolták meg a Villarreal játékosát, Rúben Semedót, akit kedden le is tartóztattak. A helyzet azóta még bonyolultabbá vált: a portugál futballistát már emberölési kísérlettel is vádolják.

 

A Valenciához közeli Llíriában hallgatták ki csütörtökön a labdarúgót. A bíró kimondta, Semedót gyilkossági kísérlettel, testi sértéssel, fenyegetéssel, fogva tartással, illegális fegyverbirtoklással és erőszakos rablással gyanúsítják. A futballistát bilincsben vezették el.

Az áldozat elmondása szerint a Villarreal-játékos házában tartották fogva, lövések is eldördültek, éppen abba az irányba, ahol ő tartózkodott – szerencsére nem találták el.

A vizsgálati fogság ideje alatt Semedo óvadék ellenében sem szabadulhat, mindeközben ügynökei a spanyol médiában tagadták a történteket.

A korábbi vádak szerint a 23 éves portugál két társával elrabolt és megkötözött egy embert, majd betört a házába, ahonnan 24 ezer eurót (átszámítva 7.5 millió forintot), egy számítógépet és más értéktárgyakat tulajdonított el. Az áldozat február 12-én horzsolásokkal és törött bokával jelent meg a valenciai rendőrkapitányságon, ahol feljelentést tett az elkövetők ellen. Miután kiderült, hogy a vádak valósak, a spanyol csendőrség (Guardia Civil) őrizetbe vette Semedót.

A Villarreal jelezte, kellő komolysággal kezeli az ügyet és fegyelmi vizsgálatot indít a labdarúgóval szemben.

A spanyol klub 2017 nyarán 14 millió eurót fizetett a Sporting CP-nek Semedóért, aki súlyos izomsérülése miatt eddig csupán öt tétmérkőzésen lépett pályára a Villarrealban, legutóbb december közepén a Barcelona ellen.

 

Legfrissebb hírek

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, s nem túlzás azt mondani, hogy a legjobbkor

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
20 órája

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 10:49

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 23:09

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

La Liga: emberelőnyben fordított a Mallorca az Espanyol ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 16:05

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 10:38
Ezek is érdekelhetik