Vilanova: Őrült mérkőzésen vagyunk túl

Vágólapra másolva!
2012.10.21. 14:31
null
Vilanova elhárította a játékvezető ténykedéséről szóló kérdéseket (Fotó: Action Images)
A spanyol labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának szombati játéknapján a Barcelona kilenc gólt hozó mérkőzésen diadalmaskodott a Deportivo otthonában. Tito Vilanova szerint csapata olyan teljesítményt nyújtott, mint korábban soha, valamint megindokolta, miért cserélte le a három gólpasszt is jegyző Cesc Fabregast. A José Mourinho helyett nyilatkozó Aitor Karanka a kiváló védekezést jelölte meg a Real Madrid győzelmének kulcsaként.

A Deportivo szurkolói aligha hitték volna, hogy csapatuk négy gólt rúg a Barcelonának. Azt még kevésbé, hogy ez sem lesz elég a pontszerzéshez. A katalánok ugyanis a triplázó Lionel Messi vezérletével 5–4-re győztek La Corunában a spanyol labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának szombat késő esti találkozóján.

Tito Vilanova, a Barcelona vezetőedzője szerint csapata szombaton úgy játszott, mint eddig soha.

„Azt gondolom, irányítottuk a meccset, úgy futballoztunk, mint eddig még soha – vélekedett Vilanova. – Az első félidőben kezünkben tartottuk a mérkőzést, nagy tempóban játszottunk, megvolt az esélyünk, hogy négy nullra is elhúzzunk. Ehelyett az ellenfél kapott egy tizenegyest, majd emberelőnybe került. Nem is lehetett volna ennél őrültebb ez a mérkőzés."

„Csodálatos, amit ezért a győzelemért tettünk. Messi rengeteg utazás után tért vissza, ám így is nagyon sokat futott a találkozón" – folytatta Vilanova. Az argentin támadó a szombati mesterhármasának köszönhetően már 71 gólnál jár a 2012-es esztendőben, ezzel négy gólra került Pelé 1959-ben felállított 75 gólos csúcsától. Tekintve, hogy még „csak" október vége van, Messinek jó esélye van egy újabb rekord megdöntésére.

Vilanova nem kívánt bővebben nyilatkozni Paradas Romero játékvezető tevékenykedéséről.

„Az utóbbi négy évben nem gyakran játszottunk tíz emberrel. Idén ez már megtörtént a Real Madrid ellen és most is. Nem akarok a játékvezetővel foglalkozni."

A szakember kitért arra is, miért cserélte le a remekül futballozó, három gólpasszt is jegyző Cesc Fabregast.

„Cesc kiválóan játszott, de mindvégig a támadás lehetőségét kereste, emberhátrányban pedig szükségünk volt arra, hogy a középpályáról valaki segítse Busquetset. Xavit azért küldtem pályára, hogy stabilizálja a játékunkat" – fejtette ki Vilanova.

A Real Madrid hazai pályán Gonzalo Higuaín bombájával, valamint Cristiano Ronaldo tizenegyesével 2–0-ra legyőzte az újonc Celta Vigót. Aitor Karanka, a „királyiak" másodedzője dicséretekkel halmozta el a csapatot.

„Minden úgy alakult, ahogy elterveztük. Nagyon jól védekeztünk, az összes védőnk remek teljesítményt nyújtott. Ramos jobbhátvédként is nagyszerűen játszott, Varane rendre jól teljesít, ha lehetőséget kap, Pepe pedig mint mindig, most is kiváló volt" – nyilatkozta Karanka, aki kitért arra is, hogy Xabi Alonso, Luka Modric és Mesut Özil egyszerre volt a pályán a fővárosiaknál.

„Az olyan játékosok, mint Modric, Xabi Alonso és Özil nélkülözhetetlenek a csapatépítésnél. Ha ők a pályán vannak, sokkal többet van a csapatodnál a labda" – dicsérte a középpályásokat Karanka.

„Essient azért igazoltuk, mert Mourinho ismeri őt, és mert több poszton is bevethető – ezt most is bizonyította. A válogatott mérkőzések után nagyon fontos mérkőzés várt ránk, a csapat pedig olyan teljesítményt nyújtott, amilyenre számítottunk" – zárta mondandóját a 39 esztendős másodedző.

A Valencia fergeteges végjátékot hozó mérkőzésen 3–2-re legyőzte a 68. perctől emberhátrányban küzdő Athletic Bilbaót. A „denevérek" úgy nyerték meg a szombat esti összecsapást, hogy a 87. percben még egygólos hátrányban voltak.

Mauricio Pellegrino, a Valencia vezetőedzője reméli, ez a siker fontos változást hoz együttese számára.

„Remélhetőleg a szezon fordulópontját jelenti számunkra ez a győzelem. Bízom benne, hogy továbbra is olyan lesz a hozzáállásunk, mint ezen a mérkőzésen. Jó volt látni, hogy a csapat hátrányban is nyugodt maradt, és a végsőkig küzdött az eredmény megfordításáért. Azt hiszem, megérdemelt győzelmet arattunk" – mondta Pellegrino.

Az Athletic Bilbaót irányító Marcelo Bielsa szerint a kiállításig minden jól alakult számukra.

„Ander Herrera kiállításáig minden rendben zajlott. Egy nagy riválisunk ellen sokáig vezettünk. Nagy erőfeszítéssel védekeztünk, de végül nem tudtuk megtartani az előnyünket. Mindig kockázatos úgy védekezni, hogy hosszú ideig nincs nálad a labda" – nyilatkozta Bielsa, aki hozzátette, a volt csapata ellen két gólt szerző Aritz Aduriz jó teljesítménye nagyon fontos a baszkok számára.

SPANYOL PRIMERA DIVISIÓN
8. FORDULÓ
Málaga–Valladolid 2–1 (Isco 37., Joaquín 87., ill. Manucho 9.)
Real Madrid–Celta Vigo 2–0 (Higuaín 11., C. Ronaldo 67. – 11-esből)
Valencia–Athletic Bilbao 3–2 (Soldado 26. – 11-esből, A. Costa 88., N. Valdéz 90., ill. Aduriz 19., 30.)
Deportivo La Coruna–FC Barcelona 4–5 (Pizzi 26., 47., Bergantinos 37., J. Alba 79. – öngól, ill. J. Alba 3., Tello 8., Messi 18., 43., 77.)

 

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 8 7 1 24–11 +13 22
2. Atlético Madrid 7 6 1 18– 8 +10 19
3. Málaga 8 5 2 1 13– 5 +8 17
4. Real Madrid 8 4 2 2 16– 7 +9 14
5. Betis 7 4 3 12–13 –1 12
6. Mallorca 7 3 2 2 8– 6 +2 11
7. Sevilla 7 3 2 2 8– 7 +1 11
8. Valencia 8 3 2 3 11–11 0 11
9. Valladolid 8 3 1 4 12– 9 +3 10
10. Getafe 7 3 1 3 8–10 –2 10
11. Rayo Vallecano 7 3 1 3 9–14 –5 10
12. Levante 7 3 1 3 8–13 –5 10
13. Celta Vigo 8 3 5 9–10 –1 9
14. Real Sociedad 7 3 4 8–11 –3 9
15. Granada 7 2 2 3 6–10 –4 8
16. Athletic Bilbao 8 2 2 4 11–17 –6 8
17. Zaragoza 7 2 5 5– 9 –4 6
18. Deportivo La Coruna 8 1 3 4 13–19 –6 6
19. Osasuna 7 1 1 5 7–11 –4 4
20. Espanyol 7 2 5 8–13 –5 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik