Videó: kikerült egy felvétel Suárez edzéséről, szétszedték a szurkolók

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2020.09.09. 18:03
null
Suárezt szétszedték a szurkolók (Fotó: AFP)
Kikerült egy felvétel Luis Suáreznek, az FC Barcelona támadójának edzéséről, majd a szurkolók szétszedték az uruguayi játékost – túlsúlyosnak és lassúnak titulálják.


Az FC Barcelona hivatalos honlapján közölt felvételeket a pihenőről visszatérő játékosok első edzéseiről: köztük Luis Suárezről is, akit egyből kikezdtek a szurkolók, méghozzá az alábbi videó miatt.

Card

Több drukker ugyanis túlsúlyosnak és lassúnak látja a Barca kilencesét. Volt, aki azt írta, nem érti, hogyan lehet az uruguayi a katalán csapat kezdő csatára.

„A videó legrosszabb része nem is a befejezés, hanem a sebesség hiánya” – tweetelte az egyik felhasználó.

Card

Volt olyan szurkoló is, aki megkérte a Barcelonát, hogy ne posztoljanak több videót Suárezről, mert a Juventus végül meggondolja magát – ugyanis a 33 éves csatár sajtóhírek szerint nagyon közel áll ahhoz, hogy a következő idénytől a torinói csapat játékosa legyen.

Card

Egy másik Barca-drukker szerint egy futballistának soha nem szabadna úgy futnia, mint ahogyan azt Suárez teszi, és kínosnak érzi az uruguayi mozgását.

Card

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik