Valencia: hiába tiltakozott, sört toltak a világbajnok elé

Vágólapra másolva!
2015.10.16. 20:48
Shkodran Mustafi kellemetlen helyzetbe került a Valencia labdarúgócsapatának csütörtöki sajtótájékoztatóján. Egy sör mögött ülve kellett beszélnie.

SZAVAZÁS

Igaza volt Mustafinak?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Valencia játékosai közül Shkodran Mustafi jelent meg a csapat csütörtöki sajtótájékoztatóján. A német válogatottal 2014-ben világbajnokságot nyerő védő előtt a pulton volt egy üveg sör, ami zavarta az albán származású játékost. Mégpedig azért, mert Mustafi hívő mohamedán, és a vallása tiltja az alkohol fogyasztását, illetve „népszerűsítését”. Fogta hát az üveget, és eltolta maga elől.

A sörös cég azonban a Valencia egyik főszponzora, így a sajtótájékoztatón a beszélő előtt kell lennie az üvegnek, amelyet a klub egyik alkalmazottja vissza is tett Mustafi elé, aki ettől láthatóan nem volt boldog.

Vannak, akik szerint a sportolókat nem lenne szabad arra kötelezni, hogy megszegjék vallásuk szabályait, mások viszont azon a véleményen vannak, hogy kapnak annyi fizetést a klubjuktól – főleg a futballisták –, hogy beálljanak a sorba ilyen esetekben is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik